Emma anyakirályné emlékműve

Amszterdam (Amsterdam), Emmaplein

Alternatív, helyi címek:Monument Koningin-moeder Emma

A Vondelpark déli kapuja előtti téren

Felállítás1938


Szórád Péter
2009.10.27. 18:01
Emma von Waldeck-Pyrmont (Arolsen, 1858-Hága, 1934) III. William holland király második felesége volt, a jelenleg uralkodó Beatrix királynő dédnagymamája. III. William 1879-ben 61 éves korában vette feleségül az akkor 20 éves Emmát. 1880-ban született Wilhelmina nevű leányuk. III. William 1890-ben bekövetkezett halálakor a trónörökös Wilhelmina még csak 10 éves volt, és amíg be nem töltötte 18. életévét Emma anyakirálynő mint régens gyakorolta a hatalmat 1898-ig.
Halála után Hágában pályázatot írtak ki egy emlékmű elkészítésére, amit Lambertus Zijl (1866-1947) először megnyert, később azonban kifogások merültek fel, hogy a felületes megformálás nem tükrözi méltó módon az anyakirálynő emlékét , és mégis egy másik pályázat alapján épült fel a hágai emlékmű. Lambertus Zijl viszont engedélyt kapott hogy munkáját Amszterdamba vigye. Amszterdamban 1938-ig még az Orániai ház egyetlen képviselőjének sem állítottak szobrot, hiszen a város sosem volt jó viszonyban az uralkodóházzal. Hágában viszont ekkor már nyolc emlékmű képviselte az Orániai családot.
A mészkőből faragott emlékmű tetején Emma ül jellegzetes kéztartással. A talapzat oldalain megjelenő alakok az igazságosságot, a jóságos védelmet szimbolizálják, a hátoldalom az Emma által alapított szanatórium látható. Az objektumot a Vondelparknak a központtól távolabb eső végénél egy eldugott parkban helyezték el.



Cím alapján hasonló

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33218
Feltöltve
2009.10.27. 14:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:09

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33220
Feltöltve
2009.10.27. 14:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:15

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33230
Feltöltve
2009.10.27. 14:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:25

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33231
Feltöltve
2009.10.27. 14:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:28

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33232
Feltöltve
2009.10.27. 14:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:30

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33233
Feltöltve
2009.10.27. 14:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:33

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33234
Feltöltve
2009.10.27. 14:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 14:36

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33236
Feltöltve
2009.10.27. 16:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 16:28

"Emma anyakirályné emlékműve" c. alkotás fotói Amszterdam (Amsterdam) településről

Feltöltő
Azonosító
33237
Feltöltve
2009.10.27. 16:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.27. 16:35
Összesen 9 fotó

Műlap története

09.10.27. 18:01
Szórád Péter publikálta "Emma anyakirályné emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.