I. világháborús emlékmű

Budapest, XVI. kerület, Állomás tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hősök emlékműve, Cinkota

Budapest
XVI. kerület, Állomás tér
Cinkota HÉV állomás, 175 autóbusz végállomás melleti park.

Felállítás1937. október 24.

ocsovai andrás
2010.02.03. 18:41
Az emlékmű a volt strand előtti parkban, hatalmas fák alatt áll. A szobor, a park szintjétől sírhantmagasságú halmon, körbefutó három lépcsőfokkal keretezett harmad méter magas kőlapra állított 1 x 1,5 méter alapterületű 2 méter magas, felül díszszegéllyel ellátott műkő alapon áll. Az alap két nagyobb felületű párhozamos oldalán helyezték el a hősök névsorát.
A két kisebb oldalon „Az 1914-1918. évi világháborúban hősi halált halt fiainak emlékére emeltette Cinkota község közönsége,” valamint az „Istennel a Hazáért Előre!” felírat olvasható.
Az alap javításra szorul.
A szobor lendületesen kilépő, baljában zászlót, jobbjában fokost tartó életnagyságú bronz katona. Nagyobb figyelmet érdemlő alkotás.
Környezete: Pusztuló strand, 80 éves parkocska, csendesen csörgedező patak, hatalmas forgalom, neveletlen utódok.

2014. július 14.
Az emlékmű hibáit kijavították, környezetét rendezték.

Az emlékmű avatásáról írta a korabeli sajtó:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FSZEK_HelyiLapok_BudaiNaplo_1937/?query=cinkota%20eml%C3%A9km%C5%B1&pg=214&layout=s
"Felavatták Cinkotán a Hősök Emlékművét. Vasárnap fényes ünnepi keretek közt avatták fél Cinkotán a Hősök Emlékművét, Istók Jánosnak a kiváló budai szobrászművésznek gyönyörű szobrát. Minden pátosz és mesterkedés nélkül való, mégis — vagy éppen ezért — meglepő Istók János műve, mely rohamra induló magyar katonát ábrázol. Az új szobor kétségtelenül egyike az ország legszebb hősi emlékműveinek.".

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
42329
Feltöltve
2010.02.03. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.03. 16:38

42330

42331
Feltöltve
2010.02.03. 16:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.03. 16:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
42332
Feltöltve
2010.02.03. 16:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.03. 16:41

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50100
Feltöltve
2010.04.15. 14:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.15. 14:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50104
Feltöltve
2010.04.15. 14:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.15. 14:40

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50109
Feltöltve
2010.04.15. 14:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.15. 14:42

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79455
Feltöltve
2011.03.06. 00:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 00:50

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A HŐSÖK NÉVSORA, és a tisztelgő utókor nagyrabecsülése.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79456
Feltöltve
2011.03.06. 00:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 00:54
A HŐSÖK NÉVSORA, és a tisztelgő utókor nagyrabecsülése.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79457
Feltöltve
2011.03.06. 00:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 00:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171890
Feltöltve
2014.07.14. 00:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.14. 00:32

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367355
Feltöltve
2019.07.31. 12:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ37/10 • 1/640 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 12:09

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195978
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 217. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.02.18. 22:56
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.02.18. 22:56
1937, Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.07.31. 12:09
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.02.18. 22:56
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.03.06. 00:56
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.03.06. 00:54
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.03.06. 00:50
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.04.15. 14:42
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.04.15. 14:40
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.04.15. 14:39
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.02.03. 18:41
ocsovai andrás publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.