Szovjet hősi emlékmű II.

Budapest, IV. kerület, István tér

Állapot: Lebontott

Budapest
IV. kerület, István tér
A téren VOLT

Felállítás1986

Szilágyi András (építész, közreműködő)

Neszták Béla
2009.10.10. 12:11
Az 1947-ben felállított Kocsis András tervezte emlékmű minőségi cseréje. Magas betonfal és kapu előtt kb.220 cm szovjet katona zászlóval, bronz és aranyozott szovjet címer. Felirat'Örök hála és dicsőség/a felszabadító/Szovjet hadseregnek.'
Pótó János
2010.05.27. 09:34
1981-ben kezdődött az 1947-ben felállított újpesti szovjet emlékmű minőségi cseréje, mert – a korabeli felmérés szerint – az eredeti 'silány minőségű műkőből készült' és 'darabjaira hull'. Két sikertelen pályázat után a harmadikat 1982 decemberében Marosits István és Kálmán Lívia terve nyerte, de ezt nem állították föl, mert 'a IV. kerület párt- és állami vezetői a közszemlére kitett makett visszhangjaira hivatkozva elálltak a szobor fogadásától. Bár Kiss István szobrászművész és Farkasinszky Lajos ált. elnökhelyettes [Budapest Fővárosi Tanács – P. J.] is megpróbálta meggyőzni őket, erőfeszítéseik eredménytelenek maradtak.'
A dolog 1985 áprilisában folytatódott, ekkor döntött úgy a kerület politikai vezetése, hogy az eredeti központi figurát bronzban újraöntik. Az építészeti részt Szilágyi András (Budapest Galéria) tervezte újra. Mint Kerényi Jenőné (Budapest Galéria) írja egy levélben 1986. június 12-én: 'a bronzöntés csak úgy volt lehetséges, hogy Kiss István szobrászművész a lepusztult felületeket társadalmi munkában javította'.
(Forrás: Kortárs művészet. Szoborpályázatok, 1950–2000. Szerk. Nagy Ildikó. Bp. 2006. Képző- és Iparművészeti Lektorátus, 393–395. p.)
fantal
2016.05.04. 00:32
Az adatlap annyiban hibás, hogy ez a soha be nem fejezett II. emlékmű - valójában a III.

1956. október 23-án este ugyanis az 1947-ben felavatott emlékművet munkagépekkel ledöntötték, ekkor a domborműves talapzat kivételével az emlékmű megsemmisült.

Kocsis András 1957-ben újramintázta a szobrot úgy, hogy a figurát változatlanul hagyta, de a szobor mögötti korábbi többszörösen tagolt fal egyszerű négyzet alaprajzú betontömb lett.

Ez az emlékmű mállott szét 1981-re annyira, hogy a megújításártól döntöttek.
A III. emlékművet valójában sosem fejezték be, a vasbeton szerkezet elé felállították a bronzból öntött szobrot - ha jól emlékszem 1988-ban, de 1989-ben további javítás ürügyén le is vették. A szobor nélküli talapzatot 1993 körül bontották le, helyén állították fel később gr. Károlyi István szobrát. Az orosz katona szobrát pedig az újpesti Megyeri Temető szovjet katonai parcellájában állították fel újra.




Cím alapján hasonló

"Szovjet hősi emlékmű II." c. alkotás fotói

Alkotók
Kocsis AndrásKiss IstvánSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
31567
Feltöltve
2009.10.10. 12:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 12:07
Archív felvétel

"Szovjet hősi emlékmű II." c. alkotás fotói

Az eredeti, 1947-ben felállított szovjet emlékmű.
Alkotók
Kocsis AndrásKiss IstvánSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54984
Évszám
1947
Feltöltve
2010.05.27. 09:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 10.05.27. 09:36
1947, Archív felvétel
Az eredeti, 1947-ben felállított szovjet emlékmű.

"Szovjet hősi emlékmű II." c. alkotás fotói

Alkotók
Kocsis AndrásKiss IstvánSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141578
Forrás
szoborpalyazatok.hu
Feltöltve
2013.06.25. 10:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.25. 10:08
Archív felvétel

"Szovjet hősi emlékmű II." c. alkotás fotói

Alkotók
Kocsis AndrásKiss IstvánSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141579
Forrás
szoborpalyazatok.hu
Feltöltve
2013.06.25. 10:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.25. 10:08
Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

21.08.11. 21:42
A "Szovjet hősi emlékmű II." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.10. 08:06
A "Szovjet hősi emlékmű II." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.25. 12:46
A "Szovjet hősi emlékmű II." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.25. 10:08
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősi emlékmű II." műlaphoz
13.06.25. 10:08
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősi emlékmű II." műlaphoz
10.05.27. 10:11
A "Szovjet hősi emlékmű II." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.27. 09:36
1 új fotót töltöttem a "Szovjet hősi emlékmű II." műlaphoz
09.10.10. 12:11
Neszták Béla publikálta "Szovjet hősi emlékmű II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.