Nepomuki Szent János

Kiskunfélegyháza, Szent János tér
Archív képek

Avatás1994. november 20.
Avatás1799. május 16.

Hársch Ferenc
2009.10.07. 13:32
Nepomuki Szent János (1345-1393) a folyók, hidak, hajósok, vizimolnárok, halászok védőszentje. Ezeken kívül szobrainak helymegjelölő és helyvédő funkciót is tulajdonítottak. Félegyházán a város újratelepítőinek fatemploma állt 1743-ban ezen a helyen. A szobrot 1799. május 16-án avatták. Szent János szobra 1950-ig volt a város értékes és látványos műemléke. Ekkor 'térrendezés miatt' lebontották (helyére a Békás szökőkút került). Kozel ötven év telt el , amíg a szobor restaurálására sor kerülhetett. A talapzatot Markolt László készítette, a restaurálást Bozóki István végezte. Az elhelyezésben annyi változás történt, hogy a kelet felé néző főhomlokzat most észak felé néz. Az újraavatás és szentelés 1994. november 20-án történt.
(Forrás: Urbán Miklósné: Nevezetes épületek, szobrok, emléktáblák, emlékművek egyéb építmények Kiskunfélegyházán - Kiskunfélegyháza, 2005. 192 p.)

Kapcsolódó
Díszkút
Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
31253
Feltöltve
2009.10.07. 13:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.07. 13:13

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
31254
Feltöltve
2009.10.07. 13:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.07. 13:14

31255

31256

31257

46011
Feltöltve
2010.03.12. 22:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.12. 22:17

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
282180
Feltöltve
2017.06.21. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 16:03

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
282181
Feltöltve
2017.06.21. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 16:03

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
282182
Feltöltve
2017.06.21. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 16:03

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
282183
Feltöltve
2017.06.21. 16:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.06.21. 16:04

282184

Archív fotók

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

"A múlt heti testületi ülésén a félegyházi önkormányzat elfogadta azt a határozattervezetet, amely Nepomuki Szent János szobrának elhelyezéséről...Teljes szöveg"A múlt heti testületi ülésén a félegyházi önkormányzat elfogadta azt a határozattervezetet, amely Nepomuki Szent János szobrának elhelyezéséről döntött. A szobrot jelenleg Bozóki István kőfaragó mester restaurálja...
(Kép és szöveg: Szász András)"Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
254800
Forrás
Petőfi Népe, 1994. augusztus 11. (49. évfolyam, 188. szám)
Évszám
1994
Feltöltve
2016.10.12. 12:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.12. 12:42
1994, Archív felvétel
"A múlt heti testületi ülésén a félegyházi önkormányzat elfogadta azt a határozattervezetet,...Teljes szöveg"A múlt heti testületi ülésén a félegyházi önkormányzat elfogadta azt a határozattervezetet, amely Nepomuki Szent János szobrának elhelyezéséről döntött. A szobrot jelenleg Bozóki István kőfaragó mester restaurálja...
(Kép és szöveg: Szász András)"Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.06.21. 16:04
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!

17.06.21. 16:03

16.12.30. 14:40
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást!
16.12.30. 14:26
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást!
16.10.12. 19:36
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.10.12. 12:42
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
14.02.25. 17:48
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.03.12. 22:17
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
09.10.07. 13:32
Hársch Ferenc publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.