Anya gyermekkel és labdával

Budapest, XI. kerület, Erőmű utca
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Erőmű utca
A volt Budai Skálával (ma Allee) szembeni háztömb mögötti területen...Teljes szövegA volt Budai Skálával (ma Allee) szembeni háztömb mögötti területen álló házban található az alkotás.Kevesebb szöveg

Felállítás1961
Készítés1956

Ády
2009.11.25. 11:45
A Lágymányosi lakótelep 1956-1964 között épült több ütemben blokkos építési móddal, 3-6 szintes épületekből állnak. Itt az egyik nagy háztömb belső parkjában található az alkotás. A gyermekével játszó anya életnagyságú bronz alakját Mikus Sándor szobrászművész készítette. Ápolt szép környezetben és jó állapotban van az alkotás.

"... Mikus Sándor gyermekkel játszó női figurája a most épülő bölcsődéhez készült. Törekvéseiben, kifejezésbeli és hangulati tartalmi kvalitásaiban értékes, őszintén emberi alkotás. Kompozíciójának keresetlenségével és némelyik formai részlet kedvességével csillantja meg a művész benső, mai emberhez szóló mondanivalóját. S ez nem kevés képzőművészetünknek ebben a szakaszában (1956-ról van szó !). Azonban a szobor kifejezésének meggyőző erejét kissé elhűvösíti formai megfogalmazásában még megnyilatkozó kapcsolódása a sematikus-realista szemlélethez. Bár azt hangsúlyoznunk kell, hogy Mikus Sándor önálló művészi hangjának alapvonását: jellemző egyszerűségét e szemléletmódon belül is mindig meg tudta őrizni. Korábban alkotott műveinek már kialakított szemlélet- és formavilágát most sem tagadta meg, hanem abból formálta tovább művészi fejlődésének útját. Ez az igaz, emberi kifejezési igénnyel párosuló, következetes művészi tudatosság és helytállás adja meg művének — oeuvrejében nem különösen kiemelkedő — de az adott helyzetben nagyon is jelentős értékét...."

Ez a háztömb, az Erőmű utca, Baranyai utca, Szerémi sor és Hamzsabégi út határolják.
Források:
Művészet folyóirat 1961. február (2. évfolyam, 2. szám)
További linkek
Mikus Sándor szobrászművész életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mikus_S%C3%A1ndor

Blogbejegyzések a műlapról
12 szívmelengető budapesti szobor
Mirror blogja @ 2015.05.03. 13:39
Ezek a budapesti szobrok nem csak anyák napján emlékeztetnek a legszebb és legszorosabb emberi kapcsolatra. Anyák napján virággal vagy más figyelmességgel és sok szeretettel szoktunk kedveskedni az édesanyánknak. Szobrászművészeink azonban több esetben egy-egy alkotással is me...

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekkel és labdával" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
36457
Feltöltve
2009.11.25. 11:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.25. 11:34

36458
Feltöltve
2009.11.25. 11:35

Ády 09.11.25. 11:35

36459

36460

36461
Feltöltve
2009.11.25. 11:36

Ády 09.11.25. 11:36

36462

36463

36464
Feltöltve
2009.11.25. 11:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.25. 11:37

"Anya gyermekkel és labdával" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
36456
Feltöltve
2009.11.25. 11:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.25. 11:34

Archív fotók

"Anya gyermekkel és labdával" c. alkotás fotói Budapest településről

Fotó: Bojtár Ottó
Feltöltő
Azonosító
361246
Forrás
Élet és Tudomány, 1968. november 29. (23. évfolyam, 48. szám)
Feltöltve
2019.06.20. 16:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.20. 16:17
Archív felvétel
Fotó: Bojtár Ottó

"Anya gyermekkel és labdával" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
386393
Forrás
Művészet folyóirat 1961. február (2. évfolyam, 2. szám)
Feltöltve
2019.12.04. 10:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.04. 10:40
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

épp most
Megérintettem az "Anya gyermekkel és labdával" alkotást!
19.12.04. 10:40
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekkel és labdával" műlaphoz!
19.06.20. 16:17
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekkel és labdával" műlaphoz!
09.11.25. 11:45
Ády publikálta "Anya gyermekkel és labdával" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.