II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve

A Komakút téren található.

Felállítás2005

Göröntsér Vera
2018.12.03. 22:30
Az emlékmű három fő elemből épül fel: emlékfal, szarkofág, és egy tábla.
Az emlékfal: sima felületű mészkő, szabálytalan kontúrú négyszög alakú. Közepén csúcsán álló négyszög látható, ami függőlegesen hullámos, de vízszintesen barázdált felületű kiképzést kapott. Ennek következtében egy sima felületű háromszög alakult ki, amin felirat látható:
„A II. Világháborúban Hősi Halált Halt Veszprémi Polgárok Emlékére”.
Az emlékfal jobb alsó sarkában fekete, kúp alakú bazalt faragvány emelkedik ki a síkból, Olyan felületet alkot, ami hasítékok, redők szabálytalan ritmusát adja. Itt sima, csiszolt felületű gömbcikk domborodik, ami pl. egy becsapódó ágyúgolyó képzetét is keltheti. Ennek fényes felülete és a fal egésze éles kontrasztot mutat egymással.
A szarkofágot szimbolizáló építmény az emlékfaltól balra, található. Ezen 270 kör alakú fém elem látható, mindegyiket egy-egy hősi halott nevével. Egyben gyertyák elhelyezésére is lehetőséget adnak.
Az együtteshez tartozik még egy kő, ezen az állítókra vonatkozó információk tábláját helyezték el. Az emlékfalig vezető, bazalt négyszögekből kirakott út egyikén olvasható felirat: "Dicsőség a hősöknek, akik életüket adták a hazáért."
Források:
https://vehir.hu/data/file/2016/03/30/11_02_mell_kozteri_alkotasok_regisztere_0317.pdf

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
29759
Feltöltve
2009.09.26. 16:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.26. 16:01

29761

29762

29764
Feltöltve
2009.09.26. 16:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.26. 16:03

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
29766
Feltöltve
2009.09.26. 16:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.26. 16:04

29767

29768
Feltöltve
2009.09.26. 16:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.26. 16:05

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Az alkotás jelzése: Lugossy László 2005
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
140014
Fotózva
2005. január
Évszám
2005
Feltöltve
2013.06.04. 21:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.04. 21:15
2005. január
Az alkotás jelzése: Lugossy László 2005

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
140015
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.04. 21:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.04. 21:15
2005. január

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
140016
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.04. 21:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.04. 21:16
2005. január

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Az alkotás előtti kőlap felirata: "Dicsőség a hősöknek, akik életüket adták a hazáért."
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
140017
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.04. 21:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.04. 21:17
2005. január
Az alkotás előtti kőlap felirata: "Dicsőség a hősöknek, akik életüket adták a hazáért."

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
140020
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.04. 21:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.04. 21:18
2005. január

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
257770
Feltöltve
2016.11.03. 16:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.03. 16:27

257771

257896
Feltöltve
2016.11.04. 13:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.04. 13:28

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529053
Feltöltve
2023.06.16. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:30

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529054
Feltöltve
2023.06.16. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 8.6mm • ISO80

529055

529056
Feltöltve
2023.06.16. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:30

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529057
Feltöltve
2023.06.16. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:30

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529058
Feltöltve
2023.06.16. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:30

"II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530920
Feltöltve
2023.07.01. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.01. 22:47
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.07.01. 22:47
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlaphoz
23.06.16. 21:30
6 új fotót töltöttem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlaphoz
22.05.31. 13:17
Megérintettem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" alkotást
17.08.23. 14:44
Megérintettem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" alkotást
16.11.04. 13:28
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlaphoz
16.11.03. 19:12
Az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.03. 16:27

16.05.01. 14:12
Megérintettem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" alkotást
16.01.11. 19:16
Az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.08. 12:38
Az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.04. 21:18
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlaphoz
13.06.04. 21:17
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlaphoz
13.06.04. 21:16
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" műlaphoz
13.06.04. 21:15

09.09.29. 18:21
uzmaria publikálta "II. világháborús veszprémi áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.