Diósjenő, Kossuth Lajos utca 21

Diósjenő
Kossuth Lajos utca 21
Diósjenői iskola kertjében, megközelíthető távolsági busszal, gyalog Vácról vonattal.

Avatás1973


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
András
2009.09.30. 16:01
Nagyon szép carrarai márvány szobor. Az iskola kertjében áll, kb. két méter magas. A nő szépen ivelt arcú arányos nőies testű kezében könyvet tartva néz előre.

Mikus Sándor (1903-1982)

"Sződi munkáscsaládban született. Műszerésznek tanult, 1924-től az Egyesült Izzóban dolgozott. Munkahelyén Pfeifer Ignác kutatómérnök felfigyelt rajztehetségére; autodi>daktaként, a Lehel úti szabadiskolába járva kezdett el komolyabban foglalkozni a szobrászattal. 1927-ben Pfeifer Öreganyám című portréja alapján fél évig havi 100 pengőt juttatott számára. Olaszországba utazott; előmenetele alapján pártfogója meghosszabbította a támogatást, így 1930-ig maradt Itáliában. Firenzében, majd Rómában élt; itt ismerkedett meg Pátzay Pállal, és hazatérve az ő műtermében dolgozott. 1932-től rendszeres kiállító, első gyűjteményes bemutatóját az Ernst Múzeumban tartotta. Felvették a Munkácsy Céhbe, a Képzőművészek Új Társaságába (KÚT), a Magyar Képzőművészek Egyesületébe és a Rippl-Rónai Társaságba. 1934-től a Lehel út 14. számú házban önálló műtermet bérelt. (1946-ban a Százados úti művésztelepre költözött.) 1937-ben a párizsi világkiállításon a magyar pavilon építésze, Györgyi Dénes mutatta be a műveit, amelyekkel két aranyérmet is nyert. Később a New York-i világkiállításra is eljutott Fésülködő nő című szobrával. 1938-ban az Új Művészek Egyesülete alelnökké választotta. "
Források:
http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/kislex/biograf/mikus.htm
További linkek
http://www.diosjeno.hu/diosjeno/diosje

András készítette a műlapot


Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30349
Feltöltve
2009.09.30. 15:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:31

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30350
Feltöltve
2009.09.30. 15:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:42

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30351
Feltöltve
2009.09.30. 15:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:45

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30352
Feltöltve
2009.09.30. 15:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:48

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30353
Feltöltve
2009.09.30. 15:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:49

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30354
Feltöltve
2009.09.30. 15:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:50

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30355
Feltöltve
2009.09.30. 15:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:51

"Nő könyvvel" c. alkotás fotói Diósjenő településről

Feltöltő
Azonosító
30356
Feltöltve
2009.09.30. 15:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.30. 15:52
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.11.05. 21:55
A "Nő könyvvel" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak.
09.09.30. 16:01
A közösség publikálta Bálint "Nő könyvvel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.