I. világháborús emlékmű
http://www.tar.hu/ratio/TB/Tb.htm
http://www.tar.hu/ratio/TB/image/2009_Ivh.jpg
Azt nem lehet tudni, hogy mivel vették rá, hogy elkészítse, mert ezen kívül nem vállalt ilyesmit.
Három okból: Katona családból származott, az apja történeteiből jól ismerte a háború mibenlétét. Később maga is megtapasztalhatta milyen az akkori hadviselés, ugyanis megbízták a Hősök Arcképcsarnoka című portrésorozat elkészítésével, mely a vezénylő tábornokok portréit mutatta be. Ehhez végig kellett járnia az összes harctereket, és ott volt alkalma tapasztalatokat gyűjteni. Nem szerette a háborút, soha nem is beszélt róla. A harmadik ok; ő volt az Emlékbizottság elnöke, s így nem tartotta úriemberhez méltónak, hogy saját szobra felállítását forszírozza.
Mindenesetre szerette a szobrot, mert elvitte az avatásra a gyerekeit, és elmesélte az emlékmű szimbolikáját.
Nem túl messze van innen a dicsőséget hirdető, Donáth Gyula féle, kitárt szárnyú turul madár. Egy hősi emlékműn, az elesettekre emlékezve, meg kell pihennie, ezt teszi itt, az emlékoszlop tetején.
A mellékalakok, valamelyik elesett katona gyermekei. Egy fiatal felnőtt, és két kicsi. Mert ez a szobor emléket állít az árván felnőtt gyerekeknek is, akik legalább annyira áldozatai és hősei a háborúnak, mint az elesett katonák.
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a55bc112c04cfd8e332628184d530e8c_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d16a661d70c1b1fd9492831ff8111396_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eaf98169cbc5200fe536c5e47d9f3fcc_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e1431f2336e20adb17e1c45296908b40_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/aacdb4aa71c5a67b4cb4a1bc71c50f9f_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/250 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3d04039c919dad2c398e9efacd3a4a1e_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/340 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d810f215dadf5e036a36f82867b25e92_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/340 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/83783d621ec74af5b801c3021bab6141_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/250 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d36aec452f794d91f35b07a2a9c2b47c_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/772fc1c6734668b2a04230474a7efb0d_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/29173ab00f134be5dee7a7e317083217_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7262a52840e4bfb01f266d6f5eaf9622_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a524692ea74a3c3b16afa5f00d1108fa_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/16cc71556ec738c3d424f90f3c078852_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/27ef7ba1e8bdbce17ae1852385768525_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e7118b54955b767209ea3b7075e34e50_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b338dc0780cb774e16fb2195cfec5fd8_4.jpg)