Harta, Árvízvédelmi töltés

Alternatív, helyi címek:Szentháromság - feszület

Harta
Árvízvédelmi töltés
Harta 51-es út és az árvízvédelmi töltés által körülölelt területen

Felállítás2008

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.10. 13:33
2008 tavasszal jelent meg Harta 51-es út és az árvízvédelmi töltés által körülölelt területen ez a három kereszt. Nem teljesen világos a funkciója.
2017.05.10.
"Magánember magánkezdeményezéséből és pénzéből állították fel 2008-ban a régi és új 51. főút közötti töltött szakaszon Familie Énisz vagyis az Énisz család hálája kifejezéseként. Az állítató szentföldi, jeruzsálemi előképre hivatkozik. Azóta felesége felvidéki származási helyén egy református templomban is állíttatott ilyet. Evangélikus lelkész avatta fel (megáldotta)."

"A képet Harta új jelképei szentháromság - feszület címmel a fotós Dr. Pinczés Sándor 2009. január 27-én vette át, és közzétette a Panoramio-n. Harta új jelképei szentháromság - feszület a Harta mellett található, Bács-Kiskunban, Magyarországon. Láthatjuk az eredeti helyén a kép itt ." (http://sc.geoview.info/harta_uj_jelkepei_szentharomsag_feszuelet,18262259p)
Források:
http://www.harta.hu/index.php/kozteri-alkotasok
http://sc.geoview.info/harta_uj_jelkepei_szentharomsag_feszuelet,18262259p

Kapcsolódó
Hármaskereszt

Cím alapján hasonló

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31461
Feltöltve
2009.10.09. 10:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.09. 10:30

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31462
Feltöltve
2009.10.09. 10:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.09. 10:31

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
33978
Feltöltve
2009.11.02. 20:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.11.02. 20:20

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
33979
Feltöltve
2009.11.02. 20:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.11.02. 20:21

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
33981

33982

33983
Feltöltve
2009.11.02. 20:22

Dr. Pinczés Sándor 09.11.02. 20:22

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
33984

33985

245789
Feltöltve
2016.07.10. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ51/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.10. 19:44

"Hármaskereszt" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
245790
Feltöltve
2016.07.10. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.10. 19:44
Összesen 11 fotó

Műlap története

4 órája
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
23.09.02. 10:30
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
23.07.16. 17:24
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
22.07.02. 19:25
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
21.11.01. 14:41
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
19.09.04. 11:13
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
19.06.23. 19:03
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
18.04.22. 10:37
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
17.06.11. 20:14
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
17.03.12. 11:58
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
16.09.03. 18:42
Megérintettem a "Hármaskereszt" alkotást
16.07.09. 13:16
A "Hármaskereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.03. 09:41
A "Hármaskereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.10. 13:33
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Hármaskereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.