Ópusztaszer, Szoborkert 68.

Ópusztaszer
Szoborkert 68.
Ópusztaszer Nemzeti Történelmi Emlékpark, Árpád Emlékmű mellett..

Felállítás2001. június 30.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Martini János
2009.11.26. 13:41
Aba Sámuel a kazároktól leszakadt, a magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsfője gyermek és ifjúkorát minden bizonnyal a Mátra vidéki szállásterületen töltötte. István nővérét vette feleségül, így a király sógora, majd nádora lett, a keresztény vallást követte. Vallási kérdésekben azonban gyökeresen más utat követett, mint a vakbuzgó keresztény hírében álló elődje Orseolo Péter, az elűzött király. Ez is oka lehet annak, hogy az éppen csak megkeresztelkedett magyar főurak trónra segítették. Rövid uralkodásának a vesztes ménfői csata vetett véget, menekülés közben ellenségei kezébe került, akik kivégezték.

Kő Pál hiteles ábrázolás híján alkotói ambícióinak szabad folyást engedve alkotta meg Aba Sámuel valóságosnak tűnő, s ugyanakkor mitikusnak is ható alakját, aki szinte nekifeszül a történelem által rámért feladatnak. Honfoglaló eleink öltözetében látjuk, haját pogány szokás szerint három varkocsba fonva viseli, koponyája jobb oldalán lékelésre utaló lemez látszik. Alatta a hármas oszlopkötegből álló posztamens is a román kor egyszerre barbár és vallásos korát idézi: egyik oldalon a rakamazi lelet, másik oldalon a sárospataki harang motívuma díszíti. A krónikák szerint parasztokkal étkezett, lovagolt, társalkodott, emlékét mesés legendák őrzik.



Cím alapján hasonló

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Aba Sámuel a kazároktól leszakadt, a magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsfője gyermek és ifjúkorát minden bizonnyal a Mátra vidéki...Teljes szövegAba Sámuel a kazároktól leszakadt, a magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsfője gyermek és ifjúkorát minden bizonnyal a Mátra vidéki szállásterületen töltötte. István nővérét vette feleségül, így a király sógora, majd nádora lett, a keresztény vallást követte. Vallási kérdésekben azonban gyökeresen más utat követett, mint a vakbuzgó keresztény hírében álló elődje Orseolo Péter, az elűzött király. Ez is oka lehet annak, hogy az éppen csak megkeresztelkedett magyar főurak trónra segítették. Rövid uralkodásának a vesztes ménfői csata vetett véget, menekülés közben ellenségei kezébe került, akik kivégezték.

Kő Pál hiteles ábrázolás híján alkotói ambícióinak szabad folyást engedve alkotta meg Aba Sámuel valóságosnak tűnő, s ugyanakkor mitikusnak is ható alakját, aki szinte nekifeszül a történelem által rámért feladatnak. Honfoglaló eleink öltözetében látjuk, haját pogány szokás szerint három varkocsba fonva viseli, koponyája jobb oldalán lékelésre utaló lemez látszik. Alatta a hármas oszlopkötegből álló posztamens is a román kor egyszerre barbár és vallásos korát idézi: egyik oldalon a rakamazi lelet, másik oldalon a sárospataki harang motívuma díszíti. A krónikák szerint parasztokkal étkezett, lovagolt, társalkodott, emlékét mesés legendák őrzik.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
36570
Feltöltve
2009.11.26. 12:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.11.26. 12:33
Aba Sámuel a kazároktól leszakadt, a magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsfője gyermek és...Teljes szövegAba Sámuel a kazároktól leszakadt, a magyarokhoz csatlakozó kabarok törzsfője gyermek és ifjúkorát minden bizonnyal a Mátra vidéki szállásterületen töltötte. István nővérét vette feleségül, így a király sógora, majd nádora lett, a keresztény vallást követte. Vallási kérdésekben azonban gyökeresen más utat követett, mint a vakbuzgó keresztény hírében álló elődje Orseolo Péter, az elűzött király. Ez is oka lehet annak, hogy az éppen csak megkeresztelkedett magyar főurak trónra segítették. Rövid uralkodásának a vesztes ménfői csata vetett véget, menekülés közben ellenségei kezébe került, akik kivégezték.

Kő Pál hiteles ábrázolás híján alkotói ambícióinak szabad folyást engedve alkotta meg Aba Sámuel valóságosnak tűnő, s ugyanakkor mitikusnak is ható alakját, aki szinte nekifeszül a történelem által rámért feladatnak. Honfoglaló eleink öltözetében látjuk, haját pogány szokás szerint három varkocsba fonva viseli, koponyája jobb oldalán lékelésre utaló lemez látszik. Alatta a hármas oszlopkötegből álló posztamens is a román kor egyszerre barbár és vallásos korát idézi: egyik oldalon a rakamazi lelet, másik oldalon a sárospataki harang motívuma díszíti. A krónikák szerint parasztokkal étkezett, lovagolt, társalkodott, emlékét mesés legendák őrzik.Kevesebb szöveg

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
47574
Feltöltve
2010.03.26. 10:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.26. 10:46

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

A mellszobor gipszmintája Hevesen, Kő Pál állandó kiállításán látható
Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
67151
Feltöltve
2010.09.26. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.26. 21:22
A mellszobor gipszmintája Hevesen, Kő Pál állandó kiállításán látható

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
70075
Feltöltve
2010.10.28. 13:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ8
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Gyurkóné Edit 10.10.28. 13:54

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
99554
Feltöltve
2011.11.11. 17:45
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ40/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.11.11. 17:45

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
99555
Feltöltve
2011.11.11. 17:46
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.11.11. 17:46

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
127895
Feltöltve
2012.12.31. 10:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 12.12.31. 10:13

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278120
Feltöltve
2017.05.17. 16:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.17. 16:39

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
371223
Feltöltve
2019.08.29. 09:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/320 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.08.29. 09:42

"Aba Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
498347
Feltöltve
2022.08.25. 15:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/800 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.08.25. 15:00
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.08.25. 15:00
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
19.08.29. 09:42
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
19.08.19. 14:12
Megérintettem az "Aba Sámuel" alkotást
17.05.17. 16:39
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
17.04.26. 16:45
Az "Aba Sámuel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.26. 14:58
Az "Aba Sámuel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.12.31. 10:13
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
11.11.11. 17:46
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
11.11.11. 17:45
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
10.10.28. 13:54
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
10.09.26. 21:22
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
10.03.26. 10:46
1 új fotót töltöttem az "Aba Sámuel" műlaphoz
09.12.30. 20:23
Az "Aba Sámuel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.11.26. 13:41
Martini János publikálta "Aba Sámuel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.