Budapest, VII. kerület, Erzsébet krt. 43-49.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Négy évszak

Budapest
VII. kerület, Erzsébet krt. 43-49.
A szálloda belső falán volt az alkotás.

Elbontás2000
Felállítás1961

Mészáros Géza (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2009.11.20. 11:38
A Grand Hotel Royal-t az millenniumi kiállítás vendégei részére építették 1896-ban. 1956-ban egész tetőszerkezete leégett és az épület nagymértékben megsérült. Ekkor döntöttek úgy, hogy felújítják és Janáky István építész tervei alapján a kor reprezentatív igényű szállodájaként nyitotta meg kapuit 1961-ben. [1]
Számos művészi alkotással díszítették az épület belső tereit, amiből az egyik a a szálló előcsarnokában kapott helyet.

Mint tudjuk a Royal Szállót nemrégiben teljesen felújították és átépítették! Valószínű, hogy a régi alkotásik nagy része, most vagy régebben megsemmisül. Ezt csak feltételesen írom, mert nem voltam bent.
Találtam képeket a szállóban lévő alkotásokról és szeretném veletek kideríteni, hogy melyik melyik lehet!! Nekem van elképzelésem, csak szeretnélek titeket is bevonni.

Frissítés!
A fejtegetésből úgy döntöttünk, hogy a falon látható dombormű valószínűleg Mészáros Géza: Évszakok című alkotása. Ez a később előkerült képekből teljesen bebizonyosodott.
Évszakok (kerámia dombormű, 1960, Budapest, Royal Szálló, 1980-ban lebontották, 1990-ben épületen belül áthelyezték, 1996-ban újra lebontották)

2023: Újabb infó jött egy aukciós portárról, ahol árulták a Nyár kerámiáját.
"A 90-es évekre az épület teljesen lepusztult. Egy átalakítás alkalmával a “Tél” című alkotást elbontották és a pincében raktározták egy ideig. Helyére ajtó került. Az “ ősz” című művet is leszedhették, de az később restaurálva újra vissza lett helyezve.

1997-ben került privatizálásra az épületet, a benne található összes kortárs műalkotással együtt. Az új tulajdonos úgy döntött, hogy az 1900-as évek elei állapotot állítja vissza. Véglegesen 2000-ben lett eltávolítva a teljes kerámia relief. A munkálatokat nagy gondossággal szobrászati módszerrel végezték el minisztériumi felügyelet mellett. Mészáros József építészeti cégének tudomása volt az átépítésről, és a néhai művész testvére és törvényes jogutódjaként mindent megtett a legmagasabb fórumokon, a mű megóvása érdekében. A “Tél” című alkotás miatt pedig kártérítéssel élt. A hosszas huzavona végül azzal zárult 2003-ban, hogy a szálloda tulajdonosa lemondott tulajdonjogáról a törvényes jogutód javára. A fennmaradt 3 alkotás tárolását már a lebontást követően is a későbbi tulajdonos látta el. A “Tél” című relief ugyanakkor nem került vissza, ezért sorsa jogilag tisztázatlan."

Alkotók:
MAJOROS János
színes mázas faliképek (1959, Budapest, Royal Szálló folyosója, lebontották)
MÉSZÁROS Géza
Évszakok (kerámia dombormű, 1960, Budapest, Royal Szálló, 1980-ban lebontották, 1990-ben épületen belül áthelyezték, 1996-ban újra lebontották)
MITTELHOLCZ Mihály
faliplasztika (porcelán, 1975, Budapest, Royal Szálló)
ENGELSZ József
Plasztika (rézdomborítás, 1961, Budapest, Royal Szálló)
ANTAL Károly
Tavasz (dombormű, bronz, 1957, Budapest VII. ker., Royal Szálló)

Még az épületben lévő alkotások! Aminek a nagyrésze, valószínű elpusztult.
KONYORCSIK János
Fuvolás fiú (alumínium, 1961, Budapest, Royal Szálló)
PÉCSI László
gobelin? fonalkép? Royal Szálló (1960, Budapest)
FARKAS Éva
portál savazott üvegablakai (1983, Budapest, Royal Szálló)
KORNISS Dezső
mozaikoszlop (1959, Budapest, Royal szálló)
Források:
[1] http://epiteszforum.hu/elkeszult-a-royal-szallo-rekonstrukcioja-a-nagykoruton
További linkek
Mészáros Géza életrajza: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s91.html

Royal Szálló képes időutazás: http://egykor.hu/budapest-vii--kerulet/rolyal-szallo/2153

Ády műlapja

Tagi gyűjteményben
Royal Szálló műalkotásai

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Évszakok" c. alkotás fotói

Orig: Bauer Sándor
Kép - 111184
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239091
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.05.02. 15:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.02. 15:16
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
Kép - 111184

"Évszakok" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Orig: Bauer Sándor
Kép - 111184
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
267349
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.02.16. 22:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.16. 22:16
Archív felvétel
A kép részlete.
Orig: Bauer Sándor
Kép - 111184

"Évszakok" c. alkotás fotói

Orig: Bauer Sándor
Kép - 111273
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266066
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.01.31. 11:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.01.31. 11:40
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
Kép - 111273

"Évszakok" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Orig: Bauer Sándor
Kép - 111273
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266063

266065

266067

Kép - 111276
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266064

266069

266070

266068

Képeslap részlet 1969.
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90409
Évszám
1969
Feltöltve
2011.07.28. 13:48

Ády 11.07.28. 13:48
1969, Archív felvétel
Képeslap részlet 1969.

"Évszakok" c. alkotás fotói

Képeslap részlet 1969.
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90410

Képeslap
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
94792
Feltöltve
2011.09.19. 12:29

Ády 11.09.19. 12:29
Archív felvétel
Képeslap

"Évszakok" c. alkotás fotói

képeslap részlet
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
94793
Feltöltve
2011.09.19. 12:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.09.19. 12:30
Archív felvétel
képeslap részlet

"Évszakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
386445
Feltöltve
2019.12.04. 15:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.04. 15:02
Archív felvétel

"Évszakok" c. alkotás fotói

Budapest folyóirat 1966.
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35866
Évszám
1966
Feltöltve
2009.11.20. 11:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.20. 11:12
1966, Archív felvétel
Budapest folyóirat 1966.

"Évszakok" c. alkotás fotói

Budapest folyóirat 1966.
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35865
Évszám
1966
Feltöltve
2009.11.20. 11:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.20. 11:11
1966, Archív felvétel
Budapest folyóirat 1966.

"Évszakok" c. alkotás fotói

Eltávolítják az alkotást
Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548759
Feltöltve
2023.12.15. 15:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 23.12.15. 15:15
Archív felvétel
Eltávolítják az alkotást

Adalék vagy máshol

"Évszakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548750
Feltöltve
2023.12.15. 15:00
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 23.12.15. 15:00

"Évszakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Géza (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
548751

548757

548746

548758

548747

548748

548753

548755

548754

548756

548749

548752

Összesen 31 fotó

Műlap története

23.12.15. 15:15
1 új fotót töltöttem az "Évszakok" műlaphoz
23.12.15. 15:00
13 új fotót töltöttem az "Évszakok" műlaphoz
19.12.04. 15:02
1 új fotót töltöttem az "Évszakok" műlaphoz
09.11.20. 11:38
Ády publikálta "Évszakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.