Sándorfalva, Szabadság tér

Sándorfalva
Szabadság tér
Templom körül hosszanti irányban

Felállítás2002


Cedrus
2010.01.27. 07:49
A templom körüli Kálvária stációinak bronz domborműveit Domokos Béla szobrászművész készítette 2002-ben.
/A templom körüli kálvária stációinak első domborműveit a pécsi Zsolnay- gyár készítette 1902-ben, melyet elbontottak./
A kálvária a római katolikus lakosságú települések és kegyhelyek egyik kultikus helye. 14 stáción lehet végig követni Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírba tételig.

„A stációk arra emlékeztetik a keresztényeket, miként követték egymást az események villámsebesen és hallatlanul erőszakosan Jézus földi életének utolsó óráiban. A vér és kínszenvedés útja Pilátus ítélőszékétől a Golgotáig vezet: néhány százméternyi kanyargós út, amelyen az elítéltnek végig kel­lett cipelnie keresztjét a katonák gyűrűjében, és az evangélium tanúsága szerint 'sok embertől kísérve'. Az apostolok elrejtőztek. Csak édesanyja, Mária, János evangélista és Mária Magdolna kísérték végig.' (Új Ember)
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/domonkos-bela-4372

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

XIII. Jézust a keresztről leveszik
Feltöltő
Azonosító
41657
Feltöltve
2010.01.27. 07:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:04
XIII. Jézust a keresztről leveszik

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

I. Jézust halálra ítélik
II. Jézus vállaira veszi a keresztet
Feltöltő
Azonosító
41658
Feltöltve
2010.01.27. 07:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:07
I. Jézust halálra ítélik
II. Jézus vállaira veszi a keresztet

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

III. Jézus először esik el a kereszt alatt
IV. Jézus Szentanyjával találkozik
Feltöltő
Azonosító
41659
Feltöltve
2010.01.27. 07:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:10
III. Jézus először esik el a kereszt alatt
IV. Jézus Szentanyjával találkozik

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
VI. Veronika Jézusnak kendőt nyújt
Feltöltő
Azonosító
41660
Feltöltve
2010.01.27. 07:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:12
V. Cirenei Simon segít Jézusnak
VI. Veronika Jézusnak kendőt nyújt

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

VII. Jézus másodszor esik el
VIII. Jézus Jeruzsálemi asszonyokkal találkozik
Feltöltő
Azonosító
41661
Feltöltve
2010.01.27. 07:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:15
VII. Jézus másodszor esik el
VIII. Jézus Jeruzsálemi asszonyokkal találkozik

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

IX. Jézus harmadszor esik el
X. Jézust ruháitól megfosszák
Feltöltő
Azonosító
41662
Feltöltve
2010.01.27. 07:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:18
IX. Jézus harmadszor esik el
X. Jézust ruháitól megfosszák

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

XI. Jézust keresztre feszítik
XII. Jézus meghal a kereszten
Feltöltő
Azonosító
41663
Feltöltve
2010.01.27. 07:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.27. 07:21
XI. Jézust keresztre feszítik
XII. Jézus meghal a kereszten

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

XIV. Jézust a sírba teszik
Feltöltő
Azonosító
79785
Feltöltve
2011.03.10. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.03.10. 07:24
XIV. Jézust a sírba teszik

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

Sándorfalva Rk. templom, körülötte a Stációk
Feltöltő
Azonosító
79786
Feltöltve
2011.03.10. 07:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.03.10. 07:25
Sándorfalva Rk. templom, körülötte a Stációk

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

Feltöltő
Azonosító
284988
Feltöltve
2017.07.16. 13:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.07.16. 13:56

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

Feltöltő
Azonosító
284985
Feltöltve
2017.07.16. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.07.16. 13:55

"Kálvária stációk" c. alkotás fotói Sándorfalva településről

Feltöltő
Azonosító
284987
Feltöltve
2017.07.16. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.07.16. 13:55
Összesen 12 fotó

Műlap története

10.01.27. 07:49
Cedrus publikálta "Kálvária stációk" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.