Sopron, Hunyadi János utca Béke út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Sopron
Hunyadi János utca Béke út
Az egyetemhez közel, a Béke út Hunyadi János utca kereszteződésében az...Teljes szövegAz egyetemhez közel, a Béke út Hunyadi János utca kereszteződésében az Egyetemi Klub előtt található.Kevesebb szöveg

Avatás1929
Avatás1917


Szabolcs Erzsébet
2009.11.25. 00:50
Szentmargitbányai kőből faragott kőmadár 2007-ben volt 90 éves. Eredetileg az Orsolya téren állt majd a városszépítők javaslatára került a mostani helyére. Egykoron víz csobogott belőle még a belvárosi helyén. Info: Soproni KÖZÉLET (2007. októberi szám) című önkormányzati lapban olvastam, mely azóta megszünhetett.
A Valétálás, a búcsú szakest egyik színfoltja a hattyútollazás, mely eredendően régi diák babonára vezethető vissza: egy több alkalommal sikertelenül vizsgázó hallgató (kinek a professzor azt mondta, hogy sikeres vizsgája nála csak akkor lesz, ha a kőhattyú kitollasodik, mire a hattyú reggelre tollruhát öltött, (így a vizsgázó értékelhető kalkulust nyert) ennek emlékére adnak ruhát minden évben a szakestély éjszakáján a kőhattyúra.
Források:
http://epa.oszk.hu/01900/01977/00140/pdf/EPA01977_Soproni_Szemle_1983-xxxvii-2.pdf
További linkek
Tarjáni Antal
2009.11.25. 15:27
Érdekes a "hagyományok" születésének anatómiája, hiszen a szállóige mellett, örökbecsű Nemky professzor úr szerint, az első tollazást a diákok a múlt század elsőfelében itt járó un. filléres vonatok utasainak szórakoztatására találták ki, egy átmulatott éjszaka után.



Cím alapján hasonló

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Ez a Hattyús kút amely csak díszként funkcionál (nem működik) fontos szerepet tölt be az egyetemi végzős hallgatók életében.
Feltöltő
Azonosító
36443
Feltöltve
2009.11.25. 00:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.11.25. 00:27
Ez a Hattyús kút amely csak díszként funkcionál (nem működik) fontos szerepet tölt be az egyetemi végzős hallgatók életében.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Ismét kitollasodott a hattyú a jó vizsga eredmény reményében.
Feltöltő
Azonosító
46911
Feltöltve
2010.03.20. 19:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.03.20. 19:22
Ismét kitollasodott a hattyú a jó vizsga eredmény reményében.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

A régi diák hagyomány szerint tolldíszben.
Feltöltő
Azonosító
46912
Feltöltve
2010.03.20. 19:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.03.20. 19:25
A régi diák hagyomány szerint tolldíszben.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Lyukkamerás felvétel 2011. tavaszán
Feltöltő
Azonosító
84047
Évszám
2011
Feltöltve
2011.04.29. 21:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.04.29. 21:50
2011
Lyukkamerás felvétel 2011. tavaszán

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Szétbontva felújításra várva
Feltöltő
Azonosító
186703
Feltöltve
2014.11.13. 08:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 14.11.13. 08:30
Szétbontva felújításra várva

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Szétbontva felújításra várva
Feltöltő
Azonosító
186705
Feltöltve
2014.11.13. 08:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 14.11.13. 08:32
Szétbontva felújításra várva

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Szétbontva felújításra várva
Feltöltő
Azonosító
186706
Feltöltve
2014.11.13. 08:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 14.11.13. 08:35
Szétbontva felújításra várva

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Teljes felújítás után.
Feltöltő
Azonosító
192942
Feltöltve
2015.01.16. 18:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.01.16. 18:07
Teljes felújítás után.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Régi szépségében.
Feltöltő
Azonosító
192943
Feltöltve
2015.01.16. 18:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.01.16. 18:11
Régi szépségében.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Szép dísze az útkereszteződésnek.
Feltöltő
Azonosító
192947
Feltöltve
2015.01.16. 18:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.01.16. 18:18
Szép dísze az útkereszteződésnek.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

A hattyú sérülései repedései kijavítása után.
Feltöltő
Azonosító
192944
Feltöltve
2015.01.16. 18:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.01.16. 18:12
A hattyú sérülései repedései kijavítása után.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

A vízköpők csövei.
Feltöltő
Azonosító
192945
Feltöltve
2015.01.16. 18:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.01.16. 18:13
A vízköpők csövei.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Gyermek arcok állat figurák vízköpő nyíásokkal.
Feltöltő
Azonosító
192946
Feltöltve
2015.01.16. 18:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.01.16. 18:15
Gyermek arcok állat figurák vízköpő nyíásokkal.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Részlet
Feltöltő
Azonosító
247234
Feltöltve
2016.07.26. 04:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.07.26. 04:43
Részlet

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Medence széle kagylóval
Feltöltő
Azonosító
247235
Feltöltve
2016.07.26. 04:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.07.26. 04:45
Medence széle kagylóval

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Medence alsó részének figurája mászó béka
Feltöltő
Azonosító
247236
Feltöltve
2016.07.26. 04:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ63/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.07.26. 04:46
Medence alsó részének figurája mászó béka

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Medence alsó részének figurája egy béka
Feltöltő
Azonosító
247237
Feltöltve
2016.07.26. 04:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.07.26. 04:47
Medence alsó részének figurája egy béka

Archív fotók

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Az 1976. végzett erdőmérnökök februári Valétaszalag és korsó avató szakestélye keretében feltollazott hattyú 'másnapos' állapota.
Feltöltő
Azonosító
36540
Évszám
1976
Feltöltve
2009.11.26. 10:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.11.26. 10:12
1976, Archív felvétel
Az 1976. végzett erdőmérnökök februári Valétaszalag és korsó avató szakestélye keretében feltollazott hattyú 'másnapos' állapota.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
86630
Feltöltve
2011.06.08. 12:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.08. 12:11
Archív felvétel
Képeslap.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
118280
Feltöltve
2012.09.07. 11:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.09.07. 11:26
Archív felvétel
Képeslap.

"Hattyús kút" c. alkotás fotói Sopron településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
197562
Feltöltve
2015.03.05. 16:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.05. 16:30
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 21 fotó

Műlap története

15.03.05. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Hattyús kút" műlaphoz!
12.09.07. 11:26
1 új fotót töltöttem a "Hattyús kút" műlaphoz!
11.06.08. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Hattyús kút" műlaphoz!
11.04.29. 21:50
1 új fotót töltöttem a "Hattyús kút" műlaphoz!
09.11.26. 10:12
1 új fotót töltöttem a "Hattyús kút" műlaphoz!
09.11.25. 15:27
A "Hattyús kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.11.25. 00:50
Szabolcs Erzsébet publikálta "Hattyús kút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.