Alternatív, helyi címek:Vitéz nagybányai Horthy Miklós

Kenderes, Szent István út 27.

Avatás1993. szeptember 4.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Martini János
2009.12.20. 16:31
Az életnagyságú bronz mellszobor ma is az egyetlen Horthy-szobor Magyarországon. A közel félmillió forintba került emlékmű azért valósulhatott meg, mivel minden résztvevő csak az anyagköltségeket számolta el, és térítésmentesen járult hozzá saját munkájával. Az alkotóművész Domonkos Béla, az alapépítmény készítője Kondor Károly kőműves.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

Magyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori...Teljes szövegMagyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
38632
Évszám
1945
Feltöltve
2009.12.20. 16:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Martini János 09.12.20. 16:36
1945
Magyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után...Teljes szövegMagyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.Kevesebb szöveg

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

Feltöltő
Azonosító
38634
Feltöltve
2009.12.20. 16:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Martini János 09.12.20. 16:40

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

2014
Feltöltő
Azonosító
184025
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 20:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 20:59
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

2014
Feltöltő
Azonosító
184026
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:00
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

2014
Feltöltő
Azonosító
184027
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:01
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

2014
Feltöltő
Azonosító
184028
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:01
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

2014
Feltöltő
Azonosító
184029
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:03
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

Feltöltő
Azonosító
195649
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 17:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 15.02.15. 17:59
2013. augusztus

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

Feltöltő
Azonosító
195650
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 18:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 15.02.15. 18:00
2013. augusztus

Adalék vagy máshol

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói Kenderes településről

Magyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori...Teljes szövegMagyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
38633
Évszám
1945
Feltöltve
2009.12.20. 16:38
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Martini János 09.12.20. 16:38
1945
Magyarországon egyedülinek...Teljes szövegMagyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.07.11. 09:17
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.02.15. 18:00
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz!
15.02.15. 17:59
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz!
14.10.17. 21:03
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz!
14.10.17. 21:01

14.10.17. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz!
14.10.17. 20:59
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz!
14.10.17. 20:55
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.11.06. 14:24
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.06.08. 16:43
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.12.20. 16:47
Martini János publikálta "Horthy Miklós" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.