Atommag
"A szoborpark címe: Paksi disputa. A tudósok beszélgetnek egymással, a látogatók köztük sétálnak, szinte részeseivé válnak az eszmecserének. A kompozíció sugallja, hogy az urak ismét együtt vannak, hazajöttek közénk és most már végleg itthon maradnak. Magukkal hozták amit megalkottak: tanítani akarnak és nyugtatni, hogy az atomenergia a hozzáértő, felelősséggel dolgozó emberek kezében a jólét és a fejlődés egyik forrása. Erre közös életművük a biztosíték.
A szobrok szinte terelik az érdeklődőt a Látogató Központhoz, biztatják, ismerkedjen és értse meg ezt a hasznos és szép tudományágat, próbálja meg elhelyezni a nukleáris energiát a hétköznapok világában. A Látogató Központ ezt és így kívánja bemutatni.
...
A látogatók... Talán ők lesznek az a generáció, akik már értik és tudják az atomenergia helyét és szerepét világunkban. Pakson találkozhatnak a történelemmel és a magyar tudósok megvalósult álmával, az atomerőművel.
Itt randevúzik egymással szimbolikusan, de a valóságban is a múlt és a jövő. Fél évszázaddal ezelőtti tudomány a ma technológiája. És ez így lesz a jövőben is. Ezért volt érthetetlen mindig és ma is egyes kormányok szűkmarkúsága a tudomány felé."
Az avató ünnepségen elhangzott Teller Ede ("a termonukleáris reakciók elméletének kidolgozója és annak kísérleti megvalósítója") egy verse is.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f37086906849fd01e2c6857864af4ce6_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c71667f071a73a79b390f670168a6fd3_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7bced5bd7bb22f8866e4d6b768e8f7c0_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a62c0bfcccb4109932f8a61959595f7d_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8b483825f8654d6c35123e5904ae17b2_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1a34f90b3c5278e2ea1dc50dd3a810c0_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a7861-603dfd899d967-117dc17e5f06aab79ee43e4c_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d43b32ed48-512522b323bfb429ba7400a3_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d47877745d-8176cc687321e9a176f8bd7b_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d46d8808ba-7744a6cfefc88bbb0a405b09_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d46d8843b7-dc933b5957107ad37d0530f7_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d46d88beac-88f9b40bc361795682bb324d_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d46d89bc72-d79c059754333572e2d09b6c_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d46d8a5c29-f4678da3dab50e690440ce67_4.jpg)
"Atommag" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u585-a7861-612d46d8adf57-fb8ea6d3f5f6981efb58f5fd_4.jpg)