I. világháborús emlékmű

Körösladány, Petőfi tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Körösladány
Petőfi tér
A könyvtárral szemben a parkban találjuk.

Felállítás1929. május 5.

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

Exit
2009.09.27. 17:51
A talapzaton a háború áldozatainak névsora látható.
Aerdna
2013.09.30. 20:11
1929. május 5-én avatták fel Körösladányban, az I. világháborúban a község 284 hősi halált halt fiának emlékére emelt emlékművet. Az avatás egyik érdekessége, hogy eredetileg 1928. október 14-én avatták volna fel az MTI 1928. október 4-ei híradása szerint. A másik különlegesség, hogy ez volt az az alkotás, mely Békés vármegye 20. hősi emlékműveként került felavatásra, egyben ez volt az az emlékmű, mely József királyi herceg személyes közreműködésével 100. emlékműként került leleplezésre.

József királyi herceg már előző nap megérkezett Körösladányba, az éjszakát gróf Merán János vendégeként, annak kastélyában töltötte.

Az avatási ünnepség a község piacterén felállított diadalkapu alatt kezdődött 9.00 órakor. Sebők Ferenc főjegyző köszöntötte a királyi herceget, ezt követően az ünneplők a katolikus, majd a református templomba vonultak a vendége, ahol ünnepi istentiszteleten vettek részt. Ezután az emlékműhöz vonultak a résztvevők, ahol Kiss László főszolgabíró felkérte a királyi herceget a szobor leleplezésére. József királyi herceg beszédében kiemelte a 3-as és 4-es honvédek vitézségét, majd megkoszorúzta az emlékművet. A koszorú elhelyezésénél József királyi herceg a következőket mondta:
„- Életemet és véremet, úgy, mint ők, szent hazámért bármikor feláldozom!”

Az emlékművet megáldották a különböző felekezetek papjai, majd dr. Daimel Sándor átnyújtotta az emlékmű kicsinyített mását József királyi herceg részére.
Az emlékmű talapzatánál hatvan koszorú került elhelyezésre.

Az avatáson jelen voltak: vitéz Kubinyi Gyula altábornagy, a szegedi vegyesdandár parancsnoka, Kratochwill Károly és Guha József altábornagyok, vitéz Horváth Gyula vezértanácsnok, Pintér Ferenc ezredes, a 10. honvéd gyalogezred képviseletében. Jelen volt továbbá vitéz Vida Gyula alezredes, a Vitézi Szék képviseletében, dr. Kovacsics Dezső főispán, a vármegye tisztikara, Palkovics László, Esztergom vármegye alispánja, dr. Pákozdy Sándor, Hajdú vármegye, dr. Szilvássy József, Abaúj-Torna vármegye, dr. Bus Lajos, Szekszárd város képviseletében. Jelen volt még Temesváry Imre, a kerület országgyűlési képviselője, és Békés vármegye városainak képviselői.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1929. május 6. 12-13. o.

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
29859
Feltöltve
2009.09.27. 17:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 17:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
29860
Feltöltve
2009.09.27. 17:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 17:52

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
29861
Feltöltve
2009.09.27. 17:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 17:54

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
33241
Feltöltve
2009.10.27. 18:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.27. 18:34

33242

33243
Feltöltve
2009.10.27. 18:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.27. 18:35

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
93452
Feltöltve
2011.09.02. 13:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.02. 13:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
185208
Feltöltve
2014.10.28. 23:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.28. 23:49

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
185209
Feltöltve
2014.10.28. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.28. 23:50

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
185210
Feltöltve
2014.10.28. 23:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.28. 23:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
185211
Feltöltve
2014.10.28. 23:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.28. 23:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
185212
Feltöltve
2014.10.28. 23:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.28. 23:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
186119
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.06. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.06. 21:34
2014
2014

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
186120
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.06. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.06. 21:35
2014
2014

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
186121
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.06. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

186122
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.06. 21:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.06. 21:36
2014
2014

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
186123
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.06. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.06. 21:37
2014
2014

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
281894
Feltöltve
2017.06.18. 13:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.06.18. 13:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
281895

281896
Feltöltve
2017.06.18. 13:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.06.18. 13:58

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kovács G.
Alkotó
Kallós EdeRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
177605
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1982. december
Évszám
1982
Feltöltve
2014.08.28. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.28. 13:21
1982, Archív felvétel
Fotó: Kovács G.
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.02.13. 16:36
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
17.06.25. 19:35
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.18. 13:58
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.06.18. 13:57

14.11.06. 21:37
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.11.06. 21:36
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.11.06. 21:35

14.11.06. 21:34
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.11.06. 21:26
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.28. 23:53
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.28. 23:53
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.28. 23:51
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.28. 23:50
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.28. 23:49
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.08.28. 13:21
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.10.10. 01:12
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.02. 13:51
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.10.27. 18:35
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.10.27. 18:34

09.09.27. 17:51
Exit publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.