Alternatív, helyi címek:A bibliafordító

Gönc
Károlyi Gáspár út 29.
A gönci református templom kertjében található a szobor.

Felállítás1890. szeptember 14.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kiss Katalin
2010.02.15. 15:09
Károlyi Gáspár szobrát a Vizsolyi Biblia megjelenésének 300. évfordulójára készítette el Mátrai Lajos György, mely a gönci református templom kertjében gyönyörű környezetben áll.
Az 'istenes vénember' - ahogy egyik tanítványa Szenczi Molnár Albert nevezte - így fohászkodott: 'csak az Isten addig éltessen, amíg a Bibliát kibocsájthassam, kész leszek meghalni és Krisztushoz költözni.'
Károlyi lefordított kéziratát a gönci diákok laponként vitték a közeli Vizsolyba, ahol kinyomtatták.
Az Ószövetséget az eredeti héberről, az Újszövetséget görögről fordította magyarra, így minden írástudó magyar ember anyanyelvén olvashatta a Bibliát.
Magánélete tragikus volt, második felesége és három lánya pestisben meghalt, de ez a nagy csapás sem tudta megingatni, vállalt küldetését nagy lelkierővel tovább folytatta.
Emberi hibáktól ő sem volt mentes, mint a keménység, indulatosság, de valószínű, hogy kitűzött céljainak elérése, óriási művének megvalósítása csak ilyen habitussal volt lehetséges. A Biblia lefordítása - jó értelemben vett akaratossága révén született meg.
Károlyi emlékét Göncön impozáns bronzszobor őrzi. A magas márvány talapzaton egész alakos, ülő szobrot gúlaszerűen komponálta meg a szobrászművész, a prédikátor kezében toll és a Biblia.
A túl mozgalmas testét borító papi palást gallérjával az arc elkülönített és kiemelt. Károlyi arca bölcs megfontolást tükröz, aki tudatában van tevékenysége fontosságának.
A Biblia magyar nyelvű fordítása 1590-ben jelent meg és Károlyi Gáspár a következő évben meghalt.
A művelődéstörténetben betöltött óriási szerepe vitathatatlan.

Károlyi Gáspár: hu.wikipedia.org
További linkek
vizsoly.lap.hu
Sila
2010.08.14. 10:58
A Vizsolyi Biblia megjelenésének 350. évfordulójára is terveztek szobrot Károli Gáspár számára. Ezt Budapesten a Pozsonyi úti templom mellett szerették volna felállítani. Megalkotására Halmágyi István szobrászművészt kérték fel, aki elkészítette a szobor gipszmintáját, de az a háborúban elpusztult. Így a budapesti szoborállítás elmaradt.
A tervezett szobor 40 centiméteres agyagmodelljét a művész Vizsolynak ajándékozta.
Sila
2010.08.14. 10:55
A Vizsolyi Biblia megjelenése a magyar irodalomtörténet és nyomdatörténet kimagasló eseménye volt.
A Vizsolyi Biblia jelentősége messze túlnő a református egyházon. Négy évszázad óta felekezettől függetlenül tolmácsolja Isten szavát milliók számára. Ez a fordítás lett a klasszikus magyar Biblia. A magyar művészetben és irodalomban ez a fordítás képviseli a „bibliai ízt”. Egyes versei közmondásokká, szállóigékké váltak a köznapi emberek ajkán.

„Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (Ézsaiás 40:8)
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
381877
Feltöltve
2019.11.02. 11:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ56/10 • 1/320 • 33.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.11.02. 11:04
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

A Vizsolyi Biblia fordítója
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43258
Feltöltve
2010.02.14. 17:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:14
A Vizsolyi Biblia fordítója
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

A szobor az impozáns templomkertben
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43259
Feltöltve
2010.02.14. 17:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:15
A szobor az impozáns templomkertben
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
381876
Feltöltve
2019.11.02. 11:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ62/10 • 1/250 • 114.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.11.02. 11:04
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
381878
Feltöltve
2019.11.02. 11:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ63/10 • 1/125 • 121.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.11.02. 11:05
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
381875
Feltöltve
2019.11.02. 11:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ52/10 • 1/160 • 22.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.11.02. 11:03
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
381881
Feltöltve
2019.11.02. 11:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ58/10 • 1/160 • 53.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.11.02. 11:06
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

A Biblia fordítás
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43260
Feltöltve
2010.02.14. 17:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:15
A Biblia fordítás
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

A talapzat felirata
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43261
Feltöltve
2010.02.14. 17:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:16
A talapzat felirata
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Károlyi a Bibliával
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43262
Feltöltve
2010.02.14. 17:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:17
Károlyi a Bibliával
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Károlyi papi palástban
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43263
Feltöltve
2010.02.14. 17:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:18
Károlyi papi palástban
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

A töprengő prédikátor
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43264

A szobor a templomkertben
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43265
Feltöltve
2010.02.14. 17:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:19
A szobor a templomkertben
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

A bibliafordító
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
43266
Feltöltve
2010.02.14. 17:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.02.14. 17:19
A bibliafordító
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

2010.08.13.
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
188664
Fotózva
2010. augusztus
Évszám
2010
Feltöltve
2014.11.29. 22:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.11.29. 22:59
2010. augusztus
2010.08.13.

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
74327
Feltöltve
2010.12.23. 17:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.12.23. 17:14
Archív felvétel
Képeslap.
Feldolgozás alatt...

"Károlyi Gáspár" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Gönc
Feltöltő
Azonosító
101307
Feltöltve
2011.12.08. 22:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ28/10 • 1/40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.12.08. 22:09
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.11.02. 11:06
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
19.11.02. 11:05
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
19.11.02. 11:04
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
19.11.02. 11:04
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
19.11.02. 11:03
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
15.03.09. 13:31
A "Károlyi Gáspár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.29. 22:59
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
11.12.08. 22:09
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
10.12.23. 17:14
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Gáspár" műlaphoz
10.08.15. 08:54
A "Károlyi Gáspár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.02.15. 15:09
Kiss Katalin publikálta "Károlyi Gáspár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.