Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei

Budapest, XII. kerület, Hegyalja út 139.

Budapest
XII. kerület, Hegyalja út 139.
A Farkasréti temető főbejáratával szembeni templomon található az alkotás.

Felállítás1977

Ády
2009.10.17. 22:17
A Farkasréti temető Módos Ferenc által tervezett temploma a háborúban elpusztult. A lelkészség 1952-től a temető főbejáratával szemben, egy kocsmából átalakított helyiségben működött. Ezen a helyen épült az új templom, amelynek tervezésénél számolni kellett a kötött méretű beépíthető területtel, a folyamatos üzemeltetés igényével. Az egyterű templom sajátos formaképzésével és anyaghasználatával tűnik ki.
A templom terveit Szabó István (1914-1988) építész, kerület egykori lakója készítette, aki 1978-ban ezért az épületért Ybl díjat kapott. A templomot Lékai László bíboros 1977. április 10-én szentelte fel Mindenszentek tiszteletére.
Szabó István nem csak építésze volt ennek a templomnak, hanem a társművészeteket teremtő mestere is. Szobrászi, festői és belsőépítészeti munkássága a templom minden pontján megtalálható. A Sashegyi úti műtermében saját kezűleg készített, hatalmas, színes üvegablak-kompozíciói, a templom Mindenszentek elnevezését jelenítik meg.
Az üvegképek technológiájukat tekintve is újszerűek, az akkor Magyarországon még rendkívül ritkán előforduló műgyantás ragasztással készült. Az épületben összesen 180 négyzetméter színes üvegablakot építettek be. Én ebből a főbejárat fölötti üvegképet mutatom be, ami a feltámadott Üdvözítőt ábrázolja. A keleti oldalon absztrakt Pieta ábrázolás, a másik oldalon a jó és a rossz harcát jelképezi. Az utolsó, a hét szentséget ábrázoló ablaksor a templom felszentelésének 10. évfordulójára készült el. Bent a falon még két Szabó Istvántól egy rézlemez szobor is megtalálható. Mária gyermekkel és Szent Antal a kis Jézussal.
2001-ben nagyméretű falikárpit is helyet kapott a templomban, amit Máder Indira textilművész készített.
Az oltár előtti külső homlokfalra, klasszikus motívumként, egy múlt századi útszéli kőkereszt található.
Szóval van mit nézni ebben a minden szempontból modern templomban.
Források:
architecahungarica.hu, Rosc Gábor Hegyvidéki épületek könyve.
További linkek
Szabó István építész életrajza: http://www.octogon.hu/egy+elfelejtett+mester+szabo+istvan+a+kortars+epiteszeti+kozpontban+1.html

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
32271
Feltöltve
2009.10.17. 21:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:22

32272
Feltöltve
2009.10.17. 21:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:23

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
32273
Feltöltve
2009.10.17. 21:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:24

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
32274
Feltöltve
2009.10.17. 21:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:25

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
32276
Feltöltve
2009.10.17. 21:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:27

32277

32278
Feltöltve
2009.10.17. 21:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:28

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
32270
Feltöltve
2009.10.17. 21:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.17. 21:22

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Nappali fényben
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
72298
Feltöltve
2010.11.23. 15:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.23. 15:15
Nappali fényben

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332871
Feltöltve
2018.11.25. 18:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.25. 18:10

"Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332872
Feltöltve
2018.11.25. 18:11
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/33 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.25. 18:11

332873
Feltöltve
2018.11.25. 18:11
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/50 • ISO50

332874

332875
Feltöltve
2018.11.25. 18:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.25. 18:12
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.03.08. 12:32
Megérintettem a "Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" alkotást
18.11.25. 18:12
1 új fotót töltöttem a "Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" műlaphoz
18.11.25. 18:11

18.11.25. 18:10
1 új fotót töltöttem a "Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" műlaphoz
18.05.10. 11:02
Megérintettem a "Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" alkotást
13.03.09. 19:36
A "Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.17. 22:17
Ády publikálta "Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom díszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.