Győr, Gutenberg tér
További képek a Fotólistában

Győr
Gutenberg tér
A Gutenberg-tér közepén, a szobor előnézetben a Jedlik Ányos utcára...Teljes szövegA Gutenberg-tér közepén, a szobor előnézetben a Jedlik Ányos utcára tekint, mögötte a régi Papnevelde barokk épületének hátsó része látható.Kevesebb szöveg

Cedrus
2009.07.11. 22:19
A szobor története nagyon érdekes. 1729-ben, a Széchenyi téri Szent Ignác-templomból a Bazilikába tartó körmenet során a ministránsok között egy álruhába öltözött, szökött katonát vett észre a várőrség és elfogta. A dulakodás közben a pap kezéből kiütötték az úrmutatót (monstranciát), amely összetört. A botrányos esemény heves tiltakozást váltott ki. A győri püspök elégtételt követelt. A Frigyláda-szobrot III. Károly király emeltette 1731-ben az oltáriszentségen esett sérelem kiengesztelésére, oda, ahol az úrmutató összetört. A 8 méter magas szoborcsoport volutás lámpatartókkal megtámasztott, négyszögű talapzatán a Kálvária jelenete látható domborműben. Fent két lebegő angyal fogja közre és tartja a frigyládát. A barokk ládán dicsfénysugárban ül egy könyvön a Krisztust jelképező bárány, az Agnus dei. Egyike az ország legszebb barokk kori egyházi fogadalmi emlékműveinek, melynek megalkotásában bécsi és olasz művészek is részt vettek.

A frigyládát 2011-ben felnyitották, majd a szobrot felújították és 2011. októberében visszaállították eredeti helyére.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jedlik_Ányos_utca_(Győr)

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
22023
Feltöltve
2009.07.11. 14:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.07.11. 14:42

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
22024
Feltöltve
2009.07.11. 14:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.07.11. 14:44

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
34964
Feltöltve
2009.11.10. 10:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.11.10. 10:02

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
34965

57872
Feltöltve
2010.06.19. 08:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.06.19. 08:36

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
79369
Feltöltve
2011.03.04. 09:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ28/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.04. 09:29

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
80537
Feltöltve
2011.03.17. 23:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.03.17. 23:20

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
80538
Feltöltve
2011.03.17. 23:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.03.17. 23:21

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
80539
Feltöltve
2011.03.17. 23:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.03.17. 23:22

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2011.10.22.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
97758
Évszám
2011
Feltöltve
2011.10.23. 21:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 21:12
2011
2011.10.22.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2011.10.22.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
97759
Évszám
2011
Feltöltve
2011.10.23. 21:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 21:15
2011
2011.10.22.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2011.10.22.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
97760
Évszám
2011
Feltöltve
2011.10.23. 21:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 21:16
2011
2011.10.22.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2011.10.22.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
97761
Évszám
2011
Feltöltve
2011.10.23. 21:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 21:19
2011
2011.10.22.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2011.10.22.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
97762
Évszám
2011
Feltöltve
2011.10.23. 21:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.23. 21:20
2011
2011.10.22.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2012-07-07
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
114006
Évszám
2012
Feltöltve
2012.07.10. 08:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.07.10. 08:06
2012
2012-07-07

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
116675
Feltöltve
2012.08.20. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ8
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borbély Tamás 12.08.20. 11:25

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
134197
Feltöltve
2013.03.22. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.22. 21:04

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
291395
Feltöltve
2017.10.03. 13:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.03. 13:55

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
291396
Feltöltve
2017.10.03. 13:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.03. 13:55

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
291397
Feltöltve
2017.10.03. 13:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.03. 13:55

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
291398
Feltöltve
2017.10.03. 14:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.03. 14:12

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

A szobortól északkeleti irányba pár méternyi távolságra egy külön tömböt tettek, amelyre magyar nyelven írták fel a szobor alján, a túloldalt látható latin feliratot.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
291399
Feltöltve
2017.10.03. 14:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.03. 14:14
A szobortól északkeleti irányba pár méternyi távolságra egy külön tömböt tettek, amelyre magyar...Teljes szövegA szobortól északkeleti irányba pár méternyi távolságra egy külön tömböt tettek, amelyre magyar nyelven írták fel a szobor alján, a túloldalt látható latin feliratot.Kevesebb szöveg

