Kosztolányi-szobor
Vajdaságban az egyetlen Kosztolányi Dezső köztéri emlékmű Kosztolányi szülővárosában, Szabadkán áll. A mellszobor a Gimnázium melletti parkban található, tehát az író édesapjának, Kosztolányi Árpádnak néhai munkahelye mellett. A szobor Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotása, mint ahogy a Gimnázium falán levő Kosztolányi-emléktábla bronz portréja is az ő műve. Kosztolányi mellszobrának felállítását Szabadkán Dévavári Zoltán - írói nevén Dér Zoltán -, a szenvedélyes Kosztolányi- és Csáth-hagyatékgyűjtő és -kutató kezdeményezte 1966-ban. Objektív körülmények miatt az elkészült alkotás felállítására akkor nem került sor. Lakatos Gizella tanár élesztette fel az ötletet, és 1985-ben, egy újabb Almási-szobor került leleplezésre. A Gimnázium falán 1993-tól látható a szintén Almási készítette ifjúkori Kosztolányi-porté. Megjegyzendő, hogy 1969-ben Csáth mellszobrának elkészítésére is Dévavári Zoltán kérte fel Almási Gábort, ezzel is segítve hazatérését Németországból. Ennek a mellszobornak szerencsésebb volt a sorsa, mert elkészülése után az író szülővárosában, a városháza melletti Szabadság térén állították fel, s azóta is ott van. Mindkét mű Almási, aki egyébként kiváló portrészobrászatáról ismert alkotó, érett alkotásai közé sorolható. Almásit önéletrajzának megírására szintén Dévavári Zoltán ösztönözte. A könyv az Életjel Miniatűrök sorozatban jelent meg 1981-ben.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7c7280d1d1ce2cb9daa3a2c1025c278e_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e4e23906379a1c5a518a2c861c9b299_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8799f5aa35559a53e58933e3f00888cf_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3a0a2b9a2d1a650961ba835046e04ae0_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ad885fe889f0b488d07911993c1879f6_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/180 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9d980348e2b1bd4fc43fe15af004021d_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f7de2c39a25b0d690c429c40d199251f_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1113573913f89eec56606cdc1b9c20c1_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ265/100 • 1/50 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5601fab20c3df349a5cf11b32157ed89_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ265/100 • 1/50 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/db9d28370c0737350177f317abc5ba24_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ265/100 • 1/100 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a5c306b265bf5e2f93ccd3a0d9ca6155_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ265/100 • 1/100 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d864ab9daabb349f44795882d0811dc5_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ265/100 • 1/100 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/32d3b9ce584929be533329d6683145a8_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/26fb909b3095d4e4cf5f66a2a1200c1c_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dddb12bd9f3592928d5790e48abb6fbd_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d14b2d21d9158764bbe96caca687a6f8_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d39eb1ecb9f3480789d8eb40ea36dd31_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7a2c527bac5045ef4a044dacafcc0070_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a5797-5dbee2df8f84e-8b91ed3111c9832adf92a524_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a90d4772d14f6ca76357008e30ea2f24_4.jpg)
"Kosztolányi-szobor" c. alkotás fotói
Archív fotó