Veszprémi megyeháza épületdíszei

Veszprém, Megyeház tér 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Megyei Önkormányzat épületdíszei

Veszprém
Megyeház tér 1.
A Megyeház homlokzatán és annak két oldalán látható.

Felállítás1887

Göröntsér Vera
2011.07.18. 22:15
'A Megyeháza építésére 1884-ben hirdették meg a tervpályázatot, melyen a budapesti Kiss István fiatal építész nyerte el az első díjat. A lenyűgöző homlokzaton a timpanonban az építés dátuma, csúcsán a vármegye címere látható. Az épület legdíszesebb helyisége a gyűlésterem. Hatalmas, hisz építésének idején elvileg 420 megyebizottsági tagnak kellett elférnie a zöld asztalok mellett. Ezt a pompázatos és drága - 834 ezer forintba került - épületet 1887. november 24-én ünnepélyes keretek között avatták fel Veszprém vármegye új székházává. A Megyeháza nemcsak a bürokrácia és a törvényesség fellegvára volt, hanem sok esetben vállalkozott a kultúra szétsugárzására is. A díszterem falai közé beengedte a hangversenyeket, színielőadásokat, bálozókat. Otthont adott a Veszprém Megyei Múzeumnak 1903. és 1925. között a második emeleten. A Megyeház felavatásának 100. évfordulóját megújulva fogadta, ekkor fejeződött be a több évig tartó rekonstrukció.' Forrás: http://veszpreminfo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=608%3Amegyehaza&catid=102%3Amesel-hazak&Itemid=164&lang=hu

A homlokzati rész díszeinek - ld. fenn - és a két oldalt látható két allegorikus díszítő szobor alkotója - Kiss István felkérésére Róna József.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Megyeh%C3%A1za_(Veszpr%C3%A9m)
Göröntsér Vera
2013.02.15. 14:21
Kezembe került A veszprémi Megyeháza történetét bemutató könyv, amiből megtudható (ld. az archív képet), hogy az allegorikus szobrok neve: Erő, ill. Igazság.
Források:
A veszprémi Megyeháza 100 éve 1887-1987 c. könyv

uzmaria készítette a műlapot

Kapcsolódó
Kapcsolat

Cím alapján hasonló

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151018
Feltöltve
2013.11.03. 23:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:28

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151015
Feltöltve
2013.11.03. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:19

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151020
Feltöltve
2013.11.03. 23:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:39

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151021
Feltöltve
2013.11.03. 23:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:50

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89756
Feltöltve
2011.07.18. 22:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.18. 22:36

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89757
Feltöltve
2011.07.18. 22:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.18. 22:36

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151019
Feltöltve
2013.11.03. 23:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:34

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89755
Feltöltve
2011.07.18. 22:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.18. 22:32

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
29832
Feltöltve
2009.09.27. 09:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.27. 09:52

29833

102386
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.03. 20:36
2011. július

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
145360
Feltöltve
2013.08.19. 19:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.19. 19:13

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
145361
Feltöltve
2013.08.19. 19:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.19. 19:14

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151022
Feltöltve
2013.11.03. 23:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:59

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
151016
Feltöltve
2013.11.03. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 23:19

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
526645
Feltöltve
2023.05.26. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.26. 10:51

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
200432
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 19:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.30. 19:09
2011. július

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
200433
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 19:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.30. 19:09
2011. július

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
200434
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 19:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.30. 19:10
2011. július

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
200435
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 19:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

200436
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.30. 19:11
2011. július

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
526644
Feltöltve
2023.05.26. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.26. 10:51

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
526643
Feltöltve
2023.05.26. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.26. 10:51

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
526646
Feltöltve
2023.05.26. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.26. 10:51

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
526641
Feltöltve
2023.05.26. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.26. 10:51

Archív fotók

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
130807
Forrás
A veszprémi Megyeház 100 éve 1887-1987 c. könyvből
Feltöltve
2013.02.15. 14:11
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.15. 14:11
Archív felvétel

"Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
130808
Forrás
A veszprémi Megyeház 100 éve 1887-1987 c. könyvből (részlet)
Feltöltve
2013.02.15. 14:15
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.15. 14:15
Archív felvétel
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.05.26. 10:51
5 új fotót töltöttem a "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlaphoz
22.05.31. 13:06
Megérintettem a "Veszprémi megyeháza épületdíszei" alkotást
16.11.04. 16:39
A "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.30. 19:11
1 új fotót töltöttem a "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlaphoz
15.03.30. 19:10

15.03.30. 19:09

13.11.03. 22:59
A "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
13.08.19. 19:14
1 új fotót töltöttem a "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlaphoz
13.08.19. 19:13
1 új fotót töltöttem a "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlaphoz
12.01.03. 20:36
1 új fotót töltöttem a "Veszprémi megyeháza épületdíszei" műlaphoz
09.09.29. 18:26
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Veszprémi megyeháza épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.