Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.
Archív képek

Hódmezővásárhely
Andrássy út 34.
Emlékpont múzeum homlokzata

Felállítás2006

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Martini János
2009.12.03. 18:33
A budapesti Terror Házához hasonlítható vásárhelyi Emlékpont az 1945-1990 közötti időszak igazságtalanságait és tárgyi emlékeit mutatja be. Tanulságos gyűjteménye segít feldolgozni a múltat.
A 2006. júliusában megnyílt emlékhelyen több száz tárgy és több ezer fénykép mutatja be a szocialista kísérlet időszakát, a szabadság hiánya okozta károkat, a történelmi folyamatokat, amelyek Hódmezővásárhelyt és lakóit érték. Figyelmeztetés is ez egyben: ez az ötven esztendő nem álom, azzal, hogy távolodunk tőle, nem csökken a tanulságok súlya. A látványos épület oldalán lábat lóbáló Lenin fogadja a látogatókat.

---

A magyarországi Lenin-szobrok sorában rendhagyó műnek számított az 1970-ben felállított hódmezővásárhelyi szobor. Alkotója, Szabó Iván szakított a kialakult sémákkal, a proletariátus vezérét nem a megszokott szónokló-agitáló pózban, hanem ülő helyzetben ábrázolta. „A művész az egyiptomi fáraószobrok ünnepélyes, időtlenséget sugárzó ülő pózát kölcsönözte Lenin-monumentumának. A testtartás megformálása azonban nem szerencsés" - írta a műről 1986-ban Wehner Tibor. A vásárhelyiek műértelmezése nem volt ennyire szofisztikált: a szobrot szaró Leninként tartották számon, és valóban, a kompozíció inkább idézte egy klotyón ülő, dolgát végző ember képét, mint egy népvezér tekintélyt sugárzó alakját. A város szobrainak monográfusa, Dömötör János 1973-as könyvében kénytelen volt megállapítani, hogy a Lenin-szobor alkotójának törekvései „eleddig nem találtak teljes megértésre a város közvéleményében. Remélhető azonban, hogy bizonyos idő elteltével közelebb kerül majd egymáshoz művész és közönség."
Örömmel számolhatunk be róla, hogy a közelebb kerülés megtörtént!
A rendszerváltáskor elbontott Lenin Hódmezővásárhely új múzeuma, a júliusban megnyílt Emlékpont homlokzatán kapott új funkciót. A párkányon üldögélő Lenin lentről nézve kedélyes figurának tűnik, lóbálja a lábát, mint aki jól végezte dolgát. (Talán még emlékszünk: „élt, él és élni fog!") A magaslati elhelyezéssel nemcsak a szobor nézete, hanem jelentése is módosult: merev politikai kultuszszoborból kedélyes zsánerszoborrá változott. (Magasból szarik az egészre?) S amit annak idején nem sikerült emberközelbe hozni, az most úgy tűnik, működik: a mókássá szelídült szobor belopta magát a vásárhelyiek szívébe.
Ády
2011.01.11. 13:52
Az alkotás csak stílusában hasonlít Szabó Iván szobrára.
Idézet a delmagyar.hu cikkéből:
'[...] Vásárhely egyébként két Vlagyimir Iljics Lenin szoborral is „büszkélkedhet'. A második a 2006-ban megnyílt Emlékpont ablakában ücsörög. Az eredeti tervek szerint ez pontos másolata lett volna Szabó Iván alkotásának, ehhez azonban a művész családja nem járult hozzá. Így aztán az építők egy újat mintáztak, mely – leginkább testtartásában – mutat némi hasonlóságot a nejlon alatt gubbasztó szoborral.[...]' Forrás: http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/hol_tojik_lenin_apank_nejlonba_csomagolt_mult_vasarhelyen/2095077/

Cím alapján hasonló

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
37273
Feltöltve
2009.12.03. 14:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.12.03. 14:21

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
43054
Feltöltve
2010.02.12. 06:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.12. 06:17

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
206258
Feltöltve
2015.05.19. 15:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 15.05.19. 15:40

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
216401
Feltöltve
2015.09.03. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
216402
Feltöltve
2015.09.03. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
216403
Feltöltve
2015.09.03. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
216404

316673
Feltöltve
2018.07.02. 22:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/2000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.02. 22:46

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
316674
Feltöltve
2018.07.02. 22:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.02. 22:47

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
316675
Feltöltve
2018.07.02. 22:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.02. 22:48

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
316676
Feltöltve
2018.07.02. 22:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.02. 22:49

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
316677
Feltöltve
2018.07.02. 22:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.02. 22:51

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
353243
Feltöltve
2019.05.03. 16:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 43.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.05.03. 16:45

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Feltöltő
Azonosító
353244
Feltöltve
2019.05.03. 16:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/320 • 20.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.05.03. 16:45

Archív fotók

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Lenin /Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai 151. oldal/
Feltöltő
Azonosító
71883
Feltöltve
2010.11.19. 05:01
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.11.19. 05:01
Archív felvétel
Lenin /Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai 151. oldal/

"Lenin" c. alkotás fotói Hódmezővásárhely településről

Lenin szobrát elszállítják
Feltöltő
Azonosító
71884
Feltöltve
2010.11.19. 05:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.11.19. 05:02
Archív felvétel
Lenin szobrát elszállítják
Összesen 16 fotó

Műlap története

05.03. 16:45
2 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
18.07.02. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
18.07.02. 22:49
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
18.07.02. 22:48
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
18.07.02. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
18.07.02. 22:46
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
15.09.03. 22:41

15.09.03. 22:40
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
15.05.19. 15:40
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
14.04.15. 14:14
A "Lenin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.11.19. 05:02
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
10.11.19. 05:01
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
10.02.12. 06:17
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz!
09.12.03. 18:33
Martini János publikálta "Lenin" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.