Budapest, II. kerület, Rómer Flóris u. 8.
Archív képek

Budapest
II. kerület, Rómer Flóris u. 8.
A ház előtti kis téren

Avatás1963

Neszták Béla
2009.07.29. 10:22
280 cm kő talapzat, 220 cm bronz férfi kígyóval. Az archiv képet nézve vagy a szobrot helyezték át időközben, vagy az épületet bontották le
Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.12.17. 23:12
' A Kígyóölő a Rómer Flóris utcai kapitányság előtt áll. Hatalmas, 260 cm magas, bronzfigura. Hőse a szikár, erőteljes ifjú, ki megfojtja a gonoszat, illetve annak ősidőktől használatos jelképét, a kígyót. A ruhátlan ifjú teste csupa energia, bal vállától bal lába sarkáig a formák szinte kifeszített ijjra emlékeztetnek, jobb kezében benne vibrál az erőlködés. Vasmarkában a mérges hüllő már ártalmatlanná vált, szája még utolsót tátog, de teste már tehetetlenül, élettelenül söpri a földet: a viaskodás a Jó diadalával befejeződött. Laborcz egyik igen kevés eszközzel sokatmondó szobra.'
Forrás: Művészet, 1965; Genthon István cikke.
Csuhai István
2014.09.27. 11:16
Megváltoztattam a szobor felállítási idejét, megtaláltam ugyanis azt a Művészeti Bizottság 1962. október 18-i üléséről szóló jegyzőkönyvet, illetve határozatot, melyből kiderül, hogy a Bizottság csak ekkor döntött a szobor bronzba öntésének jóváhagyásáról. Az iratokból az is kiderül, hogy az eredeti tervhez képest a lektorátus javaslatára az 1:1-es gipszmintán a szobrász a jobb karon változtatásokat eszközölt, és külön díjazást kér a közbülső gipszminta elkészítésére. Laborcz Ferenc honoráriumát végül 65.000 forintban állapították meg, 55.000 forintot szavaztak meg a teljes szoborra, 10.000-et a gipszminta elkészítésére. Ez kétévi munka honoráriuma, a terv és a kisminta alighanem 1961-ben készült, a felállítás viszont nagyon nagy valószínűséggel 1963-ban történt. Ebben megerősít az artportal Laborcz-cikkében olvasható ambivalens dátum is (1961-63).

A forrás az Adatok és Adalékok. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1962-66 című kétkötetes adattár első kötetének hivatkozott jegyzőkönyve (szerk. Wehner Tibor, Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Budapest, 2002).

Neszták Béla készítette a műlapot

Blogbejegyzésekben

Cím alapján hasonló

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
23296
Feltöltve
2009.07.29. 10:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.07.29. 10:23

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
23297
Feltöltve
2009.07.29. 10:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.07.29. 10:24

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
57326
Feltöltve
2010.06.14. 12:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.14. 12:42

57327

57328

165502
Feltöltve
2014.05.13. 18:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.13. 18:53

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
165503
Feltöltve
2014.05.13. 18:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.13. 18:54

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
165504
Feltöltve
2014.05.13. 18:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.13. 18:55

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
165505
Feltöltve
2014.05.13. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.13. 18:56

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
165506
Feltöltve
2014.05.13. 18:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.13. 18:57

Archív fotók

"Kígyóölő-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
23298
Feltöltve
2009.07.29. 10:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.07.29. 10:25
Archív felvétel

23299

142803
Forrás
szoborpalyazatok.hu
Feltöltve
2013.07.11. 17:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.07.11. 17:59
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.11.01. 14:03
Megérintettem a "Kígyóölő-szobor" alkotást!
14.09.27. 13:47
A "Kígyóölő-szobor" műlap gondozása átadásra kerültCsuhai István tagunknak.
14.09.27. 13:45
A "Kígyóölő-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.07.11. 17:59
1 új fotót töltöttem a "Kígyóölő-szobor" műlaphoz!
10.06.14. 12:42

09.07.29. 10:29
A közösség publikálta Csuhai István "Kígyóölő-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.