Nagyszalonta (Salonta), Petőfi Sándor utca

Nagyszalonta (Salonta)
Petőfi Sándor utca
A vasútállomásra vezető út mentén, a város központjában.

Avatás2006

Kotricz Tünde (TundeK62)
2009.07.25. 23:34
A település fennállásának 400. évfordulója alkalmából állította a város az emlékművet. A kettős kapu előtt két hajdú alakja látható. Mögöttük a falon annak a 300 hajdúnak a neve, akiknek Bocskai István letelepedési jogot adott 1606-ban.
Az emlékművet 2006. június 4-án avatták.

A címer az emlékművön hol így, hol úgy szerepel. Azért azt el kellett volna dönteni, hogy melyik a helyes. Nem mindegy, hogy a madár és az oroszlán hol vannak. Az emlékművön kétféle verzió is van, pedig Szalontának a 2005 márciusában elfogadott címerében bal oldalt áll az oroszlán, és jobb oldalon a madár. Az adománylevélen meg különben is szerintem egy Bocskai címernek kellene lennie, de ez nem az.
Azért örülök, hogy végre a város is állított egy méltó emlékművet, mert ugye a többi szobrot ajándékba kapták.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyszalonta

Cím alapján hasonló

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
22171
Feltöltve
2009.07.14. 14:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
22172
Feltöltve
2009.07.14. 14:28

22173
Feltöltve
2009.07.14. 14:29

22174

22175
Feltöltve
2009.07.14. 14:33

22177
Feltöltve
2009.07.14. 14:34

22178
Feltöltve
2009.07.14. 14:35

22179
Feltöltve
2009.07.14. 14:36

23080
Feltöltve
2009.07.25. 23:14

24320
Feltöltve
2009.08.07. 09:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.08.07. 09:53

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
24321
Feltöltve
2009.08.07. 09:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.08.07. 09:54

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
24322
Feltöltve
2009.08.07. 09:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.08.07. 09:55

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
142380
Feltöltve
2013.07.06. 17:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.06. 17:13

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
142381
Feltöltve
2013.07.06. 17:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.06. 17:14

"Hajdúk emlékére" c. alkotás fotói Nagyszalonta (Salonta) településről

Feltöltő
Azonosító
142382
Feltöltve
2013.07.06. 17:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/30 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.06. 17:15
Összesen 15 fotó

Műlap története

13.07.06. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Hajdúk emlékére" műlaphoz!
13.07.06. 17:14
1 új fotót töltöttem a "Hajdúk emlékére" műlaphoz!
13.07.06. 17:13
1 új fotót töltöttem a "Hajdúk emlékére" műlaphoz!
09.08.07. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Hajdúk emlékére" műlaphoz!
09.08.07. 09:54
1 új fotót töltöttem a "Hajdúk emlékére" műlaphoz!
09.08.07. 09:53
1 új fotót töltöttem a "Hajdúk emlékére" műlaphoz!
09.07.25. 23:34
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Hajdúk emlékére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.