Kecskemét, Kossuth tér 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Árpád vezér

Kecskemét
Kossuth tér 1.
A Városháza középrizalitjának a tetején

Felállítás1897

Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)

Szórád Péter
2009.09.19. 21:49
"Sem magasság, sem mélység nem rettent"

Ezzel a jeligével nyerte 1890-ben Lechner Ödön és Pártos Gyula a kecskeméti tanács által kiírt pályázatot az új városháza építésére. Az épületet 1893 és 1897 között építették fel, magyaros szecessziós stílusban. A művészettörténészek állításai nem egybehangzóak a stílust illetően. Egyesek szerint Lechner a korai francia reneszánszból, mások szerint az angol reneszánszból merített, és vannak olyan vélemények is, hogy a legfontosabb hatást a felvidéki szász városok – így Lőcse – reneszánsz építészete gyakorolta rá. A külső majolikadíszek a Zsolnay-gyárban készültek. Árkay Sándor tervezte a főbejárati vaskaput (talán a páncélos Árpád vezér is az ő munkája lehet, de ez csak feltételezés).
Középrizalitjának ormán a honalapító Árpád fejedelem szobrát helyezték el. A korabeli kecskemétiek, akik először idegenkedtek az új városházától, Árpádkának nevezték el a "pánczélos vitézt".
A város nagyhírű szülöttjére, Kodály Zoltánra harangjáték emlékeztet a városháza bejáratánál. Az általában 12.05-kor, 18.05-kor és nyaranta 20.05-kor kezdődő programban a 3 oktáv hangterjedelmű elektronikus szerkezet 10 dallamából hallhatunk, köztük a Háry-szvit hangjátékát, de egy műsorból sem hiányozhat a Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját... kezdetű dal. Nappal minden egész órakor hallható a 37 harangra komponált szignál.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:C0182kir008a.jpg&filetimestamp=20070110095015
Hársch Ferenc
2019.07.12. 13:32
"Fontos részéhez érkezett a Városháza felújítása. Ma (2019. 07. 10. szerda) délelőtt emelték le a bádog csúcsdíszeket, többek között Árpád fejedelem mitegy négyszáz kilós horgany öntvény szobrát, az épület legfőbb ékességét. Honfoglaló vezérünk Hódmezővásárhelyre kerül, itt fogják restaurálni...
Elsőként olajos vegyszerrel kezelik a tömör cink öntvényt, majd kukorica csutka őrleménnyel tisztítják fel homokfúváshoz hasonló technológiával. Így nyeri majd vissza Árpád vezér eredeti fényét. Természetesen az egész folyamatot dokumentálják az örökségvédelem számára." [1]

„Ma már az oromzaton levő pánczélos vitézzel is kevesebbet foglalkoznak, mióta kisült, hogy annak eszeágában sem volt Árpádot ábrázolni, hanem stylszerű diszitmény. Leg is jobb lesz a kritikával várni a teljes befejezésig.” (Kecskeméti Lapok, 1894. szeptember 30.)
„Az uj városház pánczélos vitézét, amióta kisült róla, hogy nem a honfoglaló Árpádot akarja ábrázolni, közönségesen Árpádkának nevezik.” (Kecskemét, 1894. november 11.)
„Árpádkát” természetesen a nagy hagyományokkal bíró szomszédvárosi vetélkedés, ugratások, ellentétek sem kerülhették el: „A Nagy-Kőrösi Hirlapok f. évi 28-ik száma az Egyetértés után szellemes csevegésben eleveniti föl Kecskemét és Nagy-Kőrös újabb conflictusát, mely onnan keletkezett, hogy épülő városházánk homlokzatára helyezett Árpád apánk vezéri buzogányával megfenyegetve Nagy-Kőröst, ott nagy elkeseredést keltett, minek következtében a nagykőrösiek gyűléseket tartottak, deputátiókat küldtek a főispánhoz, hatóságokhoz, hogy forditsa el felőlük a kecskeméti Árpád buzogányát s inkább fenyegesse meg a veszekedő Szabadkát. Mivel pedig sem kérésük, sem fenyegetésük nem használt, mert viszont a kőrösiek a nagy-kőrösi templom tornyának ablakába ágyút helyeztek el, melynek öldöklő torka kecskemétet fenyegeti s háború vagy békekötésre kényszerit. Jó szomszédainkat megnyugtatjuk s hamár a legutóbbi időben annyira összeházasodtunk, megbarátkoztunk: Árpád apánk se fenyegetőleg fordul Kőrös felé, hanem lehető vig hangulatban vendégszeretőleg integet Kőrös felé; azért hát csak üdvlövésekre tartsák készen azt a bizonyos ágyút is, hogy a gyorsvonatot üdvözölhessék.” (Kecskeméti Lapok, 1895. július 21.) [2]

