Pécs, Ferencesek utcája 32
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Galambos kút

Pécs
Ferencesek utcája 32

Felállítás1942

uzmaria
2008.02.06. 00:01
"Assisi Szent Ferenc szobra a ferencesek templomával szemben, a Szent István tér déli részén áll. A ferences rend és a klarissza apácák rendjének alapítója, Assisi védőszentje, a szegénység és a természetszeretet hirdetője. 1226-ban halt meg.
Az általa alapított szerzetesrend kámzsás csuhájában álló, kezében galambot tartó, kissé előrehajló alak egy alacsony vízmedence szélén, kis talapzaton áll, amelyből vékony sugárban folyik a víz. A medence szélén egymás mellett két galamb ül. A szoborkompozíció Szent Ferenc életének arra a jelenetére utal, amikor a pusztában a madaraknak prédikál. Jól látható, hogy fejével a jobb kezében tartott galambhoz fordul, bal kezét pedig tenyérrel felfelé, mintegy magyarázó mozdulattal tartja maga előtt.
A pécsiek kedvelt 'Galambos kútját' 1939-ben készítette Bársony György és 1942-ben állították fel."
Itt is van leírás róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Assisi_Szent_Ferenc_szobork%C3%BAt
Elolvasásra ajánlom még: https://turistautak.openstreetmap.hu/mefo/forras-5460680789
Források:
http://varoslako.pecs.hu/cikk/0829/277824/20080716_pecs_szobor_2.htm
https://turistautak.openstreetmap.hu/mefo/forras-5460680789
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Assisi_Szent_Ferenc
Nagy Vilmos
2018.03.09. 21:32
Levéltári kutatásokból kerültek elő adatok a szoborról.

Készül(t) egy honlap, a Mecseki Források Jegyzéke, oda feltettem ami tudunk róla, történet, fotók, rajzok.
Remélem hasznosnak találod.

Üdv.

Vili
Források:
https://turistautak.openstreetmap.hu/mefo/forras-5460680789

Exit készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
2416
Feltöltve
2008.02.06.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.02.06.

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
2418

6041
Feltöltve
2008.02.06.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.02.06.

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
56815
Feltöltve
2010.06.10. 09:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.06.10. 09:30

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
58174
Feltöltve
2010.06.22. 21:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.22. 21:37

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
58176

135201
Feltöltve
2013.04.03. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.04.03. 21:28

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
135200
Feltöltve
2013.04.03. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.04.03. 21:28

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

2006. augusztus
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
174976
Évszám
2006
Feltöltve
2014.08.08. 13:04
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C725UZ
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.08. 13:04
2006
2006. augusztus

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219522
Feltöltve
2015.10.04. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 01:45

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219523
Feltöltve
2015.10.04. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 01:46

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219524
Feltöltve
2015.10.04. 01:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 01:46

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219525
Feltöltve
2015.10.04. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 01:47

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219526
Feltöltve
2015.10.04. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 01:47

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
420152
Feltöltve
2020.10.14. 10:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 10:34

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
420153
Feltöltve
2020.10.14. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 10:35

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
420154
Feltöltve
2020.10.14. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 10:35

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
432057
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2021.02.09. 08:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/100 • 31mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.09. 08:52
2011. július

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
432058
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2021.02.09. 08:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/80 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.09. 08:52
2011. július

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
432059
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2021.02.09. 08:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/80 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.09. 08:52
2011. július

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
448257
Feltöltve
2021.06.30. 14:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/200 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.30. 14:52

Archív fotók

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
111153
Feltöltve
2012.05.21. 13:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.05.21. 13:30
Archív felvétel
Képeslap

"Assisi Szent Ferenc" c. alkotás fotói

Családi albumból. 1958.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
136080
Évszám
1958
Feltöltve
2013.04.16. 09:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.04.16. 09:17
1958, Archív felvétel
Családi albumból. 1958.
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.07.08. 19:35
Megérintettem az "Assisi Szent Ferenc" alkotást
21.06.30. 14:52
1 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
21.02.09. 08:52
3 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
20.10.14. 10:35
2 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
20.10.14. 10:34
1 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
15.10.04. 01:47

15.10.04. 01:46

15.10.04. 01:45
1 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
14.08.08. 13:04
1 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
13.04.16. 09:17
1 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
13.04.03. 21:28

12.05.21. 13:30
1 új fotót töltöttem az "Assisi Szent Ferenc" műlaphoz
10.06.22. 21:37

10.05.12. 16:28
Az "Assisi Szent Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.30. 16:20
Az "Assisi Szent Ferenc" műlap gondozása átadásra kerültuzmaria tagunknak
08.02.06.
uzmaria publikálta "Assisi Szent Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.