I. világháborús emlékmű

Harta, Templom utca 73.

Harta
Templom utca 73.
A polgármesteri hivatal előtti téren áll az I. világháború hőseinek tiszteletére készült emlékmű.

Avatás1924. november 9.

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.09. 10:05
A talapzaton I. világháborús magyar katona zászlóval, elõtérben a magyar pajzs-címer. A talapzatba bevésve az I. vh. 132 hartai elesettjének neve.
Aerdna
2016.12.04. 18:56
1924. november 9-én, vasárnap „szép ünnepség keretében leplezte le Harta község a világháborúban elesett és az ellenforradalomban mártír-halált halt fiainak emlékét megörökítő szoborművet”.

Az avatáson jelen volt Thaisz László tábornok a honvédelmi miniszter képviseletében, Agorasztó Tivadar, Pest vármegye alispánja, Teleki József gróf. Az evangélikus és református istentisztelet után Gallé István evangélikus lelkész mondta el ünnepi beszédét, majd Thaisz László méltatta a hősök érdemeit. Beszédet mondott Agorasztó Tivadar és gróf Teleki József.

Az alkotás egy törött nyelű zászlót tartó katonát ábrázol, aki egy sziklának támaszkodik.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1924. november 10. 8. oldal

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31416
Feltöltve
2009.10.08. 20:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.08. 20:47

31417

Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.
Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31449
Évszám
2009
Feltöltve
2009.10.09. 10:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.09. 10:01
2009
Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.
Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31450
Évszám
2009
Feltöltve
2009.10.09. 10:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.09. 10:02
2009
Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.
Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31451
Évszám
2009
Feltöltve
2009.10.09. 10:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.09. 10:03
2009
Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.
Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
31452
Évszám
2009
Feltöltve
2009.10.09. 10:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.09. 10:04
2009
Ez még panoramio célzatú fotó 2009.01.06.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
278645
Feltöltve
2017.05.21. 21:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.21. 21:54

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
290397
Feltöltve
2017.09.20. 12:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.20. 12:54

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
297270
Feltöltve
2017.11.26. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.26. 20:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
297271
Feltöltve
2017.11.26. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

297272
Feltöltve
2017.11.26. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.26. 20:56
Összesen 11 fotó

Műlap története

4 órája
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
23.08.18. 17:07
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
20.05.11. 16:16
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.04. 11:18
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
18.11.18. 17:00
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
17.05.07. 22:01
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.04. 21:22
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.08. 00:17
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.06. 12:23
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.02. 17:34
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.09. 10:05
Dr. Pinczés Sándor publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.