Tihany, Lepke sor
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Darányi Ignác emlékmű

Tihany
Lepke sor
A hajóállomás fölötti domboldalon a műút mellett található az alkotás.

Felállítás1938. június

Ády
2009.08.31. 19:21
A tihanyi hajóállomás fölött egy kis dombon található az emlékmű.

"DARÁNYI IGNÁC EMLÉKMŰ TIHANYBAN: A Balatoni Szövetség mintegy két évvel ezelőtt akciót indított Darányi Ignácnak, a nagy földművélésügyi miniszter emlékének megörökítése érdekében. Az emlékbizottság rövidesen megalakult és összegyűjtötte az emlékmű elállításához szükséges összeget. A Darányi Ignác emlékbizottság dr .Strommer Viktorin tihanyi apát elnöklésével helyszíni szemlét tartott Tihanyban. A bizottság megállapította, hogy a több mint tízméter magas, tihanyi lávakőből és füredi mészkőből tervezett obeliszknek és kétnyilásos kapuzatnak elhelyezésére legalkalmasabb a tihanyi kikötővel szemben lévő kis domb, amelyen ma a zászlórúd áll. Az emlékművéét Tóth Gyula szobrászművész tervezte. A Darányi Ignác emlékművet Cséplő Ernő, a Balatoni Szövetség igazgatóságának javaslatára jövő tavasszal építik fel és leplezik le. /MOT/B."

Felirat:
Darányi Ignácznak, a magyar nép nagy jótevőjének.
Közadakozásból emeltette
a 'Balaton Szövetség'
1938
Források:
Idézet: Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1
További linkek
Darányi Ignác életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dar%C3%A1nyi_Ign%C3%A1c

Tóth Gyula szobrász szobrászművész életrajza: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/toth-gyula-6638/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
288590
Feltöltve
2017.08.31. 22:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:09

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
288591
Feltöltve
2017.08.31. 22:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:10

26519
Feltöltve
2009.08.31. 15:49

Ády 09.08.31. 15:49

288592

26518

288589
Feltöltve
2017.08.31. 22:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:08

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
26520
Feltöltve
2009.08.31. 15:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.31. 15:50

26521

288595
Feltöltve
2017.08.31. 22:11

Ády 17.08.31. 22:11

288594

288593
Feltöltve
2017.08.31. 22:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:10

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
26523
Feltöltve
2009.08.31. 15:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.31. 15:51

26524

288596
Feltöltve
2017.08.31. 22:20

Ády 17.08.31. 22:20

26517
Feltöltve
2009.08.31. 15:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.31. 15:48

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
288597
Feltöltve
2017.08.31. 22:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:20

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
288598

26522
Feltöltve
2009.08.31. 15:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.31. 15:50

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
288600
Feltöltve
2017.08.31. 22:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:21

288601

288599

288603

288602
Feltöltve
2017.08.31. 22:21
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.08.31. 22:21

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

A fénykép 1991-ben készült
Feltöltő
Azonosító
84729
Évszám
1991
Feltöltve
2011.05.10. 09:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.05.10. 09:50
1991
A fénykép 1991-ben készült

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Feltöltő
Azonosító
322897
Feltöltve
2018.08.31. 10:06
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/1570 • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.08.31. 10:06

Archív fotók

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Orig: Uj Nemzedék napilap
Kép - 118673
Feltöltő
Azonosító
277290
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.05.11. 11:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.11. 11:30
Archív felvétel
Orig: Uj Nemzedék napilap
Kép - 118673

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

1957
Feltöltő
Azonosító
201580
Forrás
FORTEPAN 23907 orig: Pálfi Balázs
Évszám
1957
Feltöltve
2015.04.08. 14:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.08. 14:37
1957, Archív felvétel
1957

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Fotó: Fortepan
Feltöltő
Azonosító
80361
Feltöltve
2011.03.16. 13:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.16. 13:41
Archív felvétel
Fotó: Fortepan

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

1968.
Feltöltő
Azonosító
206602
Évszám
1968
Feltöltve
2015.05.21. 15:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.21. 15:38
1968, Archív felvétel
1968.

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

192.
Feltöltő
Azonosító
206603

Képeslap 70-es évek
Feltöltő
Azonosító
26525
Feltöltve
2009.08.31. 15:52

Ády 09.08.31. 15:52
Archív felvétel
Képeslap 70-es évek

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
94502
Feltöltve
2011.09.14. 13:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.14. 13:49
Archív felvétel
Képeslap.

"Darányi emlékmű" c. alkotás fotói Tihany településről

Fotó: Fortepan
Feltöltő
Azonosító
82053
Feltöltve
2011.04.05. 15:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.04.05. 15:23
Archív felvétel
Fotó: Fortepan
Összesen 33 fotó

Műlap története

18.08.31. 10:06
1 új fotót töltöttem a "Darányi emlékmű" műlaphoz!
17.08.31. 22:29
A "Darányi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.04.08. 14:37
1 új fotót töltöttem a "Darányi emlékmű" műlaphoz!
11.09.14. 13:49
1 új fotót töltöttem a "Darányi emlékmű" műlaphoz!
11.05.10. 09:50
1 új fotót töltöttem a "Darányi emlékmű" műlaphoz!
11.04.05. 15:23
1 új fotót töltöttem a "Darányi emlékmű" műlaphoz!
11.03.16. 13:41
1 új fotót töltöttem a "Darányi emlékmű" műlaphoz!
09.08.31. 19:21
Ády publikálta "Darányi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.