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
333206
Fotózva
2014. május
Évszám
2014
Feltöltve
2018.11.27. 22:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 22:54
2014. május
2014

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
509234
Feltöltve
2022.11.20. 19:29
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/560 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.20. 19:29

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
509235
Feltöltve
2022.11.20. 19:29
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/550 • ISO100

509236
Feltöltve
2022.11.20. 19:29
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/570 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.20. 19:29

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510066
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510067
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/80 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510068
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510069
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510070
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510071

510072
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/50 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510073
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/80 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510074
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510075
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/160 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510076
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
510077
Feltöltve
2022.12.01. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.12.01. 09:05

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532797
Feltöltve
2023.07.12. 18:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/800 • 10.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:23

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532798
Feltöltve
2023.07.12. 18:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/800 • 6.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:23

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532799
Feltöltve
2023.07.12. 18:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ53/10 • 1/800 • 24.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:23

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532800
Feltöltve
2023.07.12. 18:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ48/10 • 1/800 • 17.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:23

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532801
Feltöltve
2023.07.12. 18:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/1000 • 29.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:23

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532807
Feltöltve
2023.07.12. 18:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ46/10 • 1/640 • 15.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:23

Archív fotók

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
125246
Forrás
Neszták Béla gyűjteménye
Feltöltve
2012.11.21. 12:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.21. 12:04
Archív felvétel

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
148728
Forrás
Fortepan 43673 sz.kép
Feltöltve
2013.10.06. 21:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.10.06. 21:35
Archív felvétel

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Kép - 50590
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
156527
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.01.30. 13:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.01.30. 13:39
Archív felvétel
Kép - 50590

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

1915.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
166614
Forrás
Képeslap
Évszám
1915
Feltöltve
2014.05.26. 15:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.26. 15:58
1915, Archív felvétel
1915.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

1972.
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
173238
Forrás
Képeslap
Évszám
1972
Feltöltve
2014.07.22. 12:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.22. 12:37
1972, Archív felvétel
1972.

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

1965
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
195476
Forrás
FORTEPAN, képszám: 57235, orig: Karabélyos Péter
Évszám
1965
Feltöltve
2015.02.14. 20:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.02.14. 20:47
1965, Archív felvétel
1965

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

1940
Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
213572
Forrás
FORTEPAN 42497 orig: Konok tamás id.
Évszám
1940
Feltöltve
2015.07.30. 12:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.30. 12:44
1940, Archív felvétel
1940

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
270982
Forrás
Fortepan 115858-as kép
Feltöltve
2017.03.23. 08:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.03.23. 08:43
Archív felvétel

"Frigyláda-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294953
Forrás
Fortepan 120865.sz.kép
Feltöltve
2017.11.06. 19:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.11.06. 19:29
Archív felvétel
Összesen 53 fotó

Műlap története

23.07.12. 18:23
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
23.07.12. 18:23
5 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
23.05.25. 10:43
Megérintettem a "Frigyláda-szobor" alkotást
22.12.01. 09:05
12 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
22.11.20. 19:29
3 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
18.11.27. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
17.12.15. 11:30
Megérintettem a "Frigyláda-szobor" alkotást
17.11.06. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
17.10.03. 14:14
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
17.10.03. 14:12
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
17.10.03. 13:55

17.03.23. 08:43
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
15.07.30. 12:44
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
15.02.14. 20:47
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
14.07.22. 12:37
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
14.05.26. 15:58
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
14.01.30. 13:39
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
13.10.06. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
13.04.02. 14:44
A "Frigyláda-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.22. 21:04
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
12.11.21. 12:04
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
12.08.20. 11:25
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
11.03.17. 23:22
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
11.03.17. 23:21
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
11.03.17. 23:20
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
11.03.04. 09:29
1 új fotót töltöttem a "Frigyláda-szobor" műlaphoz
09.11.10. 10:02

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.