A Városháza 2019-21-es felújításához kapcsolódóan, 2019. július 10-én emelték le az eredeti helyéről és Pálfi Lajos mester hódmezővásárhelyi műhelyébe szállították. A szobor restaurálása során a 127 éves városvédő vitéz tanúságot tett remek időjárásálló képességéről, hiszen felületének mindössze 30 százaléka szorult komolyabb beavatkozásra, kiegészítésre. Mielőtt a nagy magasságba visszahelyezték, a Bozsó Gyűjteményben testközelből ismerkedhettünk vele.
2022. május 24-én Árpádka visszakerült a helyére.
Források:
[1] https://hiros.hu/kultura/leemeltek-a-varoshaza-badog-csucsdiszeit?fbclid=IwAR2lvaP1AjzX-NljBUChAQahU9QcpKErodSghJiaibsL_mM6an6CWJwJIUY
Hírös Históriák 2020 Tél 15. oldal:
[2] https://hiros.hu/hiros-historiak

https://www.facebook.com/cifrapalota/posts/3945120305573531
https://hiros.hu/hirek/tovabb-lathato-arpadka-a-bozsoban---videoval

Normál és archív fotók

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
28837
Feltöltve
2009.09.19. 20:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.19. 20:41

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
28835
Feltöltve
2009.09.19. 20:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.19. 20:36

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
28833
Feltöltve
2009.09.19. 20:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.19. 20:31

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
28832
Feltöltve
2009.09.19. 20:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.19. 20:26

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
114400
Feltöltve
2012.07.18. 00:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.07.18. 00:36

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
130840
Feltöltve
2013.02.15. 17:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.15. 17:18

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
130844
Feltöltve
2013.02.15. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.15. 17:32

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142515
Feltöltve
2013.07.07. 15:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 15:28

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
289022
Feltöltve
2017.09.05. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.05. 12:36

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
326680
Feltöltve
2018.10.06. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.06. 18:25

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
493478
Feltöltve
2022.07.14. 11:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/640 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.07.14. 11:31

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
493477
Feltöltve
2022.07.14. 11:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/640 • 69mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.07.14. 11:31

"Árpádka" c. alkotás fotói

2019. 07. 10. Felújításra leemelve
Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
364756
Forrás
https://hiros.hu/kultura/leemeltek-a-varoshaza-badog-csucsdiszeit?fbclid=IwAR2lvaP1AjzX-NljBUChAQahU9QcpKErodSghJiaibsL_mM6an6CWJwJIUY
Feltöltve
2019.07.10. 19:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.07.10. 19:39

364755

516554
Feltöltve
2023.02.14. 15:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/400 • 69mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.14. 15:55

"Árpádka" c. alkotás fotói

Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
519250
Feltöltve
2023.03.19. 07:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ51/10 • 1/500 • 28.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.03.19. 07:20

Adalék vagy máshol

"Árpádka" c. alkotás fotói

2021. 08. 01. Bozsó Gyűjtemény
Alkotó
Hirmann Ferenc (bronzöntő, közreműködő)Vecsey Ádám (restaurátor, közreműködő)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
452470
Feltöltve
2021.08.01. 15:47
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.01. 15:47

452471

452472

452473

Összesen 20 fotó

Műlap története

23.03.19. 07:20
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
23.02.14. 15:55
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
23.02.12. 11:47
Megérintettem az "Árpádka" alkotást
22.07.14. 11:31
2 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
22.07.14. 11:11
Az "Árpádka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.25. 20:44
Az "Árpádka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.01. 17:36

21.08.01. 15:47
4 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
20.12.24. 14:39
Az "Árpádka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.12. 16:21
A Közösség megszavazta az Árpádka műlapon várakozó szerkesztést
19.07.12. 13:32

19.07.11. 15:16
Az "Árpádka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.11. 09:31
A Közösség megszavazta az Árpádka műlapon várakozó szerkesztést
19.07.10. 19:39
2 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
18.10.06. 18:25
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
17.09.05. 12:36
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
16.08.20. 13:00
Megérintettem az "Árpádka" alkotást
13.07.07. 15:28
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
13.02.15. 17:32
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
13.02.15. 17:18
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
12.07.18. 00:36
1 új fotót töltöttem az "Árpádka" műlaphoz
09.09.19. 21:49
Szórád Péter publikálta "Árpádka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.