Liszt Ferenc-szobor
A Püspöki Palota sétatérre néző erkélyéről néz le Varga Imre szobrászművész alkotása, a Liszt Ferenc-szobor. A lemezplasztika a híres művész 1846. október 24-i látogatására emlékeztet, amikor a pécsi püspök vendége volt. Itt komponálta az 'Esztergomi miseként' ismertté vált szerzeményét, valamint a Pécsi Dalárda számára írt első magyar férfikari művét is. Liszt Ferenc alakja a Pécsi Székesegyház felé néz, a szóbeszéd szerint azért, hogy ' a bazilika harangjainak zúgását hallja, s ezáltal ihletet merítsen'.
A szobor alkotója Varga Imre első nagy műve az 1965-ben bemutatott 'Prométheusz' volt, de 1972-es tihanyi tárlatával robbant be a köztudatba. Szobrászatának legfontosabb jellemzője a hősök emberközi szituációba helyezése, a hétköznapi vonások hangsúlyozása. Központi alakjai a történelem, a magyar kultúra és a művészet kiemelkedő alakjai, így például II. Rákóczi Ferenc, Radnóti Miklós, Bartók Béla és Liszt Ferenc is. (http://www.pecs.hu)
Háromnegyed tízet ütött a káptalani levéltár órája, amikor a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat daruskocsija helyére emelte Varga Imre Kossuth- díjas szobrászművész legújabb pécsi köztéri szobrát, amely Liszt Ferencet ábrázolja egy növénnyel befuttatott erkély korlátjára dőlve.
A szobor az elmúlt tavasszal a budapesti Műcsarnokban megrendezett országos kiállítás egyik szenzációja volt. Négy évvel ezelőtt bízta meg a művészt a tanács a kompozíció elkészítésével. Tegnap végleges helyére, a püspöki palota délkeleti sarkához illeszkedő posztamensre került a szobor. Amíg a különböző technikai problémák megoldására vártunk, Varga Imre „szabadelőadást” tartott a körülötte állóknak:
— Krómnikkelből készítettem a szoboralak köpenyét, hogy némiképpen visszatükrözze az eget, és a szobor előcsillanjon a környező bokrok levelei közül. Az erkélyt lezáró zsalugáterek színét úgy igyekeztem kiválasztani, hogy harmonizáljon a püspöki palota schönbrunni-sárga színével. Mivel a megrendelő kívánságára a zsalugátereknek csupán kis része készült krómnikkelből, a kompozíció bizonyos részei karbantartást igényelnek. Remélem, hogy a pécsiek nem fognak erről elfeledkezni. A növényzetet nem kell a szobor előtt megritkítani, azt szeretném, hogy jól illeszkedjék a környezetbe.
A Liszt-szobor ünnepélyes felavatására május 29-én kerül sor. H. J."
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/492eb45096394e75f2dbe53677c4b023_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/43f1f5cd79010b8b35565789aed2425e_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e36ab5ec428f6a0ecc8d63ac8b2d2c29_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e6dd10a84bcc057204e02fdcd140d8e1_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/80f0d48eafe0de54188e935a57610e70_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1b6af844d40b11de3ec94ae9a7162e3b_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e638f1b6adec95165e05a4780c75df32_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/67c687a0aa08623703f8f397c50f0aac_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1d0153902bc81511bed94e9a4d233814_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ480/100 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ba66b3c2860c0ac8841d6e270e98bfd4_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ701/100 • 1/332 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a731675e9ae2ac1ed053710f28ae013d_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/67746d09e1e234910e462af9ab07d3a0_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/706ba07afa981110d0c6719fc57bcee7_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/32addfc140f3b0bf4792307f4bc563ec_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/600 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c02a790a7ab3257fc5432450b17ad77a_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/300 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/56d6bd3fd5986e890e392ec9625412f6_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/37ac534cdf96f2d0d5bf68579b8f648f_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d26fdade3c95f0bbb499d32c7172ab66_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/52b0fe8e3cd1b1d346a75233ad3c4ab7_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6dedf6fd797104173c46f72659ae99a0_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/59da2d5e130385e0c5f0889b7753b01b_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c7119c7b09470cb060b5772f62d14bd9_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/568b50815e5aa5a1289b24cccc561413_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5d55f3b3da66977f2b27e58f421fbe77_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/63b282fea895d8d17d6cf8f46cc087ef_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/904cdcf582b0c14398ce6665a174fd3f_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/34610a71bd378b53c2f954b5096f961c_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u530-a60-5d08d6f11a7c2-f68ac6bfac7d82ab51f3704d_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/506 • 3.5mm • ISO104
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a60-5f86ac2918693-2d7e93d7a0f057e9a8f47e4b_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/60 • 13.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a60-5f86ac292086a-8f7a8ea5b19973f16ab32cf7_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ60/10 • 1/80 • 62.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a60-60223e6d64991-a7f216496159dd1b562b3bd6_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/80 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a60-60223e6d665d4-f28bd2d3b4bc37cc91802895_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/160 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a60-60223e6d67c5b-2937bfdaf3c234f283c25b59_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/160 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a60-60223e6d6b5c1-2189e8a9f33b4797d82f94a2_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 62mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a60-603df88c7a153-84ef9a25d2096158af81571e_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 43.6mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a60-6422f18333469-554748ce0fcf4c6d24a05828_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ51/10 • 1/400 • 20.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a60-6422f1833b7fa-bd6273f482580965ee40ef44_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
ƒ60/10 • 1/125 • 66.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fb39828ec605f72b8bdec5e48fb1c2c2_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Háromnegyed tízet ütött a káptalani levéltár órája, amikor a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat daruskocsija helyére emelte Varga Imre Kossuth- díjas szobrászművész legújabb pécsi köztéri szobrát, amely Liszt Ferencet ábrázolja egy növénnyel befuttatott erkély korlátjára dőlve..."Kevesebb szöveg
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Háromnegyed tízet ütött a káptalani levéltár órája, amikor a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat daruskocsija helyére emelte Varga Imre Kossuth- díjas szobrászművész legújabb pécsi köztéri szobrát, amely Liszt Ferencet ábrázolja egy növénnyel befuttatott erkély korlátjára dőlve..."Kevesebb szöveg
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ea6a2ce06d2e72e7415d02da41e3133_4.jpg)
"Liszt Ferenc-szobor" c. alkotás fotói
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a60-61e2ff88d554b-669aa2d39a0c6ddd5228d40c_4.jpg)