Vörösmarty Mihály szobra

Állapot: Áthelyezve innen

Gyönyörű emlékkert a Fő utcán.

Elbontás2022. július
Felállítás2000. szeptember 29.

Dr. Pinczés Sándor
2009.07.29. 20:13
"Kápolnásnyék község az itt született Vörösmarty Mihály emlékét halála óta méltóan ápolja, melynek sokszor tanúbizonyságát adták az elmúlt század óta.
Nagy fájdalma volt a községnek, hogy korábban nem tudott szobrot állítani, amely előtt minden idelátogató leróhatná kegyeletét. A század elején volt már kezdeményezés szobor állítására, nagyobb pénzösszeg össze is gyűlt, de akkor ebből a pénzből a község egy kilenc gyermekes család részére építtetett lakóházat, s így a szobor készítése elmaradt.
2000-re, a millennium évfordulójára és Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára Kupi László és Magony Zsolt kezdeményezték a nagy költő szobrának felállítását, melyhez az önkormányzat területet biztosított a volt óvoda épületének lebontásával. A község közepén egy szép parkban került elhelyezésre nagy költő szobra, amelyet Vörösmarty parknak neveztek el, s ma már a község egyik legkedveltebb pihenőparkja.
A Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatásával elkészült szobor a következő munkafolyamatban került átadásra Kápolnásnyék községnek.
1999-ben Kupi László megkereste a Kulturális Minisztériumot és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalt a szoborállítás gondolatával, amelyhez támogatást ígértek. 2000. márciusában elkészítette Szabó György budapesti szobrászművész Kőhányáspusztán a szobor agyagmintáját, melyet megtekintettek a Képző- és Iparművészeti Lektorátus és az önkormányzat képviselői, a szükséges korrekciókat végrehajtatták. 2000. augusztusában a szobor öntésére Csömörön került sor, viaszveszejtéses öntési eljárással. Majd ugyanitt készült a cizellálás és az antikolás is Szabó György által.
2000. szeptember 20-ig került sor Sági Tibor jegyző szervezésében a szobor talapzatának elkészítésére a Vörösmarty parkban, s a park területének kialakítására, parkosítására. 2000. szeptember 21-én került sor a szobor felállítására, a lábazat beöntésére és a négy márványoszlop és az azokat összekötő elemek elhelyezésére, valamint a szobor átvételére. A Vörösmarty Mihályt ábrázoló szobrot a készíttetők nevében Kupi László, a Vörösmarty Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át Sági Tibornak, az önkormányzat jegyzőjének.
A szobor mérete: 220 cm magas, tömege 402 kg. Rögzítése a talapzaton a beépített rozsdamentes acél belső váz betonba történő öntésével.
Vörösmarty Mihály szobrának felavatására 2000. szeptember 29-én került sor, a Millenniumi Emléknapon, az avatóbeszédet Nemeskürty István Millenniumi Kormánybiztos mondta az ünnepségen." kirandulastervezo.hu

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
23367
Feltöltve
2009.07.29. 20:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.29. 20:06

23368

23369
Feltöltve
2009.07.29. 20:07

Dr. Pinczés Sándor 09.07.29. 20:07

23370

23371
Feltöltve
2009.07.29. 20:08

Dr. Pinczés Sándor 09.07.29. 20:08

23372

23373
Feltöltve
2009.07.29. 20:09

Dr. Pinczés Sándor 09.07.29. 20:09

23374
Feltöltve
2009.07.29. 20:09
Képinfó
Szignó a képen

23375
Feltöltve
2009.07.29. 20:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.29. 20:10
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
71936
Feltöltve
2010.11.19. 20:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 10.11.19. 20:35
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
72526
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2010.11.26. 13:01
EXIF információk...
SONY / DSC-S40
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 10.11.26. 13:01
2010. január
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315559
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 17:03
2017. augusztus
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315560
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 17:04

315561
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

315562

315563
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

315564
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:04
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.19. 17:04
2017. augusztus
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315565
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

315566
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.19. 17:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

315567

329609
Feltöltve
2018.10.30. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.30. 12:35
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
329610
Feltöltve
2018.10.30. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.30. 12:35
Feldolgozás alatt...

"Vörösmarty Mihály szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
329611
Feltöltve
2018.10.30. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.30. 12:36
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.06.01. 10:58
A "Vörösmarty Mihály szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.05.05. 13:49
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály szobra" alkotást
19.05.19. 12:59
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály szobra" alkotást
18.10.30. 12:36
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály szobra" műlaphoz
18.10.30. 12:35

17.08.16. 15:59
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály szobra" alkotást
16.09.28. 18:57
A "Vörösmarty Mihály szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.12. 08:08
A "Vörösmarty Mihály szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.11.26. 13:01
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály szobra" műlaphoz
10.11.19. 20:35
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály szobra" műlaphoz
09.07.29. 20:13
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Vörösmarty Mihály szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.