Városháza épületdíszítő szobrai

Nagyvárad (Oradea), Piata Unirii
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Statuile decorative de pe clădirea primăriei

A városháza homlokzatán láthatóak.

Avatás2000
Avatás1903

TundeK62
2009.09.24. 20:50
A nagyváradi városházát ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte.
1902. február 16-án láttak neki az alapozáshoz, és 1903 októberében már készen is voltak az építkezéssel. Az ünnepélyes átadás 1904 januárjában volt. Az eklektikus épületnek 50 méter magas a tornya. Az épületet 1998-2000-ben restaurálták. Akkor cserélték ki a puha homokkőből készült allegorikus szobrokat, és kapott díszkivilágítást a városháza.
A épület két szélén két-két szoboralak áll. Ők a Tudomány, a Művészet, az Igazság, és a Mezőgazdaság jelképei. Az orommező síkjában a város címere látható. Mellette a Kereskedelem és az Ipar allegorikus szobrai ülnek. Ez utóbbi két szobor eredeti, míg az álló alakos szobrok másolatok, melyet Deák Árpád szobrász készített. Az eredeti épületdíszítő szobroknak nem ismert az alkotójuk.

Egykor az épület tetején, a címer fölött volt még egy Turulmadár, amit 1944-ben eltávolítottak.
A leírásban Péter I. Zoltán Nagyváradról szóló könyvei segítettek.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Riman%C3%B3czy_K%C3%A1lm%C3%A1n,_ifj.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

A főhomlokzat középső része
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62865
Feltöltve
2010.08.08. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:29
A főhomlokzat középső része

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
29221
Feltöltve
2009.09.22. 17:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.22. 17:27

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
29222
Feltöltve
2009.09.22. 17:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.22. 17:28

29223

Az Igazság
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62861
Feltöltve
2010.08.08. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/1250 • ISO125

TundeK62 10.08.08. 16:27

Mezőgazdaság allegóriája
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62862
Feltöltve
2010.08.08. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:28
Mezőgazdaság allegóriája

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

A Ipar és a Kereskedelem jelképei
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62860
Feltöltve
2010.08.08. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:27
A Ipar és a Kereskedelem jelképei

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Művészet
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62863
Feltöltve
2010.08.08. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:28
Művészet

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Tudomány
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62864

126084
Feltöltve
2012.11.30. 00:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:39

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126083
Feltöltve
2012.11.30. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:38

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126082
Feltöltve
2012.11.30. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:38

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

2013 nov. 27-i felvétel.
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
152739
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.30. 21:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.30. 21:54
2013
2013 nov. 27-i felvétel.

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329948
Feltöltve
2018.11.01. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.01. 21:19

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329954
Feltöltve
2018.11.01. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.01. 21:25

Archív fotók

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
194498
Forrás
Arcanum: 71743
Feltöltve
2015.02.03. 00:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 00:12
Archív felvétel
Képeslap

"Városháza épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
194499
Forrás
Arcanum: 71743 részlete

194500
Forrás
Arcanum: 71449 részlete
Feltöltve
2015.02.03. 00:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 00:27
Archív felvétel
Képeslap
Összesen 18 fotó

Műlap története

13 napja
A "Városháza épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.01. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Városháza épületdíszítő szobrai" műlaphoz
18.11.01. 21:19
1 új fotót töltöttem a "Városháza épületdíszítő szobrai" műlaphoz
13.11.30. 21:54
1 új fotót töltöttem a "Városháza épületdíszítő szobrai" műlaphoz
13.03.30. 23:40
A "Városháza épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.09.24. 20:50
TundeK62 publikálta "Városháza épületdíszítő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.