Alternatív, helyi címek:Hat grácia

Debrecen
Bethlen utca
A Kölcsey Központ első emeleti báltermében.

Avatás2005
Avatás1978. november 6.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2009.07.04. 22:50
Kezembe került egy újságcikk nemrég, amely azt tudatta, hogy hurrá, megvan a rég elveszettnek hitt gyönyörű mű, és hogy ezt már 2006-ban visszatették a Bálterembe.
Akkor kezdtem csak igazán gondolkodni, ugyanis én rendszeresen járok koncertekre, különféle rendezvényekre. Többek közt ebben a teremben is megfordultam az utóbbi években többször is.
De én nem láttam sehol az egykor, 1978. november 6-án megnyitott régi Kölcsey Művelődési Ház aulájában elhelyezett művet.
Aztán június 17-én rájöttem, hogy miért. Aznap egy fotókiállítás megnyitóján voltam az épületben, és fogadást tartottak utána a bálteremben. Nem a szokásos módon, koncertre volt berendezve a terem, hanem asztalok, pezsgő...
És egyszer csak hátra néztem, oda, ahová rendszerint csak a zenészek látnak, mert ez a fal mindig a közönség mögött van, a színpaddal szemben. Persze hogy nem volt nálam a fényképezőgép!
Úgyhogy bocsika, ez más képe. De ha legközelebb megyek, tudatosan készülni fogok a fotózásra.
A dombormű carrarai márványból készült, ha jól látom a képen függőlegesen öt , vízszintesen meg 18 , tehát összesen 90 darab négyzet alakú lapból áll. Én hat emberi alakot tudtam kivenni így a kép alapján. A lapocskák mérete egyenként 47x45 cm.
A dombormű teljes mérete 8,5 x 2,25 méter.

A régi Kölcsey Művelődési Házat különböző okokból a földdel tették egyenlővé, az ezredforduló környékén (ilyen gazdag ország vagyunk!). Hogy aztán 2005-re felépítsenek egy új Kölcsey Központot, és egy kicsit profilt váltsanak. Az addig évtizedeken át jól működő közművelődési csoportok egy részének máig sincs megfelelő helye a városban.

Ez a mű tehát újra elhelyezésre került, aminek örülni kell; de a másiknak, Berki Viola: Tempefői című üvegmozaikjának mai napig nem talált megfelelő új helyet a város, és dobozokban várja sorsát, egy pincében. Kb. 60 négyzetméter, és a becsült eszmei értéke 230 millió forint az üvegmozaiké.
További linkek
artportal.hu

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139888
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.06.04. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 01:52
2011. szeptember
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

A fotót Varga József készítette.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21508
Feltöltve
2009.07.03. 21:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.03. 21:48
A fotót Varga József készítette.
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139883
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.06.04. 01:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 01:51
2011. szeptember
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139884

139885
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.06.04. 01:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 01:51
2011. szeptember
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139886
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.06.04. 01:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 01:52
2011. szeptember
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
139887

139889
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2013.06.04. 01:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 01:53
2011. szeptember

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Archív
A régi művelődési házban felállított dombormű.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21510
Feltöltve
2009.07.03. 21:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.03. 21:51
Archív felvétel
Archív
A régi művelődési házban felállított dombormű.
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
300096
Forrás
Magyar építőművészet folyóirat 1980. január
Évszám
1980
Feltöltve
2018.01.03. 13:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.01.03. 13:31
1980, Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Művészet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
300097
Forrás
Magyar építőművészet folyóirat 1980. január
Évszám
1980
Feltöltve
2018.01.03. 13:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.01.03. 13:32
1980, Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.01.03. 13:32
1 új fotót töltöttem a "Művészet" műlaphoz
18.01.03. 13:31
1 új fotót töltöttem a "Művészet" műlaphoz
15.10.06. 23:46
A "Művészet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.04. 22:50
TundeK62 publikálta "Művészet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.