Győr, Honvédliget
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Turul

Győr
Honvédliget
A főpályaudvarral szemben

Avatás1902

Csányi Károly (építész, közreműködő)

Szende András
2009.08.24. 21:53
Győr városa Kossuth születésének századik évfordulójára, és a szabadságharc emlékére állíttatta az akkor kiépülő városközpontban.
Göröntsér Vera
2014.05.08. 10:27
Már Zichy Ottó, ill. az általa vezetett Győri Honvédegylet tagjai felvetették a szabadságharcban elesettek emléke méltó megörökítésének gondolatát, amit Rómer Flóris is támogatott.
1861-ben meg is vásárolták a "honvéd emléktér" céljából azt a területet, ahol ma az emlékmű áll. A Kiegyezésig (1867) ez volt az aradi vértanúkra való megemlékezések színtere.
1870-ben a város átvette a ligetet, parkrendezésként bekerítették és akácfákkal öltették be. A szabadságharc 50. jubileumi éve alkalmából újra előtérbe került egy szobor, vagy emlékmű felállításának gondolata, ami végül 1902-re tolódott.
Ekkor "Kossuth napját" szervezett Győr városa, amit díszközgyűléssel kötöttek egybe.

Az emlékmű felirata:
Szabadság / egyenlőség / testvériség
az 1848 / március 15-éhez / fűződő események / emlékére emelte / Győr sz. kir. város /közönsége. / 1902

Források:
Orbánné Horváth Márta: Győri Emlékhelyek és köztéri alkotások (2006)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
25718
Feltöltve
2009.08.24. 21:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.08.24. 21:55

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

háttérben a hírdedten csúnya pályaudvar...
Feltöltő
Azonosító
25719
Feltöltve
2009.08.24. 22:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.08.24. 22:00
háttérben a hírdedten csúnya pályaudvar...

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

a pályaudvar felől
Feltöltő
Azonosító
25732
Feltöltve
2009.08.24. 22:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.08.24. 22:56
a pályaudvar felől

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
25733
Feltöltve
2009.08.24. 22:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.08.24. 22:59

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap 1967
Feltöltő
Azonosító
61018
Évszám
1967
Feltöltve
2010.07.19. 15:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.19. 15:05
1967, Archív felvétel
Képeslap 1967

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
62518
Feltöltve
2010.08.04. 13:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.04. 13:50
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Foto: Fortepan
Feltöltő
Azonosító
74799
Feltöltve
2011.01.04. 12:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.04. 12:12
Archív felvétel
Foto: Fortepan

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
75628
Fotózva
2011.01.15. 15:17
Feltöltve
2011.01.16. 12:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.16. 12:33

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Foto: facebook.com/regigyor
Feltöltő
Azonosító
98464
Feltöltve
2011.11.01. 12:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.11.01. 12:12
Archív felvétel
Foto: facebook.com/regigyor

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
116672
Fotózva
2012.07.01. 17:59
Feltöltve
2012.08.20. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ8
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borbély Tamás 12.08.20. 11:18

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

1966.
Feltöltő
Azonosító
167870
Forrás
Képeslap
Évszám
1966
Feltöltve
2014.06.06. 16:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.06. 16:35
1966, Archív felvétel
1966.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
175817
Fotózva
2014.08.14. 18:34
Feltöltve
2014.08.14. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 18:35

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
175818
Fotózva
2014.08.14. 18:33
Feltöltve
2014.08.14. 18:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 18:36

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
175819
Fotózva
2014.08.14. 18:34
Feltöltve
2014.08.14. 18:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 18:36

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
175820
Fotózva
2014.08.14. 18:34
Feltöltve
2014.08.14. 18:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 18:36

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
175821
Fotózva
2014.08.14. 18:33
Feltöltve
2014.08.14. 18:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 18:37

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
212682
Feltöltve
2015.07.20. 11:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.07.20. 11:03
Archív felvétel

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
240367
Fotózva
2016.04.19. 10:20
Feltöltve
2016.05.14. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 16.05.14. 19:43

Adalék vagy máshol

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói Győr településről

1848-as emlékmű
Feltöltő
Azonosító
39974
Feltöltve
2010.01.08. 18:06
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.01.08. 18:06
1848-as emlékmű
Összesen 19 fotó

Műlap története

17.12.15. 15:51
Megérintettem a "Honvéd-emlékmű" alkotást!
16.05.14. 19:43
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
16.03.02. 11:12
Megérintettem a "Honvéd-emlékmű" alkotást!
15.07.20. 11:03
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
14.11.01. 18:12
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.08.14. 18:37
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
14.08.14. 18:36

14.08.14. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
14.06.06. 16:35
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
14.05.09. 12:54
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
12.08.20. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
11.11.01. 12:12
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
11.01.16. 12:33
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
11.01.04. 12:12
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
10.08.04. 13:50
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
10.07.19. 15:05
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
10.01.08. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz!
09.08.24. 23:04
Szende András publikálta "Honvéd-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.