A kommunista terror áldozatainak emlékére

Szolyva (Свалява)

Szolyva település mellett, a főút mellett.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2009.07.15. 23:47
A Vereckei hágótól Munkácsra vezető út mellett van Szolyva.
A város arról lett híres, hogy 1944 őszén egy gyűjtőtábort alakítottak ki mellette. Ennek a tábornak a területén tartották fogva az ide hurcolt civileket (18-és 50 év közötti férfiakat), a Gulag táboraiba való elszállításuk előtt. A lágerben 40 ezer embert zsúfoltak össze, főleg magyar és német nemzetiségűeket. Embertelen körülmények között tartották őket fogva, sokan a pusztító járványok áldozatai lettek.
A kommunista terror áldozatainak emlékére a hajdani láger területén alakítottak ki emlékparkot, melynek része ez a siratófal, egy emlékkő, egy sír, az I. világháborús emlékmű, és egy kápolna.
A falon településenként ábécérendben sorakozik 12 EZER név.
A kutatások a 14 ezer áldozatból ennyit tudtak egyenlőre felkutatni.
Középen egy keresztet láthatunk, és jobbról, balról az emléktáblák, névsorok sokasága.

Az idegenvezető úr mesélte, hogy volt már olyan utazó a csoportjában, aki akkor talált rá régen eltűnt rokonaira, ott annál a falnál.

2017 februárjában a debreceni Méliusz Könyvtárban látható a Málenkij robot – A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálása című vándorkiállítás: http://www.meliusz.hu/web/guest/esemeny1/-/content/malenkij-robot-1261736
És, az eseményhez kapcsolódva találtam egy videót, ami a kiállítás kurátorának előadása a magyar országgyűlésben, ugyancsak az 1944-es eseményekről: https://www.youtube.com/watch?v=_h_IkGeQPkY
További linkek
http://www.dunatv.hu/kulfold/szolyva.html
http://www.karpatinfo.net/latnivalok/szolyvai-emlekpark-es-siratofal

Cím alapján hasonló

"A kommunista terror áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói Szolyva (Свалява) településről

Feltöltő
Azonosító
22292
Feltöltve
2009.07.15. 20:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

22293

22295
Feltöltve
2009.07.15. 20:12

22296
Feltöltve
2009.07.15. 20:14

22297
Feltöltve
2009.07.15. 20:17

22298
Feltöltve
2009.07.15. 20:18

22300
Feltöltve
2009.07.15. 20:20

22301
Feltöltve
2009.07.15. 20:22

55070
Feltöltve
2010.05.27. 18:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.05.27. 18:38

"A kommunista terror áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói Szolyva (Свалява) településről

Feltöltő
Azonosító
55073
Feltöltve
2010.05.27. 18:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.05.27. 18:39

"A kommunista terror áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói Szolyva (Свалява) településről

Feltöltő
Azonosító
334087
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.04. 18:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.04. 18:34
2017. szeptember

"A kommunista terror áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói Szolyva (Свалява) településről

2017
Feltöltő
Azonosító
334086
Fotózva
2017. szeptember
Évszám
2017
Feltöltve
2018.12.04. 18:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.04. 18:33
2017. szeptember
2017
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.04. 18:34
1 új fotót töltöttem az "A kommunista terror áldozatainak emlékére" műlaphoz!
18.12.04. 18:33
1 új fotót töltöttem az "A kommunista terror áldozatainak emlékére" műlaphoz!
10.05.27. 18:39
1 új fotót töltöttem az "A kommunista terror áldozatainak emlékére" műlaphoz!
10.05.27. 18:38
1 új fotót töltöttem az "A kommunista terror áldozatainak emlékére" műlaphoz!
09.07.15. 23:47
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "A kommunista terror áldozatainak emlékére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.