Kaposvár, Búzavirág u. 19.

Angol cím:Playing children

Kaposvár
Búzavirág u. 19.
Az óvoda előtti parkos részen áll.

Felállítás1983

Tüce
2009.12.28. 08:53
Bújj-bújj zöld ágat játszó gyerekek szobra a Jurta óvoda előtt. A művész szándéka volt, hogy az óvodába és iskolába menő gyerekek átsétálhassanak a szobrok között.
Steinerné Hófer Erzsébet
2012.09.06. 12:38
Szabolcs Péter szobrászművész Zalaegerszegre került a főiskola elvégzése után, mert ott kapott állást az iskolában.
Idővel Zalacsébre költözött és családi vállalkozásként létrehozták a Malom-Tanya Panziót, amit ma is működtetnek.

„… gyakran érkeznek gyermekcsoportok is. A nagyvárosi gyerekeknek először furcsa a vidék, de hamar beilleszkednek a természetes környezetbe.

- Egy hajnalon római kori érmeket szórtam a Zalába, amelyeket én készítettem - meséli. - Egyet megmutattam gyermekeknek, és azt mondtam, hogy a folyóban találtam. Azonnal kincskereső túrára indultak, a Zala folyó sekély vizében mindenki talált érmet, mindenki más-más formát, amire külön büszkék voltak. A nyaralás utolsó napjaira valamennyi előkerült.”

Szabolcs Péter ismeri a gyerekek lelkét, tudja, mire van szükségük, ötlete, gyermekekhez való érzéke, szeretete érződik a kaposvári alkotásán is. Játékosan búj-búj zöld ágat játszani és úgy érkezni az oviba, már nem is olyan rossz dolog, elfeledteti a gyerekekkel, hogy az anyu és az apu 8 órára „cserbenhagyja” őket. Sok kicsinek és szülőnek könnyítette és könnyíti meg a dolgát ez az alkotás, 'használata' játékos kedvet varázsol a kora reggeli órákban.

Tüce műlapja

Cím alapján hasonló

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Bújj-bújj ágat játszó négy iskolás gyermek bronz szobra
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
38885
Feltöltve
2009.12.27. 19:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüce 09.12.27. 19:16
Bújj-bújj ágat játszó négy iskolás gyermek bronz szobra

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Egy kislány
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
38886
Feltöltve
2009.12.27. 19:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüce 09.12.27. 19:20
Egy kislány

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Egy kisfiú
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
38887
Feltöltve
2009.12.27. 19:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüce 09.12.27. 19:39
Egy kisfiú

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

A bújók
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
38888
Feltöltve
2009.12.27. 19:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüce 09.12.27. 19:44
A bújók

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

A szoborcsoport oldalról
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
38889
Feltöltve
2009.12.27. 19:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüce 09.12.27. 19:48
A szoborcsoport oldalról

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
113197
Feltöltve
2012.06.27. 11:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
113198
Feltöltve
2012.06.27. 11:58

124796
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.11.17. 13:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. március

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
124797
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.11.17. 13:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ58/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. március

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
124798
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.11.17. 13:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ39/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. március

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
248439
Feltöltve
2016.08.06. 09:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.08.06. 09:41

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
248440
Feltöltve
2016.08.06. 09:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.08.06. 09:42

"Játszó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
248441
Feltöltve
2016.08.06. 09:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.08.06. 09:42
Összesen 13 fotó

Műlap története

16.08.08. 20:15
A "Játszó gyermekek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.06. 09:42
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
16.08.06. 09:42
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
16.08.06. 09:41
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
12.11.17. 13:56
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
12.11.17. 13:49
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
12.11.17. 13:47
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
12.06.27. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
12.06.27. 11:57
1 új fotót töltöttem a "Játszó gyermekek" műlaphoz
09.12.28. 08:53
Tüce publikálta "Játszó gyermekek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.