Kiskunfélegyháza, Petőfi utca 7.

Kiskunfélegyháza
Petőfi utca 7.
A Petőfi Múzeumal szemben, a Sarlós Boldogasszony templom mögötti parkban van.

Felállítás2008

Hársch Ferenc
2009.10.06. 10:41
A világhírű hegedűművész sokat áldozott a hazai közművelődés javára. Ő kezdeményezte a Petőfi-szoboralapra történő gyűjtést, amelynek érdekében maga is komoly áldozatot vállalt. Koncertkörutat szervezett, amelynek 70 ezer aranyforint értékű bevételét a Petőfi-szobor, valamint a közben megalakult Széchenyi-szoboralap részére adományozta. Ő kezdeményezte emléktábla elhelyezését Kiskunfélegyházán azon a házon is, amelyben Petőfi gyermekkorának egy részét töltötte. A dombormű Palásti Gábor helybeli kőfaragómester által készített világos kanfanár mészkő posztamensre került, a Sarlós Boldogasszony templom mögötti kertbe.

2019-ben a városközpont rekonstrukciója során az alkotást néhány méterrel arrébb helyezték át.

Cím alapján hasonló

"Reményi Ede" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
30981
Feltöltve
2009.10.06. 10:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.06. 10:34

"Reményi Ede" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
30982

2020. 04. 24.
Feltöltő
Azonosító
405114
Feltöltve
2020.06.02. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ640/100 • 1/210 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.06.02. 18:23
2020. 04. 24.

"Reményi Ede" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

2020. 04. 24.
Feltöltő
Azonosító
405115
Feltöltve
2020.06.02. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ460/100 • 1/85 • 17.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.06.02. 18:23
2020. 04. 24.
Összesen 4 fotó

Műlap története

28 napja
2 új fotót töltöttem a "Reményi Ede" műlaphoz!
09.10.06. 10:41
Hársch Ferenc publikálta "Reményi Ede" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.