Bécs (Wien), Graben
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Pestsäule
Angol cím:Plague Column

Dr. Pinczés Sándor
2009.08.04. 23:40
A (Pestsäule) pestis oszlop egy utca a Bécs egyik legismertebb és kiemelkedő szobora a belvárosban, a Grabenen található. (Dreifaltigkeitssäule)
, Bécs volt egyik utolsó helyszíne a nagy járványnak. Mint akkoriban mindenhol, egy kegyelem oszlop állításával remélték a járvány végét. 1679-ben egy ideiglenes, fából készült oszlop került átadásra melyet Johann Frühwirth készített, amely egy Szentháromság oszlop volt. 1683-ban kapott megbízást márvány oszlop elkészítésére, de ő meghalt 1686-ban és az oszlop csak részben készült el. Számos új formatervezés követte, többek között Johann Bernhard Fischer von Erlach, aki a szobrot tervezte az oszlopra. Végül a munka alap koncepciójának kialakítását a színházi mérnök Lodovico Burnacinira bízta. Ennek alapján Burnacini elképzelésében az angyal szobrok felhőbe burkolóznak, valamint a térdelő Lipót császár imádkozik. Az oszlop szobrászai: Tobias Kracker és Johann Bendel. Az oszlopot végül 1693-ban avatták fel.
Annak ellenére, hogy hosszú volt az építési idő, a gyakori módosítások a tervezésben, és a nagy számú résztvevő alkotta az emlékművet, mégis meglehetősen homogén a megjelenése. A tervezési időszakban, megváltozott a konzervatív emlékmű oszlopa és barokk jelenet alakult ki belőle meglehetős színházi formában. Az emlékmű tehát azt jelzi, hogy az átmenet korszakában barokk stílus alakult ki Bécsben. Ez a stílus erősen befolyásolta az egész osztrák régióban alkotásait.
Források:
http://www.atlasobscura.com/places/vienna-pestsaule-plague-column
Szende András
2009.09.10. 23:02
Az oszlopon a Habsburg országok és tartományok -köztük Magyarország-címerei láthatók. (a magyar címer a Stephansdom felőli oldalon látható)
Göröntsér Vera
2015.03.12. 21:43
The Plague Column "is a Holy Trinity column located on the Graben, a street in the inner city of Vienna, Austria. Erected after the Great Plague epidemic in 1679, the Baroque memorial is one of the most well-known and prominent sculptural pieces of art in the city."

History of Plague Column:
"In 1679, Vienna was visited by one of the last big plague epidemics. Fleeing the city, the Habsburg emperor Leopold I vowed to erect a mercy column if the epidemic would end. In the same year, a provisional wooden column made by Johann Frühwirth was inaugurated, showing the Holy Trinity on a corinthian column together with nine sculpted angel (for the Nine Choirs of Angels).
In 1683, Matthias Rauchmiller was commissioned to do the marble works, but he died in 1686 and only left a few angel figures. Several new designs followed, among others by Johann Bernhard Fischer von Erlach, who designed the sculptures at the base of the column. Finally, the project management was assigned to Paul Strudel, who based his work on the concept of theatre engineer Lodovico Burnacini.
Below the Trinity figure, Burnacini envisioned a cloud pyramid with angel sculptures as well as the kneeling emperor Leopold, praying to a sculpture of faith. Among others, the sculptors Tobias Kracker and Johann Bendel contributed to the column. The column was inaugurated in 1693.
In spite of the long construction period, the frequent amendments of the design and the large number of sculptors involved, the monument appears quite homogeneous. During the design period, it changed from a conservative memorial column to a high baroque scene, narrating a story in a theatrical form. The monument thus indicates the transition to the era of High Baroque in Vienna. It highly influenced the style and was imitated in the whole Austrian region."
Források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Pests%C3%A4ule,_Vienna
Angol leírás, sztori
Dr. Pinczés Sándor
2009.08.04. 23:40
"Baroque celebration of the end of the Great Plague of Vienna.
Placed in the middle of one of Vienna’s most famous streets the huge gilded, baroque confection of a sculpture at its center is in fact a memorial to the worst plague in Viennese history."

http://www.atlasobscura.com/places/vienna-pestsaule-plague-column

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
24165
Feltöltve
2009.08.04. 22:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.04. 22:52

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
24173
Feltöltve
2009.08.05. 10:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.05. 10:01

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55195
Feltöltve
2010.05.28. 17:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 17:50

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55196
Feltöltve
2010.05.28. 17:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 17:51

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
55197
Feltöltve
2010.05.28. 17:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 17:52

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
104893
Feltöltve
2012.02.18. 21:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.18. 21:20

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
208701
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.06.12. 18:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/105 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.12. 18:14
2014. március

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
208700
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.06.12. 18:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.12. 18:14
2014. március

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
208699
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.06.12. 18:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.12. 18:14
2014. március

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228119
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.01. 17:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/240 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.01. 17:03
2014. március

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228120
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.01. 17:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.01. 17:32
2013. augusztus

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228121
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.01. 17:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

228122
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.01. 17:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.01. 17:32
2013. augusztus

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228129
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2016.01.01. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.01. 18:06
2011. szeptember

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228130
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2016.01.01. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.01. 18:06
2011. szeptember

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
290979
Feltöltve
2017.09.26. 00:33
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1199 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.26. 00:33

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
313968
Feltöltve
2018.06.02. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.02. 16:22

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
313969
Feltöltve
2018.06.02. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.02. 16:23

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
313970
Feltöltve
2018.06.02. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.02. 16:24

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
535907
Feltöltve
2023.08.18. 15:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.08.18. 15:45

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
535908
Feltöltve
2023.08.18. 15:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.08.18. 15:45

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
535909
Feltöltve
2023.08.18. 15:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.08.18. 15:45

Archív fotók

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
197747
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.06. 22:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.06. 22:20
Archív felvétel

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
197748
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.06. 22:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.06. 22:21
Archív felvétel

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
197749
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.06. 22:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.06. 22:22
Archív felvétel

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
197750
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.06. 22:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.06. 22:23
Archív felvétel

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
197751

Adalék vagy máshol

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
24166
Feltöltve
2009.08.04. 23:01
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.04. 23:01

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
24169
Feltöltve
2009.08.05. 09:03
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.05. 09:03
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.08.18. 15:45
3 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
19.12.23. 19:33
A "Pestisoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.11. 22:01
A "Pestisoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.02. 18:43
A "Pestisoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.02. 18:39
A "Pestisoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.02. 16:24
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
18.06.02. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
18.06.02. 16:22
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
17.09.26. 00:33
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
17.08.18. 10:02
Megérintettem a "Pestisoszlop" alkotást
17.02.15. 18:04
A "Pestisoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.01. 17:03
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
15.06.12. 18:14

15.03.06. 22:23

15.03.06. 22:22
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
15.03.06. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
15.03.06. 22:20
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
15.01.06. 20:11
A "Pestisoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.06. 20:09

12.02.18. 21:20
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
10.05.28. 17:52
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
10.05.28. 17:51
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
10.05.28. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
09.08.04. 23:40
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Pestisoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.