Kunszentmiklós, Kálvin tér

Kunszentmiklós
Kálvin tér
Városháza előtti téren áll.

Avatás1937. május 30.
Avatás

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2009.08.06. 10:02
Köztéren félárbócra felhúzott, a nemzet integritását jelképező nemzeti lobogó.
1928 és 1944 között mintegy ezer országzászlót avattak fel az országban. Az országzászló-állító mozgalom célja az volt, hogy a csonka ország minden városában és községében álljon egy országzászló, amelyeken a félárbocra eresztett nemzeti zászló a békediktátum okozta területcsonkítást kívánta revízió alá vonni!

'Nagy szerepe volt a Kunszentmiklóson kialakult Petőfi Kultusz ünneplésének helyszíneként: „1927-ben indult útjára, s öt évig élt a Dunamellék Kiskunság címû hetilap. Ez időben is visszatérően március 15-e megünneplésében kulminált a helyi Petőfi-kultusz. Az ünnep hagyományos rendje szerint kora délelõtt az egyházak istentiszteletei nyitották a napot, majd a három iskola,az állami elemi,a katolikus polgári és a református gimnázium saját házi ünnepei következtek. Ezek után, rendszerint délelõtt tizenegy órakor került sor a községi ünnepségre a piactéren a hõsök szobra, késõbb az országzászló elõtt.' A HONISMERETI SZÖVETSÉG FOLYÓIRATA XXXV. ÉVFOLYAM.
Források:
Országzászló értesítő 1941

Közös gyűjteményben
Országzászlók
Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2009.07.21.

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
24033
Feltöltve
2009.08.03. 16:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.03. 16:22

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
24034
Feltöltve
2009.08.03. 16:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.03. 16:23

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
24035
Feltöltve
2009.08.03. 16:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.03. 16:25

24036

24037

24038
Feltöltve
2009.08.03. 16:26

Dr. Pinczés Sándor 09.08.03. 16:26

24039

Nekem nagyobb szerencsém volt, mert zászló is volt a rúdon. Viszont nem sütött a nap.
Feltöltő
Azonosító
57612
Feltöltve
2010.06.16. 16:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.16. 16:58
Nekem nagyobb szerencsém volt, mert zászló is volt a rúdon. Viszont nem sütött a nap.

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
273525
Feltöltve
2017.04.11. 22:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.04.11. 22:59

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
273526
Feltöltve
2017.04.11. 22:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO160

273527
Feltöltve
2017.04.11. 22:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.04.11. 22:59

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
273528
Feltöltve
2017.04.11. 23:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.04.11. 23:00

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
338330
Feltöltve
2019.01.06. 18:18
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.06. 18:18

"Országzászló" c. alkotás fotói Kunszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
338331
Feltöltve
2019.01.06. 18:18
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.06. 18:18
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.08.17. 16:01
Megérintettem az "Országzászló" alkotást!
18.06.22. 08:56
Megérintettem az "Országzászló" alkotást!
17.02.22. 21:31
Az "Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.02.22. 16:01
Megérintettem az "Országzászló" alkotást!
13.03.07. 01:38
Az "Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.06.16. 16:58
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz!
09.08.06. 10:02
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Országzászló" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.