Bem József-emlékmű
Álló bronz, férfi jobb karja felkötve, bal kezével előre mutat, (465 cm magas).
Felirat: 'BEM APÓ'
A talapzaton körben a csatákra emlékeztető szövegek. A talapzat előtt üveglap alatt 'Tégla (Bem Tarnov-i) szülőházából', de a tégla mára már eltűnt.
Már ekkor megfogalmazódott, hogy a legendás tábornok emlékére köztéri szobrot kéne állítani.
Az első lépést a szoborbizottság megalakulása jelentette (u.ebben az évben: 1929), gyűjtés indult a megvalósítás érdekében. Rövid időn belül összegyűlt jelentős összeg birtokában 1932-ben Istók János megbízást kapott a szobor elkészítésére. Kijelölték annak helyét: a II. kerületi Pálffy teret (a tér nevét 1950-ben változtatták Bem József térre).
A mű elkészült, úgy, hogy a tervezett két dombormű helyett csak egy kapott helyet a talapzaton (ez a piski csatában rohamozó honvédeket ábrázolja), de más, jelentős változtatást a bizottság nem kért.
A kétszeres életnagyságú bronz szobor főalakjának fején Kossuth-kalap látható (ez Petőfi rajzáról ismert motívum). Lábán csizma, jellegzetesen egyszerű katonaköpeny az egyenruha felett, előbukkanó Kossuth kard, ill. annak markolata.
A tábornok jobb keze fel van kötve, ami egy hagyományra utal, amikor lováról le sem szállva amputáltatta középső ujját (a szászvárosi csatában sérült meg).
A talapzaton több felirat olvasható, amik szerves részei az alkotásnak. A homlokzati részen "Bem apó" két híres mondásának összevonásából: "PISKI / csata 1849/ A hidat visszafoglalom, vagy elesem. / Előre magyar! / Ha nincs híd, nincs haza.
(Az eredeti mondások: "ha a híd elveszett, Erdély is elveszett", ill. "A híd enyém marad, vagy meghalok!"
A talapzat két oldalán Bem hadjáratainak színtereinek nevét vésték fel. A talapzat hátoldalán Petőfi Négy nap dörgött az ágyú... című költeményéből véstek fel négy szakaszt (az 1849. február 4-i vízaknai vereség utáni visszavonulás emlékezetére írt vers a Bem törzskarában szolgáló költőtől).
A vers alatti felirat: Legyen ez a szobor a világ előtt / a magyarok felszabadításának / símboluma!
Ahogy a könyv írja, a szobornál az 1956-os események, ill. a megemlékezések kapcsán lezajlott felvonulások, tüntetések igazolni látszanak a ennek megvalósulását, a szimbólum hitelességét.
http://www.magyaroktober.hu/kereses?q=Bem&c=&datefromto=1956-10-23+-+1956-12-10&s=KERES%C3%89S
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=1031
![](/tagok/f53b85fa286247af08c38aa654c94279_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/833ba6556b3487f529d586a0c21bd407_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f85830ea3b8e7ce6045e8bed31e8b409_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c2f41ad33e78c248487ebf6ea7c80174_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ140/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a249b1720e614d1959abaa71f94b9f7a_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/746fd44a59a86aec33bc0716df1c438e_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c1fd4bfbd4cadd78dfdef5b23de4c81a_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/73e515850940a495e37e8226a99bdee3_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9eab2b3dafdec0bd19231435c13b1052_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/db37538f97dd5b835e94fc3cfaf55ba8_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bce68963e681ff358f7507db920cc232_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7aa010aba09c9083485c2ff21dbf6423_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/68a80ced2c41c192e72d048d9a313b8b_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/2500 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b42b107c562a2e805b749c1405d00d70_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ950/100 • 1/220 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7e82a1e9b28e8db0bf0b105140e2fec9_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/97bc044698eeeef19c7ca932e9994c9e_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fd0353cec4541f2e78cb9d0cce61ae44_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a0abf0c4a65bc21e418142202981aeec_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d276c91318ca867d737427d7d97e78e2_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7355be652a61087ae05be711ad1702cd_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/aac78bc99d8bd614da8af508ce598db6_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/834d889710a47305802cfc5366e025b1_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3ba66f8c826aafa67b2bcc058b117cd6_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f5b1b92188f3fc6b9f4b68bf327d4554_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e73417e98ebcecb2da24ae77b409f1e_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6691dfc97d4e5b1a0d9caf158ce6721b_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6680f7444249c2062b08c27b1426cfac_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9a6405e94275b96ee61d53f4252aeecb_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/054906424c1a9a18022c570888c2c3f2_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0eaba644f8a2398b342b86eaa31c0709_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a1ce6089f2a4095879a820492cbac55c_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/79c9d3ec6bac9b87a9e70705f575d9f7_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/31fc0c449482c35f0e76d49c92fc6114_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/49729953e98079a6952b600063245303_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/10c0791a95c04a9af8e597366e78e600_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7aef0672845f92751ee37ae1fc94b6c4_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1d39d3511a09a04b980023ca677bcdc0_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/44f9a8c79a37dc3853827a758a5063af_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a5592-5d3cb4155fb46-d9208767ed36e55d5e627fcd_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/80 • 25.8mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a5592-5f09ae2222be2-863e48f13243572d55ad248d_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/400 • 13.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a5592-61828528e34f8-82d73d6f04eec9b14c561833_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/110 • 5.5mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a5592-630a4290a88dd-07f59bde3d6ab378c9aaa4fe_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • 9mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/09e73c46e8bd920fd7cd8b951eac542a_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/757c6f427c1dc8df7eb108b7cf4b83e7_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/74c494126939f160adf9dd51ee374db4_4.jpg)
"Bem József-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/726ea34507a0a017990ccc84804c0252_4.jpg)