Szent István király

Szentkirály, Szent István tér

Szentkirály
Szent István tér
A templom előtti téren áll.

Felállítás1989. augusztus 20.

Hársch Ferenc
2009.12.04. 16:16
1987. február 16-i falugyűlésen javaslat hangzott el, hogy Szent István tiszteletére szobrot állítson a község.

Szecsődi György tanácselnök a következő év február 29-én tartott falugyűlésen beszámolt arról, hogy a lakossági adományokhoz anyagi támogatást kérni Miskó István országgyűlési képviselővel felkeresték a Bács-Kiskun Megyei Tanácsot, ahol azonban egyelőre csak elvi biztatást kaptak. Ugyanis abban az évben Kalocsán állítanak szobrot Szent Istvánnak, a Megye két szobor létesítésének támogatását nem tudja vállalni.

A Megyei Tanács 1988. május 11-i állásfoglalásában a szobor költségeinek 50%-át 1989-re vállalta.

A Lektorátus kiadta a pályázati felhívást 3 szobrászművész (Győrfy Sándor, Lantos Györgyi, Török Richárd) részére, valamint megkezdődött a másik 50% gyűjtése.

A négy pályamű alapján a szoborválasztó falugyűlésre 1988. november 28-án került sor. 196 igen szavazattal (95 %) döntött a közösség Lantos Györgyi terve mellett.

A történelmi hangulat kellő ihletéséhez, a Magyar Nemzeti Múzeumtól kapott a település a bácsi templom kváder köveiből néhányat.

A 10 méter átmérőjű, másfél méter magas kunhalomra helyezett, 215 cm magas bronzszobor ünnepélyes felavatása 1989. augusztus 20-án történt.
(Szabó Gellért - Polgármester)

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István király" c. alkotás fotói Szentkirály településről

Feltöltő
Azonosító
37374
Feltöltve
2009.12.04. 16:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.12.04. 16:09

37375

37376
Feltöltve
2009.12.04. 16:10

Hársch Ferenc 09.12.04. 16:10

37377

37378

2018. 07. 22.
Feltöltő
Azonosító
318798
Évszám
2018
Feltöltve
2018.07.22. 17:43

Hársch Ferenc 18.07.22. 17:43

318799

318802
Évszám
2018
Feltöltve
2018.07.22. 17:44

Hársch Ferenc 18.07.22. 17:44

318800

318801
Évszám
2018
Feltöltve
2018.07.22. 17:44
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 18.07.22. 17:44
2018
2018. 07. 22.
Összesen 10 fotó

Műlap története

09.12.04. 16:16
Hársch Ferenc publikálta "Szent István király" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.