Budapest, XI. kerület, Gazdagréti út
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Gazdagréti út
A Gazdagréti lakótelep felső részéhez közel.

Felállítás1761

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Ády
2009.11.07. 21:13
A huszadik századig mezőgazdasági terület volt a kerület szélén. A Törökbálinti út és a Gazdagréti út sarkán áll a Szentháromság barokk fogadalmi szobor. A Szentháromság a latin trinitas szóból ered, jelentése: háromság. A kereszténység fő- és alaptana, a keresztény hit középpontja, hogy Isten háromszemélyű, vagyis az osztatlan és oszthatatlan isteni lényben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek.
A fogadalmi szobor olyan ajándék, melyet a hívők Istennek, a boldogságos Szűznek illetve szenteknek ajánlanak fel. (Fogadalom: lat. votum - Istennek tett ígéret.)
A hagyomány szerint egy sváb szőlősgazdát, aki az Irhás árokban dolgozott, lovastól-kocsistól magával sodort egy hirtelen támadt nyári zivatar nyomán áradó víz. A Törökbálinti útnál lévő pallónál fennakadt, így menekült meg. Hálából emeltette a szobrot megmenekülése helyén. (1997-ben az Újbuda Német Kisebbségi Önkormányzat újíttatta fel.)
A barokk szobrot erős mozgalmasság, érzelgősség, fokozott pátosz, a díszítő elemeket pedig a gazdagság jellemzi. A szobor egyedei sajátossága, hogy a Szentháromságba az állíttató valószínűleg a saját mellszobrát is megmintáztatta.
A Szentháromság virága az „Árvácska a Szentháromság violája”. Neve valószínűleg a virág három színéből ered.
Szép lenne, ha a szobor köré sűrűn ültetnének belőle.
Forrás: Egy lakótelep születése (A honlap azóta megszűnt)
Mirror
2015.11.18. 10:23
A szobor talapzata egyszerű posztamens, oldallapjait szintén egyszerű, bevésett tükör-minta díszíti. Homlokoldalán a következő német nyelvű, Istent dicsőítő szöveg olvasható:

Heilig
Heilig Heilig
ist der Herr Gott
Sabaoth
Himmel und Erden Seien
Seiner Herlihkeit Voll
Források:
Budapest Műemlékei II., szer.: Pogány Frigyes, Akadémia kiadó, Budapest 1962, 527. o.

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34599
Feltöltve
2009.11.07. 20:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:49

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34600
Feltöltve
2009.11.07. 20:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:50

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34601

34602
Feltöltve
2009.11.07. 20:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:51

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34603
Feltöltve
2009.11.07. 20:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:52

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34598
Feltöltve
2009.11.07. 20:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:48

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34604
Feltöltve
2009.11.07. 20:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:53

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34605

34607
Feltöltve
2009.11.07. 20:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.07. 20:56

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
36605
Feltöltve
2009.11.26. 15:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.11.26. 15:23

Archív fotók

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Orig: UVATERV
Képszám: 99083
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238563
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.04.25. 22:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.25. 22:45
Archív felvétel
Orig: UVATERV
Képszám: 99083

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Orig: UVATERV
Képszám: 99081
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238562

Képszám: 99080
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238561
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.04.25. 22:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.25. 22:40
Archív felvétel
Orig: UVATERV
Képszám: 99080

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224965
Forrás
Budapest Műemlékei II., szer.: Pogány Frigyes, Akadémia kiadó, Budapest 1962, 526. o.
Évszám
1962
Feltöltve
2015.11.18. 10:25
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 5s
ƒ11/5 • 1/120 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mirror 15.11.18. 10:25
1962, Archív felvétel

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
37046
Feltöltve
2009.12.01. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.12.01. 12:58
Archív felvétel

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
37047
Feltöltve
2009.12.01. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.12.01. 12:58
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.05.13. 21:26
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
15.11.18. 10:25
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
09.12.01. 12:58

09.11.26. 15:23
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
09.11.07. 21:13
Ády publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.