Lajosmizse, Szabadság tér
Archív képek

Angol cím:Turul

Lajosmizse
Szabadság tér
A tér közepén áll.

Felállítás1994. március 14.

Hársch Ferenc
2009.09.23. 16:12
Vass Csaba helyi szobrász érdekes Turul szobra.
Ády
2016.03.10. 15:25
"Turulmadár Lajosmizsén

- A hagyományok, a múlt vállalása és történelmi öntudat nélkül egyetlen nép sem maradhat meg - mondta Für Lajos honvédelmi miniszter tegnap Lajosmizsén, a Központi parkban felállított turulmadárszobor avatási ünnepségén. Az ’50-es években eltávolított alkotás helyett Vass Csaba szobrászművész készített új turulszobrot. Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész gyújtó hatasú szónoklatban Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz című versét mondta el. Vitéz László színművész a Nemzeti dalt, majd a Turul-mondát adta elő. A viharos erejű szélben kellemesen hatott az óvodások tavaszébresztője, az iskolások huszártánca és toborzója, valamint a turulmadár-köszöntő tánc. A szobrot Für Lajos leplezte le és az első koszorút is ő helyezte el."
Források:
Petőfi Népe, 1994. március 15. (49. évfolyam, 62. szám)
Angol leírás, sztori
Hársch Ferenc
2009.09.23. 16:12
The Turul is the most important bird in the origin myth of the Magyars (Hungarian people). It is a divine messenger, and perches on top of the tree of life along with the other spirits of unborn children in the form of birds.
http://en.wikipedia.org/wiki/Turul

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Turul" c. alkotás fotói Lajosmizse településről

Feltöltő
Azonosító
29421
Feltöltve
2009.09.23. 16:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.09.23. 16:02

"Turul" c. alkotás fotói Lajosmizse településről

Feltöltő
Azonosító
29422
Feltöltve
2009.09.23. 16:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.09.23. 16:03

29423

29424

29425
Feltöltve
2009.09.23. 16:04

Hársch Ferenc 09.09.23. 16:04

29426

187618
Feltöltve
2014.11.23. 08:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.23. 08:35

"Turul" c. alkotás fotói Lajosmizse településről

Feltöltő
Azonosító
187619
Feltöltve
2014.11.23. 08:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.23. 08:35

"Turul" c. alkotás fotói Lajosmizse településről

Feltöltő
Azonosító
187620
Feltöltve
2014.11.23. 08:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.23. 08:36

Archív fotók

"Turul" c. alkotás fotói Lajosmizse településről

Feltöltő
Azonosító
234022
Forrás
Petőfi Népe, 1994. március 15. (49. évfolyam, 62. szám)
Évszám
1994
Feltöltve
2016.03.10. 15:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.10. 15:27
1994, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.03.10. 21:32
A "Turul" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.03.10. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Turul" műlaphoz!
15.08.22. 12:43
Megérintettem a "Turul" alkotást!
14.11.23. 08:36
1 új fotót töltöttem a "Turul" műlaphoz!
14.11.23. 08:35

09.09.23. 16:12
Hársch Ferenc publikálta "Turul" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.