Szeghalom, Tildy Zoltán utca
Archív képek

Szeghalom
Tildy Zoltán utca
A mellszobor a református templom kertjében áll.

Felállítás1989. november 18.

Exit
2009.09.27. 09:55
Tildy Zoltán szeghalmi lelkész volt 1933-tól 1946-ig. Később köztársasági elnök. (1887-1961).
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tildy_Zolt%C3%A1n
Ády
2017.04.24. 16:17
"Hidegen szikrázó napsütésben gyülekeztek ünneplő ruhás nők és férfiak szombaton délelőtt Szeghalmon a Kossuth téren, a református templom és a parókia előtt...
... A gyülekezeti ének után Nagy László református esperes méltatta Tildy Zoltán egykori szeghalmi lelkész, a Független Kisgazdapárt alapító tagja, országgyűlési képviselője, vezetője, 1945-ben miniszterelnök, majd 1946-ban a Magyar Köztársaság elnöke egyházi és politikai pályáját abból az alkalomból, hogy a Szeghalmon rendezett szoboravató ünnepség első aktusaként a gyülekezeti teremben leleplezték Nagy József református lelkész Tildy domborművét...
..Itt, Tildy Zoltán szobrával szemben én is csak kívánni tudom, hogy olyan becsületes és okos politikusokat találjunk — adja Isten —, mint amilyen Tildy Zoltán volt. Straub F. Brúnó akadémikus ezután leleplezte Tildy Zoltán mellszobrát, Rajki László szobrászművész alkotását, és elsőnek helyezett el koszorút annak talapzatán. Koszorúztak dr. Tildy Zoltán, Varga Istvánná, dr. Kocsis Elemér református püspök, Prepeliczai István, az FKP főtitkára és sokan mások....
...Szeghalom nagy napja volt 1989. november 18-a, amikor egykori lelkészének századik születésnapján felavatta annak bronz mellszobrát, örök emlékeztetőül a pap és a politikus Tildy Zoltánra. S. E"
Források:
Békés Megyei Népújság, 1989. november 20. (44. évfolyam, 275. szám)

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
29830
Feltöltve
2009.09.27. 09:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 09:52

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
29834
Feltöltve
2009.09.27. 09:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 09:56

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
29836
Feltöltve
2009.09.27. 09:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 09:58

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
29837
Feltöltve
2009.09.27. 10:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 10:35

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
33130
Feltöltve
2009.10.27. 06:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.27. 06:45

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
33131

33132
Feltöltve
2009.10.27. 06:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.27. 06:46

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
169785
Feltöltve
2014.06.25. 22:44
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ49/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 22:44

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
169788
Feltöltve
2014.06.25. 22:47
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 22:47

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
169790
Feltöltve
2014.06.25. 22:52
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 22:52

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
169793
Feltöltve
2014.06.25. 22:54
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 22:54

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
169796
Feltöltve
2014.06.25. 22:55
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ49/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 22:55

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197588
Feltöltve
2015.03.05. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 20:39

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197589
Feltöltve
2015.03.05. 20:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 20:39

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197590
Feltöltve
2015.03.05. 20:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 20:40

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197591
Feltöltve
2015.03.05. 20:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 20:40

Archív fotók

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Szentendrén, Rajki László szobrászművész műtermében a napokban zsűrizték a művész Tildy-szobrát, melyet Szeghalmon állítanak fel november 18-án,...Teljes szövegSzentendrén, Rajki László szobrászművész műtermében a napokban zsűrizték a művész Tildy-szobrát, melyet Szeghalmon állítanak fel november 18-án, Tildy Zoltán születésének 100. évfordulóján. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus munkatársai elismerésüket fejezték ki, és elfogadták a műalkotást. A kép bal szélén Rajki László szobrászművész
F: OravszkiKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
275212
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1989. október 4. (44. évfolyam, 234. szám)
Évszám
1989
Feltöltve
2017.04.24. 13:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Rajki László)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.04.24. 13:31
1989, Archív felvétel
Szentendrén, Rajki László szobrászművész műtermében a napokban zsűrizték a művész Tildy-szobrát,...Teljes szövegSzentendrén, Rajki László szobrászművész műtermében a napokban zsűrizték a művész Tildy-szobrát, melyet Szeghalmon állítanak fel november 18-án, Tildy Zoltán születésének 100. évfordulóján. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus munkatársai elismerésüket fejezték ki, és elfogadták a műalkotást. A kép bal szélén Rajki László szobrászművész
F: OravszkiKevesebb szöveg

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

"Straub F. Brúnó avatóbeszédét mondja. „Élete és munkássága a mának és a közeljövőnek ad megszívlelendő útmutatásokat.”"
Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
275228
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1989. november 20. (44. évfolyam, 275. szám)
Évszám
1989
Feltöltve
2017.04.24. 16:22
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.04.24. 16:22
1989, Archív felvétel
"Straub F. Brúnó avatóbeszédét mondja. „Élete és munkássága a mának és a közeljövőnek ad megszívlelendő útmutatásokat.”"

"Tildy Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
275229
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1989. november 20. (44. évfolyam, 275. szám)
Évszám
1989
Feltöltve
2017.04.24. 16:23
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.04.24. 16:23
1989, Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.08.01. 07:57
Megérintettem a "Tildy Zoltán" alkotást
22.08.22. 11:01
A "Tildy Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.22. 17:07
Megérintettem a "Tildy Zoltán" alkotást
17.05.03. 13:02
A "Tildy Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.03. 13:02
A "Tildy Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.24. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
17.04.24. 16:22
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
17.04.24. 13:31
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
15.03.14. 02:06
A "Tildy Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.14. 02:05
A "Tildy Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.05. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
15.03.05. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
15.03.05. 20:39

14.06.25. 22:55
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
14.06.25. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
14.06.25. 22:52
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
14.06.25. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
14.06.25. 22:44
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
09.10.27. 06:46
1 új fotót töltöttem a "Tildy Zoltán" műlaphoz
09.10.27. 06:45

09.09.27. 09:55
Exit publikálta "Tildy Zoltán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.