Győr, Radó sétány
Archív képek

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű

Felállítás1938. július 3.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2011.05.10. 19:19
'Először is a Radó szigeti Hősi Emlékmű eredeti formájában történő felújítását és restaurálását 2009-ben, de legkésőbb 2010-ben a Hősök Napjáig, mely május utolsó vasárnapja. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyen volumenű munka nem valósulhat meg egyik napról a másikra – ezért is gondolkodunk inkább másfél évben' – magyarázta Fehér Imre.

Az emlékmű eredeti formája szerint a kilenc méter magas oszlop csúcsán volt elhelyezve a tűzveder, amelyben az örökláng égett, hirdetve a hősök emlékét.

Érdekesség egyébként, hogy az első világháborúban elesett katonák emlékét Európában több helyütt is öröklánggal őrzik. A legismertebb tán Párizsban a Diadalív alatt, az Ismeretlen katona sírja mellett égő láng, de Németországban is akadnak ilyen emlékművek.'...

'Hetven éve, 1938. július 3-án avatták fel a Radó szigeten, sétányon Horvay János szobrászművész alkotását az I. Világháborús Hősi Emlékművet.

A kegyeleti avató ünnepséget este fél 9 órakor tartották, hogy a megvilágított emlékmű teljes pompájában ragyogjon. A katonai tiszteletadással felavatott emlékművet Albrecht királyi herceg leplezte le, s ő mondta az ünnepi beszédet is.

Tény, hogy az emlékmű alkotója – a rákosi diktatúra és kádári gulyásszocializmus idején kialakított negatív kép ellenére – korának megbecsült és sokat foglalkoztatott szobrásza volt.

Budapesten az Iparművészeti Főiskolán, majd a bécsi Akadémián tanult. Jelentősebb tanulmányutakat tett Párizsban, Olaszországban és Amerikában.

Számtalan Kossuth szobrot készített. A New York-i is az ő alkotása.'
Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/oroklangot_hoznanak_-_terv_a_gyori_hosi_emlekmu_felujitasara/2081243/

AgnesT műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
3409
Feltöltve
2008.02.26. 23:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

AgnesT 08.02.26. 23:02

3410

3411

38898
Feltöltve
2009.12.27. 21:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.12.27. 21:36

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
38899
Feltöltve
2009.12.27. 21:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.12.27. 21:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
38900
Feltöltve
2009.12.27. 21:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.12.27. 21:51

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

A 2010. június 30-án felújított emlékmű (1)
A fotót Kővári-Krecsmáry Sándor küldte be nekünk
Feltöltő
Azonosító
61817
Évszám
2010
Feltöltve
2010.07.26. 18:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5000
ƒ280/100 • 1/450 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 10.07.26. 18:48
2010
A 2010. június 30-án felújított emlékmű (1)
A fotót Kővári-Krecsmáry Sándor küldte be nekünk

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

A 2010. június 30-án felújított emlékmű (2)
A fotót Kővári-Krecsmáry Sándor küldte be nekünk
Feltöltő
Azonosító
61818
Évszám
2010
Feltöltve
2010.07.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5000
ƒ450/100 • 1/350 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 10.07.26. 18:49
2010
A 2010. június 30-án felújított emlékmű (2)
A fotót Kővári-Krecsmáry Sándor küldte be nekünk

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

A 2010. június 30-án felújított emlékmű (3)
A fotót Kővári-Krecsmáry Sándor küldte be nekünk
Feltöltő
Azonosító
61819
Évszám
2010
Feltöltve
2010.07.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5000
ƒ280/100 • 1/1 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 10.07.26. 18:49
2010
A 2010. június 30-án felújított emlékmű (3)
A fotót Kővári-Krecsmáry Sándor küldte be nekünk

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
66936
Feltöltve
2010.09.24. 20:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 20:56

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
55194
Feltöltve
2010.05.28. 17:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.28. 17:29
Archív felvétel
Képeslap.

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap
Feltöltő
Azonosító
74170
Feltöltve
2010.12.20. 21:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.12.20. 21:55
Archív felvétel
Képeslap

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Kép - 43607
Feltöltő
Azonosító
148777
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.10.07. 10:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.10.07. 10:48
Archív felvétel
Kép - 43607

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Kép - 42754
Feltöltő
Azonosító
148778
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.10.07. 10:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.10.07. 10:50
Archív felvétel
Kép - 42754

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Kép - 42580
Feltöltő
Azonosító
148798
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.10.07. 14:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.10.07. 14:28
Archív felvétel
Kép - 42580

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Späth Gyula polgármester az avatáson
Feltöltő
Azonosító
278355
Forrás
Fortepan 118695. sz. kép
Feltöltve
2017.05.18. 22:59
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.05.18. 22:59
Archív felvétel
Späth Gyula polgármester az avatáson
Összesen 16 fotó

Műlap története

17.05.18. 22:59
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
15.01.25. 19:40
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.10.07. 14:28
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
13.10.07. 10:50
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
13.10.07. 10:48
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
10.12.20. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
10.09.24. 20:56
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
10.07.26. 18:49

10.07.26. 18:48
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
10.05.28. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
10.01.08. 17:24
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.12.27. 21:51
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
09.12.27. 21:43
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
09.12.27. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!
08.02.26. 23:02
AgnesT publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.