Sajószentpéter, Kálvin tér 4

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Szovjet hősi emlékmű

Sajószentpéter
Kálvin tér 4
Református Nagytemplom mellett

Felállítás1970

Zelena János (tervező)

Spisák Anita
2010.01.31. 17:04
Az emlékművet a felszabadulás kerek 25. éves évfordulójának tiszteletére állították.'Tervezője' a nagyközség akkori ura és egyik legnagyobb kommunistája, Zelena János MSZMP-s párttitkár volt. A közepén egy sírszerűen kialakított rész volt, rajta cirill betűkkel 2-3 itt a városunk határában meghalt vöröskatona neve volt. Mint ismert, Sajószentpéter belterületéért 1944-ben nem folyt komoly harc: németek északra ki, oroszok délről be. Így hősi halált sem halhatott igazán senki... Állítólag, a régi öregek szerint úgy halt meg az egyik orosz, hogy részegen összeveszett egy másikkal egy zabrált katonacsizma tulajdonjogán és ekkor az egyik lelőtte a másikat. De hogy létező személyek voltak az ide felírt nevek az biztos. Az egyik iskola oroszul tanuló felsősei annak idején még levelet is váltottak az egyik orosz családjával. Hogy aztán tényleg itt nyugodtak-e a téren, a sír alatt, vagy csak a nevük volt odaírva, azt nem tudom. Az itt meghalt németeket 1944-ben a református Alsó Temetőbe temették, innen kerültek át a '90-es években német katonatemetőbe.
(Az információért köszönet Paszternák Istvánnak)

Az emlékmű a Református Nagytemplom mellett volt, 1992-ben bontották le, ma a helyén a Millenniumi emlékmű áll.

Spisák Anita műlapja


Cím alapján hasonló

"Jubileumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Zelena János (tervező)
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
42078
Feltöltve
2010.01.31. 16:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.31. 16:58
Archív felvétel

"Jubileumi emlékmű" c. alkotás fotói

Hrabács József - Sajószentpéter története I-II. kézíratából
Alkotó
Zelena János (tervező)
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
42079
Feltöltve
2010.01.31. 16:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.31. 16:59
Archív felvétel
Hrabács József - Sajószentpéter története I-II. kézíratából
Összesen 2 fotó

Műlap története

10.01.31. 17:04
Spisák Anita publikálta "Jubileumi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.