Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai

Kecskemét, Piaristák tere 5.

Kecskemét
Piaristák tere 5.
Az épület szélső párkányain

Felállítás1933

Szórád Péter
2009.11.04. 17:08
Az allegorikus szoborcsoportoknak a főalakja Kalazanci Szent József (1557-1648), a piarista rend alapítója, a keresztény népiskolák mennyei pártfogója. A bal oldalon keresztet mutat föl a körülötte álló ifjaknak a katolikus nevelést jelképezve, a jobb oldalon könnyvvel a kezében a tudományos ismeretek tanítását hangsúlyozva. Az épület 1930-1933 között épült Hültl Dezső tervei alapján neoeklasszicista stílusban. Középrizalitját lezáró timpanonjában egy koronás címer domborműve látható. A tetőn kerek huszártorony helyezkedik el. Falai között általános iskola, gimnázium és diákotthon működik. Itt tanult egykoron Táncsics Mihály, Katona József, Klapka György és Hornyik János.
Az épület előtti téren 2004 óta egy napóra található, amelynek mutatója az a kíváncsi személy, akinek a saját árnyéka mutatja az időt, ha a dátum szerint meghatározott helyre lép.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalazanci_Szent_J%C3%B3zsef

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Cím alapján hasonló

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34145
Feltöltve
2009.11.04. 15:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:02

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34146
Feltöltve
2009.11.04. 15:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:04

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34147
Feltöltve
2009.11.04. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:07

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34148
Feltöltve
2009.11.04. 15:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:09

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34149
Feltöltve
2009.11.04. 15:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:15

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34150
Feltöltve
2009.11.04. 15:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:19

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34151
Feltöltve
2009.11.04. 15:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:21

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34152
Feltöltve
2009.11.04. 15:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:24

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
34153
Feltöltve
2009.11.04. 15:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.04. 15:27

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
177791
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.30. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.30. 19:47
2014
2014

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
177792
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.30. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.30. 19:47
2014
2014

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
177793
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.30. 19:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.30. 19:49
2014
2014

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
177794
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.30. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.30. 19:52
2014
2014

"Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
177795
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.30. 19:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.30. 19:53
2014
2014
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.02.12. 10:08
Megérintettem a "Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" alkotást
14.08.30. 19:53
1 új fotót töltöttem a "Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" műlaphoz
14.08.30. 19:52
1 új fotót töltöttem a "Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" műlaphoz
14.08.30. 19:49
1 új fotót töltöttem a "Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" műlaphoz
14.08.30. 19:47

09.11.04. 17:08
Szórád Péter publikálta "Kecskeméti Piarista Iskola épületszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.