Pécs, Kossuth tér 2.

Pécs
Kossuth tér 2.

Avatás2012. október 6.
Avatás1999. október 5.

uzmaria
2009.11.17. 21:28
A szobor a Kossuth téren az Önkormányzat épülete előtt áll. A tér átépítése miatt 2008-ban elszállították, 2010-ben került vissza az eredeti felállítási helytől kicsit keletebbre.

'"A köz javára állíttatta több család adományából a Képző- és Iparművészeti Lektorátus és az Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány 1999. október 5-én. A szobrászművész Palotás József volt.
Batthyány Lajos 1807-ben született Pesten.
Egy bécsi intézetben nevelkedett, majd fiatalon katonai pályára lépett. A zágrábi akadémián jogi tanulmányokat folytatott. 1831-ben átvette ikervári birtoka irányítását. Korszerűsíteni kezdte uradalmát, közben egyre inkább bekapcsolódott a politikai életbe. 1830-tól tag a reformországgyűléseken, és néhány évvel később már a főrendi ellenzék egyik vezető alakja. 1848. március elején már nem volt kétséges, hogy ha megalakulhat a magyar kormány, akkor annak vezetője csak Batthyány lehet. Március 17-én V. Ferdinánd kinevezte miniszterelnökké. Bár alkotmányos monarchista volt, a pillanat kínálta lehetőséget igyekezett azonnal kihasználni: egyik legelső intézkedéseként körlevélben utasította a hatóságokat a jobbágyfelszabadítás haladéktalan kihirdetésére. Nevéhez fűződik a nemzetőrség megszervezése, és az első tíz honvédzászlóalj felállítása. 1849. szeptember 9-én Jellasics seregei betörtek az országba, 10-én Batthyány lemondott. Ez év október 5-én közölték vele halálos ítéletét. Sikertelen öngyilkossági kísérletét követően, másnap a hajnali órákban Pesten kivégezték. "

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
107801
Feltöltve
2012.03.28. 19:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 12.03.28. 19:35

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
107802

107803
Feltöltve
2012.03.28. 19:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 12.03.28. 19:36

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
35565
Feltöltve
2009.11.17. 21:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.11.17. 21:23

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221833
Feltöltve
2015.10.16. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 23:01

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221834
Feltöltve
2015.10.16. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 23:02

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221835
Feltöltve
2015.10.16. 23:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 23:02

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221836
Feltöltve
2015.10.16. 23:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 23:03

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221837
Feltöltve
2015.10.16. 23:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 23:03

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
306347
Feltöltve
2018.03.15. 17:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 17:12

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
306348
Feltöltve
2018.03.15. 17:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/400 • ISO100

306349
Feltöltve
2018.03.15. 17:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 17:13

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
306350

306351
Feltöltve
2018.03.15. 17:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.15. 17:13

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
434822
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 07:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/640 • 53.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 07:56
2015. július

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
448256
Feltöltve
2021.06.30. 14:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/200 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.30. 14:51
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.05.06. 20:29
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
21.06.30. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
21.03.02. 07:56
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
18.03.28. 17:30
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
18.03.15. 17:13

18.03.15. 17:12

15.11.12. 10:23
A "Batthyány Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.16. 23:03
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
15.10.16. 23:03
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
15.10.16. 23:02

15.10.16. 23:01
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
14.12.28. 13:14
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
14.12.11. 10:31
A "Batthyány Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.11.17. 21:28
uzmaria publikálta "Batthyány Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.