Erki Edit domborműves emléktábla

Budapest, VIII. kerület, Horváth Mihály tér 12.

Budapest
VIII. kerület, Horváth Mihály tér 12.
Sarki ház, a Hámori cukrászda falán

Felállítás2007

Neszták Béla
2009.10.05. 19:20
Fehér márványtábla, felső részén bronz medaillonban balra néző fej dombormű.
Pótó János
2010.10.07. 09:26
Sokat hezitáltam, hogy megírjam-e ezt a kiegészítést, mert ez bizony egy csúnya történet. Végül két dolog miatt döntöttem úgy, hogy legyen csak itt.
Először: ha már létezik ez a tábla, és ha már itt van a Szoborlapon, mindenkinek joga van megtudni a teljes igazságot, legyen kerek a történet.
Másodszor – és esetünkben, a Szoborlapon ez a fontosabb: legyen mementója ez a tábla a megörökített személyen kívül annak is, hogy miért is nem lenne szabad halála után 20–25 évig senki emberfiának köztéri emléket állítani!
Erki Edit újságíró, szerkesztő volt. (A táblán szereplő „kultúrtörténész” túlzás, a 2004-es Ki kicsodában – a róla szóló szócikk szövegét általános szokás szerint ő maga hagyta jóvá – „újságíró” szerepel.) Négy évtizedig különböző irodalmi lapok és könyvkiadók munkatársa, gyakran megfordult a Rádióban is, szóval az irodalmi közélet ismert alakja volt.
És emellett – mint az elmúlt évben kiderült – 1957 novemberétől „Hamvas Judit” néven az állambiztonság ügynöke, besúgója. Tartótisztje maga Hollós Ervin volt, aki a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályán a „belső reakció elleni harc” osztályát vezette. (Akkor II/5. osztály, később III/3.) Erki Edit („Hamvas Judit”) első jelentései alapján indult meg a nyomozás a „Hungaricus-ügyben”, ebből lett aztán a Mérei Ferenc és társai (Fekete Sándor, Hegedűs B. András, Litván György és mások) elleni per „ellenforradalmi szervezkedés” miatt, súlyos ítéletekkel. Fontos szerepet játszott Szalai Sándor szociológus akadémikus 1956 utáni lejáratásában is. Besúgói szerepéről itt lehet olvasni:
Gál Éva: Mérei Ferenc és társai „ellenforradalmi szervezkedése”, 1957–1959. In: Kádárizmus – mélyfúrások. Évkönyv XVI. Szerk. Tischler János. Bp. 2009. 1956-os Intézet, 9–74. p.
Gál Éva: „Lejáratás” és „bomlasztás”. A Kádár kori állambiztonság esete Szalai Sándorral. Történelmi Szemle, 52 (2010) 2. sz. 237–271. p.

Cím alapján hasonló

"Erki Edit domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30898
Feltöltve
2009.10.05. 19:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.05. 19:09

"Erki Edit domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306147
Feltöltve
2018.03.13. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.13. 23:19

"Erki Edit domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306148
Feltöltve
2018.03.13. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.13. 23:19

"Erki Edit domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306149
Feltöltve
2018.03.13. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.13. 23:19

"Erki Edit domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306150
Feltöltve
2018.03.13. 23:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.13. 23:21
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.01.21. 20:12
Megérintettem az "Erki Edit domborműves emléktábla" alkotást
22.09.07. 14:19
Megérintettem az "Erki Edit domborműves emléktábla" alkotást
18.03.14. 08:45
Az "Erki Edit domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.03.13. 23:21
1 új fotót töltöttem az "Erki Edit domborműves emléktábla" műlaphoz
18.03.13. 23:19

18.03.13. 12:11
Megérintettem az "Erki Edit domborműves emléktábla" alkotást
17.05.02. 11:37
Megérintettem az "Erki Edit domborműves emléktábla" alkotást
16.09.14. 07:32
Az "Erki Edit domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.14. 19:04
Az "Erki Edit domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.09. 10:51
Az "Erki Edit domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.05. 19:20
Neszták Béla publikálta "Erki Edit domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.