Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő

Budapest, XII. kerület, Csörsz utca

Állapot: Lebontott

Budapest
XII. kerület, Csörsz utca
A MOM épületének előcsarnokában voltak az alkotások.

Felállítás1957


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2009.09.24. 14:36
A volt Magyar Optikai Művek gyárépületének aulájának falát díszítette Borsos Miklós szobrászművész a Kristályt tartó nőalak és a Gömböt tartó nőalak című domborműve. Az alkotások a gyár bezárása után ellopták, de később megkerült.
Van több érdekes cikkem is ez ügyben, mert viharos a történet.

(1.)
"Lassan húsz éve homály fedi, ki akasztotta le a Magyar Optikai Művek gyárépületének aulájából Borsos Miklós két domborművét: a Kristályt tartó nőalak és a Gömböt tartó nőalak című vörösréz alkotást. A rendszerváltás félhomályában nem kellett más hozzá, csak jó szem és egy aktatáska, amelybe belefért a két, 60 x 45 cm nagyságú munka. Vitték is, mint annyi minden mást a privatizált gyárak, épületek környékéről.
Tóth Antal művészettörténész írta az ajánlást a BÁV őszi aukciós katalógusában szereplő, majd húsz év után felbukkant Borsos-munkákhoz is, amelyeknek szintén a fent említett időszakban veszett nyomuk. Tóth - aki a privatizáció idején még Borsos harmadik, Lenint ábrázoló reliefjét is látta az épületben - most, a kötetben azzal igazolja a művek eredetiségét, hogy mindkettő megtalálható L. Kovásznai Viktória 1989-es Borsos-monográfiájában - 450-es és 451-es sorszám alatt. A katalógus szerint továbbá a 'mű a Magyar Optikai Művek irodaházában van'. Egyetlen probléma, hogy az irodaházat időközben lebontották, mi több, a két alkotás is eltűnt, de erről a szerző elegánsan hallgat. Hirtelen ugrással egyszer csak a jelenben találjuk magunkat. 'Örüljünk előkerülésüknek, és javaslom annak, aki szemet vet rájuk, hogy párban vásárolja meg, tartsa együtt őket.'" [1]

"Ezen az estén került kalapács alá Borsos Miklós két vörösréz domborműve, a Kristályt tartó nőalak és a Gömböt tartó nőalak. A két, nagyméretű tábla annakidején a Magyar Optikai Művek irodaházát díszítette. A mester 1957-ben készítette őket, állami megrendelésre, s célzottan a nagyhírű gyár számára, ezért szólnak az optikáról, fényről a domborművek.
A gyár privatizálásakor, a Borsos műveknek nyoma veszett. Mostani felbukkanása ugyan kisebb vihart kavart, többen vitatták az eladó tulajdonszerzésének jogosságát. De mivel a domborművek nem állnak rendőrségi körözés alatt, s eltűnésük óta senki nem kereste őket, az aukciósház nyugodtan beillesztette kínálatába. Egyenként 500-500 ezer forintos kikiáltási árat rendeltek hozzájuk.
A vételi megbízást adó, a telefonos és a teremben lévő licitálók is szemrebbenés nélkül emelték egyre magasabbra az árat. A kristályt tartó nő 950 ezer, a gömböt tartó nő 800 ezer forintért került ugyanannak a gyűjtőnek a tulajdonába." [2]

"A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány vette meg Borsos Miklós húsz éve eltűnt két - a Kristályt tartó nőalak és a Gömböt tartó nőalak című - domborművét, amelyet őszi aukciója keretében, csütörtökön árverezett a BÁV, egyenként félmillió forintos induló árral.
Az 1956-ban, a Magyar Optikai Művek pályázatára készült, majd a gyárépület aulájából 1989-ben ellopott vörösréz művekre hét licit érkezett, végül a Kogart alapítványa 800 és 950 ezer forintért vásárolta meg őket. Mint az alapítvány kuratóriumának elnöke, Fertőszögi Péter elmondta, mindenképpen együtt szerették volna megvenni a két alkotást, amelyek azért is különlegesek, mert Borsos Miklós szobrászati munkái már többnyire múzeumi gyűjteményekben találhatók, ritkán bukkan fel eladó darab. A műalkotások jogilag az alapítvány tulajdonát képezik majd, de a tulajdonosok felajánlották a győri Borsos Miklós Múzeumnak, hogy a domborműveket állandó kiállításuk gazdagítására letétbe helyeznék náluk." [2]
Források:
[1] Népszabadság, 2008. november 11.
[2] Hírextra, 2008. november 14. péntek
[3] Népszabadság, 2008. november 15.
További linkek
Borsos Miklós szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/borsos-miklos-3

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő" c. alkotás fotói

Forrás: Népszabadság
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29520
Feltöltve
2009.09.24. 14:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.09.24. 14:25
Archív felvétel
Forrás: Népszabadság

"Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29521
Forrás
Népszabadság, 2008 november 18.
Feltöltve
2009.09.24. 14:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.09.24. 14:26
Archív felvétel

"Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29523
Forrás
Népszabadság, 2008 november 18.
Feltöltve
2009.09.24. 14:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.09.24. 14:27
Archív felvétel

"Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő" c. alkotás fotói

Gömböt tartó nőalak, 1957. Budapest, MOM Irodaház.
A kiállítás és a katalógus fényképeit Magyar Jánosné és Petrás István készítette
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
533728
Forrás
Borsos Miklós gyűjteményes kiállítása (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1976) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/MuveszetiKatalogusok_1976_BorsosMiklos_031_032/?pg=22&layout=s
Évszám
1976
Feltöltve
2023.07.24. 20:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 23.07.24. 20:58
1976, Archív felvétel
Gömböt tartó nőalak, 1957. Budapest, MOM Irodaház. A kiállítás és a katalógus fényképeit Ma...Teljes szövegGömböt tartó nőalak, 1957. Budapest, MOM Irodaház.
A kiállítás és a katalógus fényképeit Magyar Jánosné és Petrás István készítetteKevesebb szöveg
Összesen 4 fotó

Műlap története

23.07.24. 20:58
1 új fotót töltöttem a "Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő" műlaphoz
09.09.24. 14:36
Ády publikálta "Kristályt tartó nő és Gömböt tartó nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.