A kőszegi vár védőinek emlékére

Kőszeg, Kőszegi vár falában

Kőszeg
Kőszegi vár falában
Kőszegi vár falában a kapu mellett.

Felállítás1982. augusztus 28.


András
2009.09.10. 14:56
Ezt a relief-t a hős várvédők emlékére állíttatta Kőszeg város .
Ády
2016.10.04. 14:51
"Jurisicsra emlékezett Kőszeg

A török ostrom 450. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton Kőszegen. A határszéli kisváros zászlódíszbe öltözött a nevezetes évfordulón, s a lakosság tömegesen vett részt a hős elődökre való emlékezés minden aktusán.
Az emlékünnepségre délelőtt a várban került sor. Az egykori kapitány, Jurisics Miklós szobránál a BM Határőrség díszalegysége tisztelgett, majd sor került az ostromra emlékező nagy méretű bronz dombormű — Lesenyei Márta Munkácsydíjas, érdemes művész alkotása — avatására. A Himnusz elhangzása után Preininger Ferenc, a városi tanács elnöke idézte fel 1532. augusztusát, amikor a tragikusan egyenlőtlen harcra vállalkozott a magyar, horvát és német katonákból, polgárokból, jobbágyokból álló védelem: mintegy százszoros túlerő ellen huszonöt napig tartotta a gyengén
megerősített, tulajdonképpen védhetetlen várat, időt adva ezzel a gyülekezéshez az egész. Európáiból érkező, a törököt néhány héttel később Ausztriából visszaverő keresztény seregnek."
Források:
Népújság, 1982. augusztus 29. vasárnap (33. évfolyam,202. szám)

András készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
27616
Feltöltve
2009.09.10. 14:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.10. 14:38

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
291575
Feltöltve
2017.10.06. 11:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.10.06. 11:41

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
291576
Feltöltve
2017.10.06. 11:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.10.06. 11:46

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
291578
Feltöltve
2017.10.06. 11:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.10.06. 11:54

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
291579
Feltöltve
2017.10.06. 11:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.10.06. 11:57

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
291580
Feltöltve
2017.10.06. 11:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.10.06. 11:59

"A kőszegi vár védőinek emlékére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
331974
Feltöltve
2018.11.18. 07:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.11.18. 07:52
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.03.16. 22:52
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "A kőszegi vár védőinek emlékére" feltöltésünket!
18.11.18. 07:52
1 új fotót töltöttem az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlaphoz!
17.10.06. 11:59
1 új fotót töltöttem az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlaphoz!
17.10.06. 11:57
1 új fotót töltöttem az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlaphoz!
17.10.06. 11:54
1 új fotót töltöttem az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlaphoz!
17.10.06. 11:46
1 új fotót töltöttem az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlaphoz!
17.10.06. 11:41
1 új fotót töltöttem az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlaphoz!
16.10.06. 18:03
Az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.11.05. 21:55
Az "A kőszegi vár védőinek emlékére" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak.
09.09.10. 14:56
A közösség publikálta Bálint "A kőszegi vár védőinek emlékére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.